A bolygónkban bizonyos értelemben található egy másik bolygó (legalább még egy másik – de erre majd a cikk végén térünk vissza) – egy Plutó méretű vasgolyó: a Föld legbelső magja. Ez a belső mag a felszín alatt 5000 kilométeres mélységben található, és saját mozgással rendelkezik, mivel egy folyékony fémréteg veszi körül – azaz nincs „rögzítve”. A belső mag forgása régóta vita tárgya a szakértők körében, és egy új, igen alapos tanulmány most ebbe a disputába szállt be.

Az talán a fentiekből is kiderül, hogy a belső mag döbbenetes mélységben helyezkedik el – így tanulmányozni sem egyszerű, a mostani tanulmány kapcsán egy, ebben a tanulmányban nem résztvevő szakértő úgy fogalmazott, hogy a belső mag tanulmányozása kicsit olyan, mintha egy orvos tanulmányozna egy emberi testet, de semmilyen képalkotó eljárás nem állna a rendelkezésére, vagyis a belső működésről csak áttétetelesen, a külső jelenségek segítségével tud következtetéseket levonni. A mi ismereteink a mag mozgásáról így a földrengések vagy esetenként nukleáris robbanások által létrehozott szeizmikus hullámok apró különbségeinek méréséből származnak, amint azok áthaladnak a Föld közepén.

A mostani tanulmányban a Pekingi Egyetem kutatói is épp ezeket a szeizmikus hullámokat tanulmányozták hat évtizedre visszamenőleg, és arra jutottak, hogy a belső mag 2009-ben majdnem teljesen megállt, majd ellentétes irányba kezdett el forogni. A kutatók szerint ennek oka, hogy a belső mag a Föld felszínéhez képest is mozgásban van, és előre-hátra kileng, akár egy hinta, ami odavezet, hogy periodikusan irányt vált méghozzá nagyjából 35 évenként. Eszerint a mag legutóbb a hetvenes években váltott irányt, legközelebb pedig a 2040-es évek közepén fog. A kutatók szerint ezek a változások kihatással vannak arra is, hogy mennyire hosszú pontosan egy földi nap – ez utóbbinak változásairól a lenti cikkünkben írtunk korábban:

2020 óta egyre gyorsabban forog a Föld – idén pedig rekord rövid napot jegyeztek fel Miért történik ez, és milyen – akár komoly – következményekkel járhat?

Hogy ezen kívül ezeknek a folyamatoknak akad-e bármilyen hatása a mi felszíni életünkre, arra a kérdésre a válasz az, hogy túl sok valószínűleg nem. Ettől független a kutatók szerint fizikai kapcsolat áll fenn a belső mag és a felszínhez közelebbi rétegek közt, ezért a tudósok szerint a bolygót egyetlen integrált, dinamikus rendszerként kellene tanulmányozni.

Azt a többi tudós is elismeri, hogy a mostani tanulmány rendkívül alapos, de többen hangsúlyozzák, hogy egyéb teóriák is akadnak a belső maggal kapcsolatban, ráadásul az ismereteink továbbra is elég homályosak a bolygó közepével kapcsolatban. Az egyik, a mostani tanulmányban részt nem vevő kutató elmondta, hogy az eddigi modellek közül egy sem tudja az összes adatot megmagyarázni – és nincs ez másként a mostani tanulmánnyal sem. Egyesek szerint ugyanis erre az irányváltásra jóval gyakrabban, 6 évenként kerül sor. Igaz ezzel a modellel számolva is nagyjából akkor került sor legutóbb ilyen irányváltásra, mint az új modell alapján – de ez állítólag csak véletlen egybeesés. Egy másik teória szerint a belső mag szignifikánsan csak 2001 és 2013 közt mozgott, és azóta nyugalomban van.

Akad olyan modell is, amely szerint a mag irányváltásainak a ciklusa inkább 20-30 év lehet. Az ez utóbbi ciklust leíró tanulmány szerzője mindennek kapcsán úgy fogalmaz, hogy:

„Ezek a matematikai modellek nagy valószínűséggel mind helytelenek, mert megmagyarázzák a megfigyelt adatokat, de az adatok nem követelik meg őket.”

Emiatt szerinte a vita sem fog egyhamar lezárulni. Szerinte egyébként "valami történik" a belső magban, de még az sem zárható ki, hogy a vasmagban akad még egy kisebb vasmag is amolyan matrjoska jellegűen. A kutató szerint azonban esélyes, hogy a maggal kapcsolatos kérdéseinkre egy évtizeden belül válaszokat kapunk majd.

(Kép: Flickr/Argonne National Laboratory)