66 millió éves csúcsragadozóból készítettek speciális tárgyat - egy van belőle a világon

2026 / 04 / 12 / Bobák Zsófia
66 millió éves csúcsragadozóból készítettek speciális tárgyat - egy van belőle a világon
Több mint 212 millió forintba kerül.

Az amerikai VML ügynökség, a géntechnológiával foglalkozó The Organoid Company-val és a Lab-Grown Leather céggel együtt elkészítette az első olyan táskát, ami T.rex bőrből van. A cégek már tavaly bejelentették, hogy hamarosan érkeznek a dinoszauruszbőrből készült ruházati termékek, és be is tartották ígéretüket, de a táskából egyelőre csak egyetlen egyet hoztak létre, és azt is egy múzeumban őrzik az árverezésig, ami 212 millió forintról indul majd.

A probléma az egyedi táskával, hogy valójában nem is T.rex bőr alkotja,

hiszen az anyag kialakításakor a 66 millió éves fosszíliákban azonosított kollagén hiányzó genetikai információit számítógépes modellekkel rekonstruálták és egészítették ki, majd a hordozóként használt sejtvonalba teljesen szintetikus DNS-t integráltak, és ezt a sejtvonalat tenyésztették ki laboratóriumi körülmények között. A Lab-Grown Leather technológiájával támaszték, vagyis alapstruktúra nélkül is tudnak fejlődni a sejtek, így természetesebb szerkezetet alakítanak ki, sokkal bőrszerűbb anyagot eredményezve.

A szintetikus bőr alapvetően “kegyetlenségmentes”, állatok leölése nélküli, környezetbarát megoldást jelent a bőrtermékek alternatívájaként, de a T.rex bőr inkább csak egy jól hangzó szlogent jelent a táska és a cégek számára, hogy valójában hogyan nézett ki az egykori csúcsragadozók bőre, azt továbbra sem tudjuk biztosan.

(Fotó: VML)

Milyen íze lehetett a dinoszauruszoknak? Ehetnénk egyáltalán belőle? Bár a dinoszauruszok több mint 60 millió éve kihaltak, a legközelebbi ma élő rokonai alapján következtethetünk arra is, vajon milyen lehetett az őslények húsa.


Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Országszerte négy hétvégén, csaknem száz borászat várja azokat, akik a tavasz ritmusát egy pohár kiváló bor társaságában élveznék.
Az Artemis–2 űrhajósaira már jobban hat a Hold tömegvonzása, mint a Földé
Az Artemis–2 űrhajósaira már jobban hat a Hold tömegvonzása, mint a Földé
Az Artemis–2 Orion űrkapszulája ma reggel körülbelül 60 ezer kilométerre közelítette meg a Holdat, a Földtől pedig már mintegy 370 ezer kilométerre volt.
RakétaAutószalon
További ajánlatok
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.