Natasha Lomas, a TechCrunch újságírója mutatott rá, hogy azzal, hogy a Google áttervezte a számítógépes találati oldalát a mobiloshoz hasonlóra, nagyobb képernyőn szinte lehetetlen megállapítani, hogy az ember a legrelevánsabb találatra vagy egy fizetett hirdetésre kattint. A cikk idéz egy montázst, ami látványosan mutatja meg, ahogy a korábban keretben, színes dobozban megjelenített reklámok évek alatt szépen lassan, lépésről lépésre beolvadtak a rendes találatok közé. És ugyan a nem fizetett találatok mellett az adott oldal kis ikonját jelenítik meg, míg a reklámoknál azt, hogy "Ad", de

magyarul az hogy "Ad", nem azt jelenti, hogy "reklám".

Mégis ezt látják a magyar felhasználók is, és ez csak a leglátványosabb probléma az új dizájnnal. Azt persze senki sem vitatja, hogy a Google micsoda értéket teremtett azzal, hogy megalkotta az első, valóban használható internetes keresőt. Az AltaVista, de akár a magyar AltaVizsla csak azért szép emlékek, mert régen kellett használnunk őket; a Google volt az első kereső, ami elhitette velünk, hogy az emberiség tudása rendszerezhető, kereshető, megismerhető. És az, hogy emellé feltalálták a licit alapon működő, a keresésekhez kapcsolódó hirdetéseket, legalább ekkora eredmény.

Azt, hogy miért érzik annak szükségét, hogy elmossák a határt fizetett és valódi, organikus találat közt, csak ők tudják. Valószínűleg egyszerűen azt szeretnék, hogy többen kattintsanak azokra a linkekre, amelyekért ők pénzt kapnak. Mobilon már egy ideje ezzel a grafikai megoldással dolgoznak, kérdés, hogy ezzel összefügg-e az, hogy 20%-kal több hirdetést kattintottak le nálunk 2019 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban. És ugyan egy negyedév alatt még mindig több mint harmincmilliárd dollárt termelnek (más bevételi forrásaikkal együtt), de a hasznuk aránya csökkent, lehetséges, hogy ez az oka annak, hogy ehhez a grafikai megoldáshoz nyúltak.

Okos üzleti lépés vagy sötét megoldás?

Nem a Google az egyetlen, ami kihasználja az emberi figyelem korlátait. Az úgynevezett sötét minták, vagyis dark patternek fogalma akkor vált ismertté, amikor szakértők egyre több online szolgáltatásnál figyeltek fel olyan apró megoldásokra, amelyek a felhasználókat tudattalanul ráveszik valamire, ami a cégnek jó, vagy eltántorítják attól, ami a cégnek árthat. A South Park közel tíz éve űzött gúnyt abból, hogy az iPodok és iPhone-ok használatához akkor szükséges iTunes program felhasználási feltételei annyira hosszúak, hogy azt senki nem olvassa el, viszont jobb híján mindenki elfogadja. A rajzfilm alkotói szerint akár az is állhatna bennük, hogy az Apple jogot formál arra, hogy a felhasználók száját más felhasználók fenekével varrja össze, amint az az Emberi százlábú című örökérvényű zs-horrorban történt. Ugyanilyen sötét megoldásnak tartják azt is, hogy a Facebookon mélyen el van dugva a profil törlésének a lehetősége, de a gyanús webshopokban a kosárba kerülő plusz kacatokkal, elvileg ingyenes játékokban egyszer csak megvett tízdolláros kiegészítőkkel, véletlenül lekattintott hirdetésekkel mindenki találkozott már, aki legalább tíz percet töltött képernyő előtt.

Tavaly az Egyesült Államokban még az is felmerült, hogy az ilyen megoldások ellen törvény szülessen, bár a kérdés, amit a törvényhozóknak meg kell válaszolniuk, egyáltalán nem triviális: mennyire nézzük felnőttnek az internetezőket. Hiszen a Google is odaírja, hogy "Ad" a reklámok elé. Az Apple is háromszor visszakérdez, hogy elolvastuk-e a felhasználási feltételeket. Az európai weboldalak is rákérdeznek, hogy rendben van-e részünkről, hogy minden kattintásunkat figyelik, és az adatainkat hirdetőknek adják tovább.

A kérdés, hogy azért vagyunk hülyék, mert nincs fél percünk, néha fél óránk arra, hogy minden ilyen kérdést alaposan mérlegeljünk - vagy azért, mert hagyjuk, hogy életszerűtlen, de legálisnak tűnő megoldásokkal takarózzanak a tech vállalatok.

(Borítókép: Pixabay)