Vasárnap kitört az indonéz Marapi vulkán, többen meghaltak 2023 / 12 / 05 / Bodnár Barna

Több mint 10 ember meghalt vasárnap, amikor a Szumátra nyugati részén lévő, közel 3000 méter magas, Marapi nevű vulkán kitört, és forró hamuval borította be a régiót. A hegyen körülbelül 75 ember tartózkodott a kitörés idejében, ebből eddig 13 túrázó holttestét találták meg, 10 embert továbbra is keresnek a hatóságok, a túlélők közül hárman égési sérüléseket szenvedtek. A helyi hatóságok a második legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki a térségre, a kráter környékét 3 kilométeres körzetben lezárták. Alábbi videón a helyiek felvételei láthatóak a vasárnapi, mindössze 5 percig tartó kitörésről, amelynek során a vulkánból 3 kilométeres füstoszlop emelkedett a levegőbe. A helyi katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a 2981 méter magas tűzhányónál hónapok óta megnövekedett aktivitást észleltek, az indonéz vulkanológiai ügynökség pedig 2011 óta havonta küldött leveleket az ország környezetvédelmi minisztériumának a vulkán jelentette veszéllyel kapcsolatban. A szervezet azt javasolta, hogy zárják le a hegy környékét, és senkit ne engedjenek a vulkán 3 kilométeres körzetébe, a hatóságok azonban nem intézkedtek.
Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
Íme a Dom Pérignon Vintage 2017, ami egy történelmileg is rendkívül forró évjáratban született.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.