A járművek ablakai, a kirakat üvege vagy a múzeumok plexijei mind-mind ősellenségei a fotósoknak, hiszen a tükröződés miatt a legjobb esetben is felejthető végeredménnyel számolhatunk - rosszabb esetben pedig az eredmény egy spontán szelfi lesz. Bár a fizika törvényszerűségeinek nem csak a több százezer forintos telefonok, de még a több millió forintos kameraobjektívek sem tudnak ellentmondani, úgy tűnik, hogy a Xiaomi most megtalálta a megoldást erre a kellemetlen problémára.
A Xiaomi 15 szériában debütáló HyperOS 2.0 rendszer mesterséges intelligenciával felturbózott képszerkesztő funkciói között ugyanis a zavaró objektumok törlése, a képek "kinyitása" és az égbolt lecserélése mellett egy új opciót is találunk, amely az igencsak beszédes "tükröződés eltávolítása" névre hallgat. Ez az eszköz az AI segítségével képes felismerni a fotókon látható tükröződéseket, majd ezeket alig néhány másodperc leforgása alatt kiretusálni a képekről.
Hogy kiderüljön, mennyire végez jó munkát az AI, összekapartuk néhány saját fotónkat, amelyeken tükröződés volt látható, és ezekkel teszteltük le az új funkciót.
Ahogy látható, az eszköz nem mindig végez tökéletes munkát, de a végeredmény összességében több, mint meggyőző. A tesztfotók közül összesen kettő olyan volt, ahol az AI valamiért nem ismerte fel a tükröződést, így azt el sem távolította (ezeket nem raktuk be a cikkbe), az összes többi esetben viszont minimum annyi elmondható, hogy a retusálás után a fotó sokkal látványosabb, lett, mint az eredeti. Bár a fotók egy részén valamennyi tükröződés azért felfedezhető, jónéhány esetben a mesterséges intelligenciának sikerült teljesen tükröződésmentessé tennie a fotót, ráadásul ezek között volt olyan fénykép is, ami az eredeti formájában szinte értékelhetetlen volt az erős tükröződés miatt.
(Fotó: Bobák Áron/Rakéta.hu)