Hogyan változtatta meg a 3D nyomtatás a gyártási világot?
2020 / 03 / 24 / perei.dora
Hogyan változtatta meg a 3D nyomtatás a gyártási világot?
A megfizethető, gyors prototípuskészítés és az azonnali gyártás napjait éljük, de miben módosult a feldolgozóipar a 3D nyomtatás megjelenése óta?

Anno hatalmas érdeklődés övezte a technológia születését, ugyanis mindenki azt hitte, hogy ezután bármikor és bármit 3D-ben is kinyomtathat, méghozzá otthona kényelmében. Bár ez alapvetően igaz, mégsem ezt tette igazán zseniálissá az eljárást.

Sokkal inkább az, hogy szépen lassan utat tört - sőt jelenleg is ezt teszi - egyebek mellett a mérnöki folyamatokban, sőt, már az ISS űrhajósai is hasznát vették.

Mindezek a fejlesztések valójában csak bónuszok, ha a 3D nyomtatás fő célját nézzük: termékek készítése korlátozások nélkül, gyorsan és egyszerűen. A 3D nyomtatás alapját az úgynevezett additive manifacturing, azaz a különféle gyors prototípus gyártási technológiák, és ezek valós termelése adta. Utóbbi évek óta működik, a technológiai fejlődés hatására pedig jelentősen elősegíti az egyes szegmensek növekedését. Bár eleinte senki sem gondolta, hogy a 3D nyomtatás forradalmasítja az iparágakat, mert meglehetősen költséges megoldásnak számított. Az árak csökkenésével viszont a módszer egyre inkább elterjedhetett a feldolgozóiparban.A technológia előnyei azonban másképp mutatkoznak meg a termelési szektorokban. A kisebb vállalkozásokat tekintve a 3D nyomtatás teljesen új világra nyitott ablakot: segítségével manapság már pár óra alatt szinte bármilyen alkatrész könnyen elkészíthető. Ezekhez jellemzően kisebb nyomtatókat használnak, melyek megfelelnek a legtöbb kisüzemi gyártás igényeinek. Bár ezek a gépek nem gyorsak, de hatékonyak, könnyen kezelhetők és pontosak. Az ipari változások egészét tekintve a 3D nyomtatás valamennyi műhelybe beszivárgott a világon, már ahol a cégek anyagi lehetőségei megengedték beszerzését.

Nagyszabású gyártás

A gyártás másik részhalmaza ha lehet még nagyobb szerepet játszik a világgazdaságban és a nagy volumenű mérnöki munkafolyamatokban. Ahogy csökkent a nagyobb méretű 3D nyomtató gépek költsége, több gyártó elkezdte különféle additive manifacturing-technikákkal gyártani termékeit.

Bár bizonyos eszközök gyártásánál már most hatalmas változás történt, a technológia még mindig jó pár kiaknázatlan lehetőséget rejt.

Míg a hagyományos termelési technikák rendszerint sok selejttel járnak, a 3D nyomtatás viszont additív folyamat, tehát csak az alkatrészhez szükséges anyagot használják fel, ami nagyobb hatékonyságot, pontosságot és költségcsökkentést tesz lehetővé. A feldolgozóiparban mostanáig nem történt számottevő nyitás a 3D nyomtatás felé, ám a technológia fejlesztése mögött meghúzódó elmélet nagy potenciált kínál az ipar számára. Erre jó példa, hogy készültek már 3D nyomtatással autók, házak, és sok más hasznos eszköz is. Talán az egyetlen akadály, amely általánosságban megakadályozza a 3D nyomtatás napi használatát, azok a költségekkel, sebességgel és megvalósíthatósággal kapcsolatban felmerülő kérdések. A változás mindenesetre továbbra is zajlik, és a közeljövőben teljesen átalakíthatja a feldolgozóipart. Aki pedig kíváncsi, az alábbi videóból még többet megtudhat a 3D nyomtatás szerepéről a negyedik ipari forradalomban:

(Fotó: Getty Images Hungary)

Ha tetszett ez a cikk, kövess minket a Facebookon is!

 

 


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!