Az állat, amely még az ausztrál bozóttüzet is túlélte

2020 / 02 / 02 / Felkai Ádám
Az állat, amely még az ausztrál bozóttüzet is túlélte
Az érdekes színű állat Ausztráliában, a Mount Kaputar Nemzeti Park területén egy elszigetelt, inaktív vulkán lejtőin él a világon egyedül. A nevét is innen kapta. Félő volt ugyanakkor, hogy a Nemzeti Park területén tomboló tűzvész teljesen kiirtja a fajt. Most viszont a Park dolgozói nagyjából hatvan élő példányt találtak az esőzések után.

Az örömteli felfedezésről a Nemzeti Park Facebook bejegyzéséből tudhatunk, ebből derül ki az is, hogy az állatok nem csak érdekesek, de fontos szerep jut nekik az ökoszisztémában. A posztban arról is írtak, hogy féltek, hogy az állatot végzetesen érintették a tüzek, melyek átsöpörtek az élőhelye nagy részén.

A körülbelül húsz centiméter hosszú, Mount Kaputar csigát 2013-ban azonosították új fajként, és ettől az évtől kezdték el tanulmányozni is. Az állatok más példányát soha, sehol sem látták, ami nem is csoda: egy tizenhétmillió évvel ezelőtti vulkánkitörés következtében a hegycsúcs nedves és zöldellő maradt, miközben a táj többi része elsivatagosodott. Ezért az itt élő állatok mintegy fogságba estek itt – máshol nem is tudtak volna a környéken megélni.

A klímaváltozás pedig nem kedvez az itt élő állatoknak – több helyi fajhoz hasonlóan a Mount Kaputar csiga is veszélyeztetett, és szerepel az IUCN (International Union for Conservation of Nature) vörös listáján.

A feltételezések szerint a csiga úgy tudott megmenekülni, hogy mindenféle hasadékokba vonult vissza a tűz elől, illetve annyi szerencséje is volt az állatnak, hogy bár a tűzvész itt is komoly károkat okozott, akadtak sajnos ennél sokkal érintettebb területek is. Remélhetőleg az állat táplálékául szolgáló zuzmók és gombák is gyorsan vissza fognak nőni.

A Mount Kaputar Nemzeti Park amúgy jelenleg a bozóttűz okozta károk miatt zárva tart.

(Kép: Facebook, NSW National Parks and Wildlife Service, forrás: CNN)

 

Tervezel munkahelyet váltani 2026-ban?
27% Nem, örülök, hogy van munkám, lapítok és teszem a dolgom...
30% Nem, jó helyen vagyok, jól keresek, meg vagyok becsülve, nincs okom váltani...
22% Mindig nyitott vagyok az új lehetőségekre, ha javul jelentősen tőle az életminőségem
16% Valószínű váltani fogok, de még nem tudom, merre megyek...
6% Igen, biztosan váltok, és már meg is van, hol folytatom...


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.