Újabb, a koronavírus fertőzés kimenetelét előrejelző kalkulátor, ezúttal Dániából

2021 / 02 / 11 / Justin Viktor
Újabb, a koronavírus fertőzés kimenetelét előrejelző kalkulátor, ezúttal Dániából
A bécsi MedUni Wien orvosi egyetem koronavírus okozta betegség kimenetelét megjósoló matematikai modelljét már bemutattuk, és most egy újabb ilyen algoritmust készített a koppenhágai Egyetem számítástechnikai tanszéke.

A matematika segít

Az új modell szintén az egészségügyi adatok alapján képes megjósolni, hogy milyen lesz a Covid–19 lefolyása, az illetőnél. A kutatás során felhasznált MI 90 százalékos pontossággal képes volt előre jelezni, hogy melyik beteg éli túl a fertőzést és melyik nem. Annak meghatározásában, hogy ki szorul majd lélegeztetésre, a szoftver 80 százalékos pontosságot ért el. 

“Az első hullám alatt kezdtük el a matematikai modellek fejlesztését, akkor még attól féltünk, hogy nem lesz elegendő lélegeztetőgépünk. Az MI előrejelzéseivel könnyebben meghatározható volt, hogy kinek van hamarabb szüksége az oltásra” - mondta el Mads Nielsen professzor, a koppenhágai Egyetemről. Az MI előrejelzéseit 3944 koronavírus-beteg orvosi adatain tesztelték.

“A statisztikai eredmények azt mutatták, hogy betegek a testtömeg indexe és életkora számítottak kritikus paraméternek a betegség legsúlyosabb lefolyásának tekintetében. A halál valószínűsége magasabb értéket mutatott, ha a beteg emellett még férfi volt, magas vérnyomással vagy idegrendszeri betegséggel”

- tette hozzá Nielsen. 

Koronavírus betegek kilátásait jelző matematikai modellt fejlesztettek Bécsben Az új matematikai modellt a bécsi MedUni Wien orvosi egyetem kutatói más orvosi egyetemekkel közösen alkották meg. Segítségével nagy biztonsággal meg lehet határozni, hogy mely betegek vannak túl a fertőzés okozta betegség nehezén.

“Azokat, akik a fenti jellemzők közül egy vagy több esetben érintettek, érdemes lehet előrevenni az oltási hierarchiában, csökkentve a rájuk leselkedő veszélyt, hogy megfertőződnek és súlyos lefolyással lélegeztetőgépre kerülnek” – tette hozzá a kutatóorvos.

A kutatók most azt igyekeznek elérni, hogy Dániában mindenütt használatba vegyék mesterséges intelligencia programjukat, és segíthessenek megjósolni a paciensek betegeinek lefolyását, az esetleges súlyosbodást, illetve és a lélegeztetőgépek szükségességét.

(Forrás: Eurekalert Kép: Pixabay)

Ez is érdekelhet:

Angliában a koronavírus miatt kórházba került betegek harminc százaléka hamarosan ismét kórházba került A legfrissebb hivatalos adatok szerint az angliai idősgondozókban május közepe óta a múlt héten haltak meg a legtöbben, ami 46 százalékos növekedést jelentett az említett időszakban. A növekedés egybeesik azzal, hogy az új, angliai vírusvariáns bejutott az említett gondozó létesítményekbe.

Elindult a magyarországi koronavírus elleni védőoltás kifejlesztése Magyarországon is elindult az új típusú koronavírus elleni védőoltás kifejlesztése. A magyar kormány 2030/2020 (XII. 29.) határozata nyomán a Debreceni Egyetem kapott megbízást a feladatra együttműködve a Nemzeti Népegészségügyi Központtal, és a munka már meg is kezdődött, most az állatkísérleteknél tartanak. A védőoltást előrehozottan törzskönyvezik majd, a terveik szerint egy éven belül.

Új, létező koronavírusgyógyszer-jelölteket találhattak a kínai mélytanulási algoritmusok Egy számítógépes gyógyszerszűrési stratégia laboratóriumi kísérletekkel kombinálva azt sugallja, hogy a pralatrexát, egy eredetileg a limfóma kezelésére kifejlesztett kemoterápiás gyógyszer potenciálisan felhasználható a Covid-19 kezelésére is.

 


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Hírhedt kiberbűnözőnek adott kegyelmet Donald Trump
Hírhedt kiberbűnözőnek adott kegyelmet Donald Trump
Ross Ulbricht életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, mert a dark weben működő piacterén kábítószerekkel, fegyverekkel és hamis okmányokkal is kereskedtek. Kedd óta azonban szabad ember.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.