Véletlenül derült rá fény, hogy a Twitter megszűnt önálló cégként létezni

2023 / 04 / 12 / Pőcze Balázs
Véletlenül derült rá fény, hogy a Twitter megszűnt önálló cégként létezni
Valamivel több mint fél évvel azután, hogy Elon Musk, a Tesla és a Space X első embere megvásárolta a világ egyik legfontosabb közösségi platformját, a Twitter már nem önálló jogi entitás. Mindez egy, a korábbi cég ellen indított per miatt derült csak ki, ám lehetséges, hogy egy lépés a Musk által tervezett gigaalkalmazás, az "X" felé.

A Gizmodón olvasható hír szerint egy szélsőjobboldali, összeesküvés-elméleteket szövő politikusjelölt, Laura Loomer derítette ki, egészen véletlenül, hogy a Twitter nevű termék már nem a Twitter Inc. nevű vállalaté, hanem a rejtélyesen hangzó X Corp.-é. Loomer ugyanis korábban pert indított azok ellen a közösségi platformok ellen, amelyek kitiltották őt a felhasználóik közül, és egy április 4.-i bírósági dokumentum ezzel összefüggésben kiemelte, hogy hiába szerepel az oldalon és az alkalmazás-piactereken a neve,

a Twitter. Inc már nem létezik, hiszen beolvasztották az X Corp.-ba, amelynek tulajdonosa az X Holdings Corp.

Mindez úgy hangzik, mintha a Vasember vagy a Bosszúállók forgatókönyvéből idéznénk, és Elon Musk tervei valóban nem sokkal kevésbé nagyszabásúak: "X" néven azt a projektet szokta emlegetni, amely egyszer egy "mindenre képes" alkalmazást hoz majd létre. A modern okostelefonok korában nehéz elképzelni egyetlen, nagy programot, amely rengeteg mindenre képes, hiszen pont a specializált, kisebb-nagyobb alkalmazások korát éljük, ahogyan a számítógépünkön is külön szoftver felel a szövegszerkesztésért, a böngészésért vagy a vírusirtásért. Ugyanakkor, ahogyan azt a cikk is kiemeli, akad példa arra, hogy temérdek funkció kerül egyetlen ernyő alá: a kínai WeChaten nem csak privát vagy nyilvános üzeneteket lehet küldeni, a videók és a fotók megosztása mellett fizetésre, sőt videojátékozásra is alkalmas. Musk hosszú ideje szeretne valami hasonlót létrehozni a nyugati világnak, és azt ugyan már bizonyította, hogy a fejlesztési nehézségek vagy az adatvédelmi aggályok kevéssé zavarják, ám azt egyelőre nem tudta megfogalmazni, hogy egy ilyen alkalmazás a tulajdonosokon kívül kinek jó. Kínában a WeChat legnagyobb haszonélvezője is valószínűleg a hatalmas megfigyelési apparátust működtető kormány.

És ugyan az üzletember korábban azt mondta, hogy a negyvennégymilliárd dollárért megvásárolt, mostanra szerinte feleannyit érő Twitter meggyorsíthatja a megaalkalmazás létrehozását, az is elképzelhető, hogy egy pénzügyi-technikai cégösszevonásról van csak szó. Biztosat nem tudni, hiszen az újságírói kérdésekre a Twitter kivétel nélkül egy kaki emojival válaszol.

(Borítókép: Ravi Sharma/Unsplash)


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.