Zsebre vágható, irtó gyors és szinte mindennel kompatibilis hordozható tárhely
2021 / 05 / 16 / Felkai Ádám
Zsebre vágható, irtó gyors és szinte mindennel kompatibilis hordozható tárhely
Mi szükség még hordozható tárhelyre 2021-ben?

A fenti kérdés bár jogosnak tűnhet, de nem feltétlen megalapozott. A cikk tárgyát képező, Rapid SSD-t bemutató írás is tesz egyfajta összehasonlítást a felhő szolgálatások által kínált tárhelyek, valamint a külső merevlemezek között, hogy ez utóbbiak létjogosultságát bizonygassák, de ez talán mégsem egy vagy-vagy kérdés. A két technológia ugyanis jól megfér egymás mellett, egymást kiegészítve, hiszen nincsenek teljesen fedésben. A felhő nagyon jól jön ahhoz, hogy automatikusan, "agyatlanul" lementsünk mindent, és bár az igazán nagy tárhelyekhez előfizetésre is szükség lehet, mégsem vagyonokról beszélünk. Ehhez képest a külső tárhelyek egyfajta tudatosságot kívánnak meg, cserébe biztonságot és rugalmasságot nyújtanak.

Például nem minden felhőszolgáltatás érhető el minden eszközről, adott esetben akár egy okostévé esetén is jóval egyszerűbb külső tárolót használni, mint azon sakkozni, hogy miként állítsuk be rajta ezt vagy azt a felhő-szolgálatatást. Ám külső tárolókon gyűjthetjük a fontosabb anyagainkat, melyekről több biztonsági másolatot is szeretnénk, illetve érdemes ilyenekre másolni azokat az anyagokat is, melyeket például egy előadáshoz használnánk, hiszen ki tudja mennyire megbízható egy adott helyen éppen az internetszolgáltatás. A való életből vett példákat tehát a végtelenségig lehetne sorolni, és akik ma is hasznát veszik ezeknek az eszközöknek, azok számára a Rapid SSD lehet a külső tárolók svájci bicskájának és Szent Gráljának a keveréke, hiszen mindent tud, amit egy ilyen eszköztől várni lehet, sőt azt is, amit eddig legfeljebb csak elképzelni mertünk.

A Rapid SSD első látásra megtévesztésig hasonlít egy pendrive-ra, de a látvány csalóka. Először is a Rapid SSD akár 2 terabyte-os kapacitással is elérhető, másodszor pedig akár háromféle portot is képes kezelni bármiféle átalakító vagy kiegészítő eszköz nélkül (Apple Lightning, USB-C és USB-A). Ehhez társul a robusztus, ellenálló felépítés – az eszköz az ígéretek szerint jól viseli például a port, valamint a homokot egyaránt. Ráadásul az eszköz villámgyors – a csúcs feltöltési sebessége 550 MB/s, míg a letöltésé 570 MB/s: ami elvileg négyszer gyorsabb, mint amire a tipikus külső merevlemezek képesek. A számokra átültetve egy 20 GB-os videót 37 másodperc alatt tart átmásolni erre az eszközre, ami hússzor gyorsab egy átlag SD-kártyánál. Mindez már csak azért is hasznos, mert így további másolgatásra sincs szükség: közvetlen a Rapid SSD-ről nézhetünk filmeket, futtathatunk akár játékokat, vagy szerkeszthetjük az ezen található fájlokat – ez pedig mind olyasmi, ami bőven túlmutat a felhőalapú tárhelyek kínálta szolgáltatáson. Nem túlzás azt mondani, hogy lényegében szőröstül-bőröstül zsebre vághatjuk a vinyónkat.

Plug-and-play megoldással a csatlakoztatás után rögtön használható Android és iOS eszközökön egyaránt, és elérhető rajta az iOS File Manager, valamint a Windows to Go, vagyis ez utóbbinak hála a csatlakoztatás után akár futtahatjuk is a Windowst egy Mac számítógépen. Az eszköz egyébként 512 GB-os, 1 TB-os és 2 TB-os változatokban, valamint kétféle színben (fekete, meg valami, amit "űrszürkének" neveznek) érhető el.

Nem csak mi látunk a Rapid SSD-ben fantáziát, de az Indiegogo-n is a szükséges összeg sokszorosa (378 000 dollár a 40 000 helyett) gyűlt össze, pedig a kampány még véget sem ért. A tömeggyártás júliusban kezdődik, a kiszállítás augusztusban, és világon mindenhova szállítanak.

A csapat összeütött egy összehasonlító ábrát is (fentebb), ezen vigyázó szemeink a Samsung T5-re érdemes vetni, a Techradar ugyanis ezt választotta meg 2021 legjobb hordozható SSD-jének. A fő különbség a kettő közt, hogy a Rapid SSD egy hajszálnyival gyorsabb, ugyanakkor jóval kisebb, nem kell hozzá kábel, és – mint arról szó volt – rengeteg porttal kompatibilis. Vagyis a Rapid SSD hordozhatóbb és könnyebben használható a Samsung termékénél, legalábbis ez szűrhető le az ismert adatokból. Ami az árat illeti, a 2 TB-os változat esetén a kettő jelenleg nagyjából egálban van – 200 dollár közt mozog mindkettő. Viszont a Rapid SSD-re most épp rápakoltak egy markos, 46 százalékos akciót, a végső változat 390 dollár körül alakul majd, vagyis drágább lesz, mint az épp szintén akciós Samsung, amin az árcédula viszont nem igazán kúszik 300 dollár fölé.

Magyarán a Rapid SSD gyenge pontja a végleges ára lehet, ezt leszámítva bőven versenyképes a többi, jelenleg elérhető és amúgy is fapadosabb hordozható SSD-vel.

(Képek: Indiegogo)

További cikkek a témában:

Erdélyből indult világsiker az Indiegogón Két hete rajtolt el és már óriási a sikere a közösségi finanszírozási platformon indult gyűjtésnek, melynek célja, hogy minél több Android Autóval rendelkező kocsiban legyen elérhető a szolgáltatás vezeték nélküli változata. Az ötletgazdával beszélgettünk.

Egy óra alatt édesvízzé alakítja a sós vizet egy hordozható, hidraulikus rendszerrel ellátott kütyü Kicsi, könnyű, kompakt, bárki magával viheti akár egy hátizsákban, és egy óra alatt képes a tenger sós vizéből három liternyi édesvíz előállítására. A trükkje, hogy ehhez nem használ külső erőforrást, vagyis igen, csak gépi helyett emberit.

Már előrendelhető a zsebre vágható gamer PC Készítői nem kevesebbet ígérnek, mint egy teljes értékű, windowsos számítógépet, ami a zsebünkben is elfér.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Jól aludni – a legtermészetesebb dolog a világon vagy kifinomult művészet?
Az alvásterapeuta tippjei az alvás higiéniájáról. A fák közötti és a madárházban való alvásról – a legeredetibb alvóhelyekről. És mit csinál valójában egy alvásszakértő sommelier?
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.