Világelső lett a magyar rákkutatók fejlesztése egy nemzetközi innovációs versenyen

2021 / 04 / 25 / Perei Dóra
Világelső lett a magyar rákkutatók fejlesztése egy nemzetközi innovációs versenyen
Százkilenc ország huszonötezer innovációs startup vállalkozása között lett világelső a magyar Oncompass Medicine a Get in the Ring! nemzetközi innovációs versenyen. A magyar rákkutató céget dr. Peták István tudományos igazgató képviselte a megmérettetésen. Az ő vezetésével született meg az az orvosi szoftver, ami húszezred másodperc alatt segít az orvosnak kiválasztani a leghatékonyabb, személyre szabott, célzott terápiás lehetőségeket a rákos betegek számára.

Jöttek, láttak, győztek

A 2021. április 21-én megrendezett Get in the Ring! globális döntőjén a 2019-es regionális versenyek, illetve a középdöntő nyertesei mérték össze tudásukat, innovációs készségeiket. Az Oncompass Medicine még 2019. novemberében nyerte el a visegrádi országok Get in the Ring! V4 innovációs verseny első helyezését. A Szépművészeti Múzeumban megrendezett regionális meccsen a startupok szó szerint egy bokszringben keltek versenyre egymással. Az OCM a regionális versenyen elért győzelme alapján jutott elsőként a középdöntőbe, majd a globális döntőbe, a világ nyolc legjobb innovációs csapata közé. A globális döntőben - a közönség és a nemzetközi zsűri szavazatai alapján - négy szakterület két-két döntőse vívta meg a végső összecsapást, ám ezúttal a digitális ringben.

A magyar Oncompass Medicine a négy szakterület, nevezetesen 1. energia és okos város, 2. egészség, oktatás, jólét, oktatás 3. egészségügy, mezőgazdaság, élelmiszer 4. szabályozás, adatbiztonság közül az egészségügy szekcióban szállt ringbe a győzelemért, méghozzá az izraeli 6degrees csapatával. Utóbbi fejlesztése a MyMove eszköz, ami a fogyatékkal élők számára lehetővé teszi az okostelefonok, táblagépek és más intelligens eszközök használatát. Az Oncompass Medicine győztes terméke egy olyan saját fejlesztésű orvosi szoftver, amely segít az orvosnak személyre szabottan kiválasztani a legmegfelelőbb, célzott terápiás lehetőségeket a rákos betegek számára. A szoftver és az általa alkalmazott eljárás már évek óta elérhető az orvosok és betegeik számára.

Dr. Peták István az Oncompass Medicine egyik alapítója úgy kommentálta az eseményeket, hogy nagyon jó érzés, hogy Magyarország képviseletében sikerült startupvállalkozások ezrei közül kiemelkedniük, sőt mi több, győzelmet aratniuk egy ekkora volumenű versenyen. Valamint hozzátette, hogy reméli, eredményeik önbizalmat adnak majd más magyar kutatónak, fejlesztőnek, vállalkozónak álmaik megvalósításához. Egyúttal azt szeretné, hogy a világ az innováció egyik szülőhazájaként tekintsen Magyarországra , és fordítson kiemelt figyelmet a magyar innovatív technológiai cégekre.

"De ez a győzelem azt is jelenti, hogy hatalmas a felelősségünk,

hiszen az emberiség országhatárok nélkül bízik abban, hogy a kutatóink segíteni tudnak a közös ellenségünk, a rák leküzdésében" - emelte ki dr. Peták István.

A Get in the Ring! a tudáson és szakértelmen túl kiemelt fontosságúnak tartja a kapcsolattartást, ennek fényében elsődleges céljuk összekötni a világ jelentős ökoszisztémáit. A Get in the Ring! a világ több mint száz országában működik együtt a különböző iparágak vezetőivel, és összeköti az innovatív startupokat a nemzetközileg jelentős szereplőkkel. A verseny győzteseit speciális üzleti támogatási csomagokban részesítik: a startupvállalkozásokat nemzetközi szinten kötik össze az adott iparág legjelentősebb vállalataival, akik anyagi és szellemi támogatásukkal elősegítik a startupvállalkozások tevékenységét, fejlődését.

2018-ban az amerikai Forbes a jövő megoldásának nevezte az Oncompass Medicine fejlesztését a betegek személyre szabott terápiájának kiválasztásában. 2019-ben a Bangkokban rendezett, áttörő onkológiai innovációkról tartott konferencián az OCM megkapta az Amerikai Klinikai Onkológusok Társaságának díját, majd Hágában, a globális innovációs konferencián az Oncompass Medicine képviselte Magyarországot. Idén a DigitalEurope versenyén az Oncompass Medicine megnyerte a Jövő Unikornisa Díjat, Európa legígéretesebb technológiai vállalkozása lett.

(Forrás: MTI, Oncompass Medicine Kft. Fotó: Getty Images Hungary)

További cikkek a témában:

Ma még 'csak' sejtnövekedést jelez, idővel rákot diagnosztizálhat és új gyógyszert fejleszthet A gépi tanulásra, illetve a mesterséges intelligenciára gondolunk, ami manapság olyan, akár az elektromos áram: mindenhol jelen van, és mindent megváltoztat. Alkalmazásával most éppen a rákkutatásban történt, illetve történik számottevő előrelépés.

Hamarosan sebészeti robotok végezhetik a prosztataműtétet Sokan most bizonyára a szívükhöz kapnak, ám tervezői szerint a robotok segítségével biztonságosabbá válhatnak a prosztataműtétek: az operáció sikeressége mellett azok ugyanis csökkentik a műtét utáni leggyakoribb problémák, például a húgyhólyaggyengeség vagy az impotencia kockázatát.

A „Pfizer-vakcinát” fejlesztő cég a következő oltását már a rák ellen tervezné Özlem Türeci, a BioNTech társalapítója adott interjút, melyből nem csak a járvány elleni vakcina kifejlesztésének kulisszatitkai derülnek ki, de az is, miként segíthetett a koronavírus a rák elleni oltások kidolgozásában, és ezek mikor lesznek megvásárolhatóak.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
A kutya a szeretetét fejezi ki ezzel a gesztussal, de mennyire jó ötlet ezt engednünk egészségügyi szempontból? Elmondjuk, mit gondol erről a szakértő.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.