Darwin és kortársai idején a DNS-t és a genetikát nem ismerte senki, ezért ők a morfológia, lényegében tehát az élőlények alaktani vizsgálata alapján állítottak fel evolúciós fákat, tehát rajzolták meg a fajok „családfáit”. Ez a módszer azonban nem feltétlen helyes, egyszerűen csak abban a korban nem volt jobb – épp ezért elég belegondolnunk abba, hogy sok hírességnek akad hasonmása, akivel semmilyen rokoni kapcsolatban nem áll, miközben néha a vértestvérek sem emlékeztetnek egymásra, hogy lássuk, ez a megközelítés talán alapjában elhibázott.

Akárhogy is, teltek az évtizedek, és eddig igazán senki sem hasonlította össze a morfológiai megközelítésből született evolúciós fákat a genetikai és a földrajzi adatokkal – pedig ha ez utóbbi kettőt is figyelembe vesszük, durván más kép bontakozik ki, mint amit eddig megtanultunk. Mostanra viszont a genetikai vizsgálatok nem csak olcsók, de gyorsak is, így mód nyílt ennek a technológiának a kiterjedt alkalmazására – és épp ezt vizsgálták a University of Bath Milner Centre for Evolution intézet kutatói. A tudósok tehát most először hasonlították össze a morfológián alapuló evolúciós fákat a molekuláris (DNS) adatokon alapuló evolúciós fákkal, és térképezték fel őket földrajzi elhelyezkedésük szerint. A vizsgálat eredménye pedig, hogy a molekuláris fák alapján csoportosított állatok földrajzilag szorosabban éltek együtt, mint a morfológiai fák alapján csoportosított állatok. Például az apró elefántcickányok, az elefántok, az aranyvakondok és az úszó lamantinok mind az emlősök evolúciójának ugyanabból a nagy ágából származnak – annak ellenére, hogy teljesen különböznek egymástól (és nagyon eltérő módon élnek). A kutók így ezeket a lényeket egy Afrotheria nevű csoportba foglalták – ami utal arra, hogy ezek a lények mind afrikai ősre vezethetőek vissza. De ezen a csoporton kívül is erős statisztikai bizonyítékot találtak arra, hogy a molekuláris fák a madarak, hüllők, rovarok és növények esetén is valóságosabb evolúciós fát eredményeznek.

A másik érdekesség a konvergens evolúcióval kapcsolatos – tehát azzal a jelenséggel, hogy ugyanaz a tulajdonság az evolúció során egymástól független, többször is kifejlődhet – a konvergens evolúcióra példa mondjuk a repülés képessége. A molekuláris fák alapján azonban a konvergens evolúció jóval gyakoribb, mint azt eddig feltételezték. Mint a kutatók fogalmaznak:

„A molekuláris adatoknak köszönhetően láthatjuk, hogy a konvergens evolúció folyamatosan megtörténik – az általunk szorosan összefüggő dolgokról pedig gyakran kiderül, hogy az élet fáján távol állnak egymástól. Ez azt bizonyítja, hogy az evolúció folyamatosan újból feltalál dolgokat, és minden alkalommal hasonló megoldást talál ki, amikor a problémával az evolúciós fa másik ágában találkozunk. Ez azt jelenti, hogy a konvergens evolúció már több mint 100 éve megtéveszt bennünket – még a legokosabb biológusokat és anatómusokat is.”