Döbbenetesen sok pénzt égetett el az USA az iráni konfliktus első hetében

2026 / 03 / 13 / afd
Döbbenetesen sok pénzt égetett el az USA az iráni konfliktus első hetében
Az Egyesült Államok iráni háborújának költsége már az első hét során is rendkívül magasra rúgott. A Pentagon brutális számokat villantott.

Bár a modern hadviselés büdzséje szinte átláthatatlan, a Pentagon most konkrét adatokkal állt a kongresszusi képviselők elé az Egyesült Államok Irán elleni offenzívájának anyagi vonzatairól:

A február 28-án indított hadműveletek első hét napja hozzávetőlegesen 11,3 milliárd dollárt (mintegy 3800 milliárd forint) emésztett fel. Hogy érzékeltessük a nagyságrendet: ha a nap 24 órájában minden egyes másodpercben elköltenénk 100 ezer forintot, mintegy 440 napig tartana, mire a végére érnénk ennek az összegnek.

Ez a gigászi tétel azonban még a védelmi minisztérium szerint is csupán egy óvatos, alsó hangon kalkulált becslés, a statisztika ugyanis nem tartalmazza a nyitó offenzívát megelőző hetek masszív logisztikai ráfordításait, azaz a csapásmérő egységek és a haditechnikai eszközök térségbe vezénylésének költségeit.

A szenátus védelmi költségvetésével foglalkozó albizottságának vezető demokrata tagja, Chris Coons szerint a jelenlegi tájékoztatás távolról sem ad teljes képet a pénzügyi valóságról. A politikus becsüli, a tényleges működési kiadások ennél jóval súlyosabbak lehetnek: becslései szerint a katonai műveletek intenzitásától függően a hadművelet napi kiadásai 1,5 milliárd dollárt is meghaladhatják.

A konfliktus gazdasági terheit tovább súlyosbítja a felhasznált fegyverzet pótlása. A harcok során elindított rakéták és elhasznált lőszerek újragyártása önmagában is csillagászati összeg, a becslések szerint ez a tétel már most 10 milliárd dollár fölött jár.

(Forrás: CBS News, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A vietnámi háború veterán rakétájából lett a modern hadviselés legfontosabb fegyvere Egy több évtizedes technológiára épülő rendszer a modern légvédelem egyik kulcsfontosságú eszközévé válhat.

Egy hajóról levideózták, ahogy egy Iránra kilőtt cirkálórakéta közvetlenül mellettük száguld el Egy nem mindennapi felvétel látott napvilágot a közelmúltban, amelyet egy kereskedelmi hajó legénysége rögzített a nyílt vízen.


Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Országszerte négy hétvégén, csaknem száz borászat várja azokat, akik a tavasz ritmusát egy pohár kiváló bor társaságában élveznék.
Az utazók új kedvence – REDMI Note 15 sorozat
Az utazók új kedvence – REDMI Note 15 sorozat
Ha van telefon, amit mintha csak a sokat utazóknak találtak volna ki, akkor az a REDMI Note 15 sorozat.
RakétaAutószalon
További ajánlatok
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.