Vége a járványoknak? – Egy forradalmi eszközzel egymilliószor gyorsabb lehet a vakcinafejlesztés

2022 / 04 / 05 / Felkai Ádám
Vége a járványoknak? – Egy forradalmi eszközzel egymilliószor gyorsabb lehet a vakcinafejlesztés
Milliószor gyorsabb vakcina- és gyógyszerfejlesztés, minimalizált költségek – ezt ígéri a forradalminak szánt eszköz.

Képzeljük, el hogy egy olyan eljáráshoz, amihez eddig az összes óceán minden csepp vizére szükség volt, az kiváltható egy liter vízzel, és amihez eddig a Csomolungma teljes tömegének megfelelő anyagra volt szükség, az helyettesíthető mindössze 1 kilogramm anyaggal – ilyen javulást ígér az arányokban egy új technológia, a SPARCLD módszer (DNS által közvetített fúzión alapuló egyrészecskés kombinatorikus lipid nanokonténer fúzió). Ahogy az talán egyre több fejlesztésre igaz, a SPARCLD módszer sem tartalmaz egyetlen igazi egyedi megoldást, hanem már meglévő eljárások eddig nem látott kombinációján alapszik. Ennek megfelelően valódi tudományos együttműködés áll a hátterében: a szintetikus biokémia, a nanotechnológia, a DNS-szintézis, a kombinációs kémia és még a gépi tanulás területe is mind hozzátette a magáét, hogy az eljárás megszülessen.

A technológia lényege pedig, hogy eddig a különböző gyógyszerek (mint például a vakcina) esetén a gyártó több ezer lehetséges molekulát vizsgált meg. A SPARCLD segítségével azonban ez a vizsgálat immár nano-léptékben is kivitelezhető, amivel drasztikusan csökkenthető a szükséges anyag és energia ráfordítás. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy több mint 40 ezer különböző molekula szintetizálható és vizsgálható egy gombostűfejnél is kisebb területen. A technológia lényege pedig, hogy a szappanbuborékokra emlékeztető nanotartályokban DNS nanotechnológiával fejlesztett több összetevő is összekeverhető egymással. Az eredmény pedig 7 percen belül megszületik.

Ilyen forradalom esetén a cégek nyilván egymásnak adják a kilincset, igaz? Nos, a kutatók elmondása alapján nem ez a helyzet jelenleg, aminek az oka, hogy a dán fejlesztés eddig a lehető legnagyobb titokban zajlott, nehogy mások fejlesztése beelőzze őket. Épp ezért eddig semmilyen tárgyalásra nem került még sor, azonban ezekre mind az akadémiai, mind a vállalati szereplők esetén minden bizonnyal számítani lehet a jövőben, aminek a lehetséges alkalmazási területek (gyógyszer és vegyipar) sokrétűsége a legfőbb oka.

(A képen a SPARCLD módszerhez szükséges eszköz látható, forrása: Nikos Hatzakis, University of Copenhagen)


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Amikor Nobel-díjat ért, hogy maláriával gyógyították a szifiliszt
Amikor Nobel-díjat ért, hogy maláriával gyógyították a szifiliszt
Az antibiotikum megjelenése előtt a szifilisz kezelése nem volt egyszerű – jött tehát az ötlet, hogy a malária által kiváltott láz segíthet a betegeknek. Mivel a dolog az esetek egy részében bevált, az eljárás kifejlesztése 1927-ben ért egy Nobelt.
Az eltűnését követően 16 nappal teljesen mumifikáltan találtak rá a bolgár férfira
Az eltűnését követően 16 nappal teljesen mumifikáltan találtak rá a bolgár férfira
Egy bulgáriai férfi rejtélyes módon mumifikálódott mindössze 16 nap alatt, ami teljesen ellentétben áll a természetes mumifikációhoz szükséges szokásos feltételekkel. A szakértők sem értik, mi történhetett.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.