4G-t visz a Nokia a Holdra

2020 / 10 / 18 / Felkai Ádám
4G-t visz a Nokia a Holdra
A NASA ötödször választ ki magáncégeket a Tipping Point program részeként, hogy segédkezzenek az űrkutatásban.

Idén összesen 370 millió dollár került szétosztásra, a kiválasztottakkal pedig az űrhivatal Space Technology Mission Directorate (STMD) indítja meg a tárgyalásokat – jelentette be a NASA. A szerződésekben végleges ár és teljesítendő mérföldkövek is szerepelnek. A listát tehát a fenti linken lehet elolvasni.

A legérdekesebb ezek közül talán a Hold felszínének kutatásához és a helyi nyersanyagok felhasználásához köthető (Lunar Surface Innovation Initiative Technology Demonstration) kategória. Ennek keretében nyert ugyanis a Nokia of America 14 millió dollárt, hogy LTE/4G kommunikációs technológiát juttasson az űrbe. A rendszer támogatja majd a Hold felszínén a kommunikációt akár nagyobb távolságban, gyorsabban és megbízhatóbban, mint a jelenleg erre a célra használt sztenderd technológiák. A Nokia kutatócége, a Bell Labs, ezzel kapcsolatban több részletet is megosztott a Twitteren:

A tervek szerint a 4G/LTE hálózat, amely tehát az első vezeték nélküli hálózat lesz a Holdon, mindössze az első lépés, mivel a cél (ott is) az átállás idővel az 5G-re. A hálózatnak kiemelten fontos szerep jut majd az adattovábbításban, a holdjárók irányításában, a valós idejű felszíni navigációban, valamint a nagy felbontású videók streamelésében. A hálózat fejlesztésekor két főbb szempontot vettek figyelembe: ezek egyike az ellenálló képesség – vagyis az extrém hőmérsékletek, a sugárzás, valamint az űrben tapasztalható vákuum elviselése. Tekintetbe vették a nagy fokú rázkódást is, ami a kilövéskor, valamint a Holdra történő landolásnál lép fel. A másik szempont a szállíthatóság: ennek megfelelően a rendszer megfelel azoknak az elvárásoknak, hogy mind súly, mind méret, mind pedig energiaigény szempontjából a tökéletes minimumra kell törekedni. A hálózat fogja lehetővé tenni az ember hosszabb tartózkodását is a Holdon.

Habár a szerződésekben tehát lefektettek mérföldköveket, az ezekhez esetleg kapcsolódó dátumok nem ismertek. A NASA azonban 2028-ra már szeretne állandó bázist létesíteni a Holdon, addigra pedig a fentiek alapján a rendszernek már működnie kellene.

(Borítókép: Nokia Bell Labs/Twitter)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Összehasonlítottuk a három legjobb, ingyenes mesterséges intelligenciát
Összehasonlítottuk a három legjobb, ingyenes mesterséges intelligenciát
A ChatGPT, a Gemini és a Claude a programjavaslatok és a bevásárlólista mellett még Petőfi Szeptember végénjét is kiegészítette nekünk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.