Vészhelyzet alakult ki a kínai űrállomáson: az űrhajósok most elmesélték, mi történt pontosan

2026 / 02 / 25 / Bobák Zsófia
Vészhelyzet alakult ki a kínai űrállomáson: az űrhajósok most elmesélték, mi történt pontosan
A kínai űrállomás nem sérült meg, de a legénységet hazaszállító űrhajót eltalálta egy űrszemét.

A kínai űrállomásra tavaly áprilisban induló Sencsou-20 küldetés három főből álló legénysége a több mint hat hónapig tartó misszió után november 5-én tért volna vissza a Földre eredetileg, de az események hirtelen váratlan fordulatot vettek. A küldetés parancsnoka, Csen Tung a hazatéréshez használt űrkapszula ellenőrzése során furcsa jelenségre lett figyelmes az ablak vizsgálatakor: egy háromszögszerű alakzatra, amit először nem ismert fel.

“Az első gondolatom az volt, hogy talán egy kisebb levél tapadt az ablak külsejére.”

- mondta el Csen a CCTV-n közvetített interjú során - “De aztán gyorsan ráébredtem, hogy ez nem történhetett meg, hiszen az űrben vagyunk. Hogy kerülhetne ide egy lehullott levél?”

Az alaposabb megfigyelések felfedték, hogy több vékony repedés jelent meg az ablakon, amelyek közül volt, amelyik egész hosszúnak tűnt, és volt, ami áthatolt a külső rétegen. A részletesebb elemzések elvégzéséhez nem álltak rendelkezésre megfelelő eszközök, de mivel a kabinnyomásban nem találtak változást, ezért az űrhajósok nem aggódtak különösebben a probléma miatt - legalábbis az interjúban így írta le a szituációt az egyik legénységi tag.

“Valójában nem voltam ideges.

Az ablak legkülső rétege egy védőréteg, és belül két nyomástartó réteg található, és amíg a kabinnyomás nem változik, biztonságban vagyunk.” - magyarázta Vang Csie.

A taikonauták végül a sérült űreszköz helyett az addigra megérkező misszió kapszulájával, a Sencsou-21-gyel hagyták el az űrállomást, és november 14-én landoltak Mongóliában. A 204 napos küldetés után a parancsnok, Csen Tung rekordot döntött: ő lett az első kínai űrhajós, aki összesen már több mint 400 napot töltött az űrben. Az űrállomáson maradt három űrhajós számára néhány héten belül új űrhajót küldött fel a kínai űrügynökség, a Sencsou-20 űrkapszula pedig végül idén januárban tért vissza legénység nélkül a Földre.

(Space.com Borítókép: a Sencsou-20 legénység visszatérése 2025. november 14-én, VCG/Getty Images)

Egyedülálló esemény történt a kínai űrállomáson Olyasmit próbáltak ki az űrhajósok, amit még soha.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.