Bizonyos prédaállatok az élénk színűkkel figyelmeztetik a rájuk leskelődő ragadózókat, hogy vigyázzanak velük, mert mérgezőek. Ezeket a természetes, a környezetükben előforduló „színkódokat” az állatok sok-sok idő alatt szokták elsajátítani, így tanulják meg, hogy mit lehet és mit nem lehet megenni.

Ám mi történik abban az egyre kevésbé ritka esetben, ha új, élénk színű állat jelenik meg egy természeti környezetben?

A finn kísérlet éppen azt tanulmányozta, hogy két madárfaj, a széncinege (Parus major) és a kék cinege (Cyanistes caeruleus), miként tanulják meg ezeket az életbevágóan fontos információkat a környezetükről. A kutatók 39 széncinegét és 48 kék cinegét fogtak be a téli etetőkből.

A kísérleti környezethez a tudósok egy mesterséges vadászterületet hoztak létre, ahová nem feltűnő, de ízletes zsákmányt (manduladarabokat), illetve feltűnő, de rosszízű étket egyaránt kihelyeztek. Ez utóbbi szintén mandula volt, csak keserű anyaggal kezelték, és különböző jelölésekkel érték el, hogy azok kiugorjanak a környezetükből.

Ezután következett a madáreligazítás: a befogott szárnyasok egy részének olyan videókat mutattak, ahol akár a velük egy fajba tartozó, akár más fajú társak csipegették fel a keserű mandulát, és az látványosan nem ízlett nekik (például elkezdték törölgetni a csőrük). A videózás után kiengedték az állatokat a vadászterületre.

A kutatók végül arra jutottak, hogy bár a videó nem befolyásolta, hogy a madarak melyik táplálékra csapnak le először, átlagosan a videót nem látott kontrollcsoport egyedeihez képest kevesebb rosszízű mandulát fogyasztottak el. A kék cinegékre jobban hatottak a kék cinegét szerepeltető videók, a széncinege esetén viszont mindegy volt, hogy a mozgókép mely fajba tartozó madár főszereplésével készült a tanulmány konklúziója szerint.

Természetesen sok nyitott kérdés maradt: például, hogy a felvételen látható viselkedések közül egész pontosan mi árulta el a madár számára azt, hogy tartózkodjék ettől a bizonyos zsákmánytól. Illetve szükséges annak a vizsgálata is, hogy az információ miként terjed a ragadozók populációi és akár a különböző fajok közt. Hátravan még annak is a tanulmányozása, hogy mindez miként hat a ragadozó és préda viszonyára. A természetben ez az egész ugyanis sokkal összetettebben, bonyolult társas, kommunikációs utakon valósul meg.

A kutatók mindenesetre azt remélik, hogy egy nap a mostani eredmények felhasználása segíthet megtanítani az állatokat arra, miképp kerüljék el azokat a kellemetlen meglepetéseket, melyeket az emberi tevékenység juttatott be az élőhelyeikre.

(Kép: Wikipedia)