2035-re rendhagyó repülőgépekkel utazhatunk, 2050-re jöhet az átlátszó tetős gép is

2023 / 06 / 05 / Bobák Zsófia
2035-re rendhagyó repülőgépekkel utazhatunk, 2050-re jöhet az átlátszó tetős gép is
Az Airbus már tudja, hogyan reformálja meg a repülést 2035-re és a nagyközönségnek is bemutatta ambiciózus elképzeléseit.

Az Airbus cég frissen bemutatott Airspace Cabin Vision 2035+ koncepciója szerint a repülés jövőjét három alapelv határozza majd meg: az átláthatóság, a dekarbonizáció és a körkörös gazdasági modellre épülő gyártás:

  • első körben, 2025-re, főként a gépek utasterének üzemeltetésének során keletkező szén-dioxid kibocsátás csökkenését célozzák, illetve a felhasznált szén-dioxid mennyiségével kapcsolatos adatok hozzáférhető és nyílt elérését igyekeznek előtérbe helyezni,
  • második lépésként, 2030-ra, már a kabinok használata során keletkezett hulladék jelentős redukálását és olyan új berendezési megoldások integrálását is, aminek anyaga fenntarthatóbb módon készült
  • végül, 2035-re, a körkörösség jegyében egy új generációs utasteret fejlesztenek, amelyet hidrogénes meghajtással működő repülőgépekben alkalmaznak és a régebbi típusú flották kibocsátásának mértékét is tovább mérséklik

Az Airbus leírása szerint az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 2,5%-áért a légi közlekedés felel és ezen belül a légijáratok kabinjai 10-20%-kal járulnak hozzá a repülőgépek össz környezeti hatásához. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése a különféle anyagok és berendezések felhasználása és az üzemeltetés során ezért sokat segíthet a zöldebb közlekedés megvalósításában.

A kabinok tervezése során azonban közel sem csak a fenntarthatósági szempontok játszanak kiemelkedő szerepet, hanem az utasok kényelme és a hagyományostól eltérő dizájn is: a repülőgépek belső tere ennek jegyében például átlátszó tetőrésszel rendelkezhet majd, amin keresztül az eget figyelhetik az emberek, a mindenhol jelenlévő kijelzők pedig éjszakánként a csillagos eget mutathatják.

Az Airbus már korábban, 2011-ben is hasonlóan nagyszabású fejlesztéseket tervezett: az akkori Airbus 2050 koncepció alapján a repülőgépek teljesen átlátszó falai és teteje igazi panoráma kilátást nyújtanak majd az utasok számára repülés közben. Az utastér 2050-re teljesen átalakulhat: a tradicionális, osztályok szerinti felosztás helyett funkciók alapján tagozodna rekreációs, interaktív és okos technológiai megoldásokat kínáló helyszínekre és természetesen a legújabb digitális berendezések növelnék az utasok számára az utazás multitaskingra alkalmas jellegét.

(Fotó: Airbus)


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Ezek a csúcsmodern hajtóművek kerülhetnek a 6. generációs amerikai vadászgépbe
Ezek a csúcsmodern hajtóművek kerülhetnek a 6. generációs amerikai vadászgépbe
Két versengő hajtóműterv is elfogadásra került.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.