Az alkimisták régi vágya volt, hogy különböző fémeket arannyá alakítsanak, és ilyesmire végül is van példa – ha nem is fajunk tagja, de egy baktérium meg tudja tenni ezt az oly áhított bravúrt. A Cupriavidus metallidurans így rászolgált arra, hogy tiszteletbeli alkimistává avassuk.

Komolyra fordítva a szót, amint arról az IFLScience cikke beszámol, az aranycsinálás ebben az esetben egy túlélési stratégia része: vagyis a baktérium nem csak úri huncutságból abszorbálja a talajból a mérgező fémekben gazdag vegyületeket, majd vonja ki ezekből a végterméket, az apró (de tényleg nagyon apró: mindössze pár nanométeres) aranyrögöket.

A C. metallidurans ugyanis olyan élőhelyen található, ahol bőséggel akadnak mérgező anyagok. Egy ilyen helynek számtalan előnye van: például akad elég hidrogén az energia konzerválásához, és ami a legjobb: nem türemkedik errefelé konkurencia sem, vagyis más élőlénnyel nem kell versengeni a helyi erőforrásokért. A hátrány talán magától értetődő: ezek maguk a mérgező anyagok. Ugyanakkor ha egy élőlény képes ezektől megvédeni magát, akkor nyert ügye van.

A talaj, amelyben a C. metallidurans él, az tehát mérgező nehézfémekben gazdag. Ha túl sok réz van jelen, a baktérium aktivál egy speciális enzimet, az úgynevezett CupA-t, amely képes mintegy kiszivattyúzni az összes felesleges rezet, és így megvédi a baktériumot. Ha azonban arany van jelen, akkor CupA inaktív lesz, és egy másik enzim aktiválódik, a CopA – ez utóbbi a réz- és aranyvegyületeket nehezen felszívódó formákká alakítja át.

A folyamatot feltáró tanulmány vezető szerzője, Dietrich H. Nies professzor, a Halle-Wittenbergi Martin Luther Egyetem mikrobiológusa a fenti folyamatot így foglalta össze:

“Ez biztosítja, hogy kevesebb réz- és aranyvegyület kerüljön a baktérium belsejébe. A baktérium így kevésbé mérgeződik, és a rezet kiszivattyúzó enzim akadálytalanul képes immár megszabadítani a baktériumot a felesleges réztől. A dolog egy másik következménye: a nehezen felszívódó aranyvegyületek a baktérium külső részén átalakulnak mindössze néhány nanométeres, ártalmatlan aranyrögökké.”

(Kép: American Society for Microbiology)