A Quartz beszámolója szerint körülbelül négyezer éves agyagtábla őrzi a világ első fogyasztóvédelmi panaszát a mezopotámiai Ur városában. Tettesünk egy bizonyos Ea-naszir kereskedő, egy Perzsa-öböl menti kereskedőcéh tagja, aki a környéken felvásárolt rezet tehetős mezopotámiai városállamokba szállította, majd eladta a helyi mesterembereknek vagy közvetítőknek. Így került kapcsolatba áldozatunkkal, Nannival.

A kereskedelmi rendszer akkoriban finoman szólva tökéletlen volt, mivel a megbízók általában csak a kereskedők ügynökeivel találkoztak, előre kifizették az árut, és reménykedtek benne, hogy a nagy távolság ellenére eljut hozzájuk. Arról nem beszélve, hogy a portékához vezető út gyakran ellenséges területen keresztül vezetett, vagyis duplán bosszúságot okozott az iparosnak, ha szolgája üres kézzel tért haza. Ha pedig átejtették őket, nem volt se internet, se releváns hatóság akihez fordulhattak volna. Így nem maradt más, mint a kornak megfelelő eszközökkel kiírni magukból sérelmeiket. A londoni British Museumban kiállított tizenegy és fél centiméter magas és öt centiméter széles, akkád nyelvű, ékírásos agyagtáblán a mesterember nem bánt kesztyűs kézzel az eladóval és keresetlenül kiosztotta.

Nanni beosztottját küldte az Ea-naszirtól vásárolt rézöntvényekért, az ígéretek ellenére viszont csapnivaló minőségű árut kapott. Azt gondolnánk, hogy hasonló incidens után legalább a megbánás halvány jele megmutatkozik az eladón, nos ehelyett mindössze epésen megjegyezte: "Ha el akarod vinni őket, vidd, ha nem, hagyd csak itt!" Ergo, ha nem tetszik, mehetsz amerre látsz, majd valaki más megveszi. Mondanunk sem kell, az eredetileg kialkudott, ezüstben kifizetett árat előre zsebre vágta, és esze ágában sem volt visszaadni jogos tulajdonosának. Nanni nem hagyta annyiban a dolgot, levelet írt a szélhámosnak. Sértettsége és haragja pedig még ennyi év távlatából is érezhető: „Mégis minek képzelsz te engem, hogy ilyen szégyentelenül merészelsz bánni egy magam fajtával?”

A mesterember alighanem korábban is pórul járhatott Ea-naszir portékájával, mivel panaszlevelében egy korábbi szállítmánnyal kapcsolatban a végtelenül hosszú szállítási időt kifogásolta, ráadásul az eladó rossz helyre küldte az öntvényeket. A számonkérés után Nanni figyelmeztette, hogy mostantól kizárólag személyesen veszi át az árut a saját udvarában, és csak a jó minőségű rézércet tartja meg, a többit visszaküldi. Majd megjegyezte, nem is érti, hogy ilyen szolgáltatás mellett Ea-naszirnak még voltak kuncsaftjai. Végül az utolsó bekezdésben követelte a visszatartott ezüst hiánytalan megtérítését.

Persze mint tudjuk, az éremnek két oldala van, így ennyiből nehéz megállapítani, pontosan ki és milyen mértékben hibázott az ügyletben, a Forbes írásából mégis arra következtethetünk, hogy Ea-naszirnak jócskán volt vaj a füle mögött. Utóbbi panaszlevélben ugyanis egy Arbituram nevű férfi ócsárolja a kereskedőt, amiért az újra és újra rossz minőségű rézércet küldött neki, a pénzét pedig lenyúlta. Bár a világ azóta sok szempontból nagyot fordult, az emberek problémái alig változtak, hiszen jogosan vártak minőségi szolgáltatást a ráfordított összegért cserébe. Ha pedig Ea-naszir ma is élne, a fogyasztóvédelem már minden bizonnyal kopogtatott volna az ajtaján.

(Források: Quartz, Forbes, Wayback Machine, Képek: Twitter, Unsplash)