Aki látta egyszer, nem felejti el. A határozottan barátságtalan megjelenésű állat nem véletlen horrorfilmekben/játékokban szokott jellemzően előfordulni, például pókszázlábú mászkált a The Walking Dead első pár évadának főcímében, de emlékezetes volt a Resident Evil 7-ben tett vendégszereplése is.

Én egy forró nyáreste szúrtam ki először tévézés közben a szemközti falon, és hát mivel akkor még két nagyon kicsi gyerekem volt, akik épp aludtak, nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne ordítsak akkorát, amire nem csak a szomszédság, de minimum a kerület összeszaladt volna. Megindultságom oka pedig elsősorban az volt, hogy akkor még semmit sem tudtam erről a rovarról azon kívül, hogy nagyon hasonlított arra, ami Indiana Jones épp aktuális barátnőjén mászkált a végzet templomában.

Köztünk egy európai

A pókszázlábú feldolgozásával kapcsolatban először a hűvös, tudományos megközelítést javaslom. Rendszertanilag az ízeltlábúak törzsén belül a soklábúak altörzsének százlábúak osztályába tartozik. Ez utóbbi, tehát a százlábúak osztálya négy rendből áll, a cikk apropóját adó állat pedig ezek egyikének, a Scutigeromorpha rendnek az egyetlen hazai képviselője. Az állat eredetileg a Földközi-tenger mediterrán vidékén honos, de mára elterjedt Ázsiában és Észak-Amerikában is.

Magyar vonatkozása is akad: Tömösváry Ödön, entomológus a pókszázlábú légzőszervéről írta doktori disszertációját 1881-ben.

Sebesség határok nélkül

Amit még érdemes tudni az életmódjáról: éjszakai ragadozó, ám ennek ellenére veszett jól lát (a százlábúak közül mindössze a pókszázlábú-alakúak rendelkeznek a rovarokéhoz hasonló összetett szemmel, amely képes a gyors képalkotásra), és félelmetesen, halál-sebesen mozog.

Komolyan, aki még nem látta csíkként elillanni, annak le sem lehet ezt írni.

A tudomány szerint ez annak köszönhető, hogy a test merev, és ezért nem kígyózik mozgás közben, mint a többi százlábú esetén. Ez egészül ki az állat hosszú és vékony póklábaival.

A két fenti tényezőnek köszönhetően arányaiban a pókszázlábú a leggyorsabb állat a világon, hiszen bár „csak” 0,4 m/s sebességgel szalad, ez azt jelenti, hogy másodpercenként a testhosszának hússzorosát teszi meg. Erre pedig (továbbra is az arányokat tekintve, tehát a testméretéhez képest) még a gepárd sem képes. A gepárd emellett képtelen tartani a tempót függőleges falakon vagy akár a mennyezeten rohanva, a pókszázlábúnak azonban ez sem probléma.

Eddig tehát két okot is tudunk, ami miatt érdemes tartanunk a távolságot ettől a rovartól. Az egyik maga a név: pókszázlábú. Hiszen veszett ijesztő valami, ami egyszerre pók, de az amúgy is elszontyolító nyolc helyett száz lába is van. (A pókszázlábúnak amúgy nincs száz lába.) A másik pedig, hogy gyors, mint az olajozott villám.

Tükröd, tükröd

A következő lépésben megnézzük, hogyan is fest pontosan ez az állat. Nos, ahogy arra már akadt fentebb néhány utalás, nem túl szívlágyítóan. Elvileg nem túl méretes rovarról beszélünk, a Wikipedia szerint a lábak nélkül mindössze 20-25 milliméteres az egész állat. Ezzel csak két probléma akad, a testméretnél a lábakat nem kellene lespórolni, mert nagyban megnövelik az állat megjelenését. Amikor pedig valaki először lát pókszázlábút, még ezen cikk elolvasása után sem fog legyinteni egyet, hogy: sebaj, lábak nélkül sokkal kisebb. Lábak nélkül amúgy egy nehézsúlyú MMA bajnok is sokkal kisebb, de ezen ismeret birtokában sem állnék le vele egy barátságos ütésváltásra.

A másik gond a méret kapcsán, hogy nem feltétlen igaz, amit a Wikipedia állít. Amint a netes enciklopédiák kicsit poros és könyvszagú világából átvándorlunk a rovarirtók kemény, de sokat próbált birodalmába, rögtön azt találjuk, hogy ők 15-45 milliméteres testméretről írnak.

Ez pedig egybevág a személyes tapasztalataimmal: akadnak belőlük tényleg picik, de horrofilmesen hatalmasak is.

A testük sárgásszürke, hátukon három, sötétbarna színű csík fut végig hosszirányban, és a lábak is sötéten csíkozottak. A pókszázlábú teste 18 testszelvényből áll, és ebből 15-ön helyezkedik egy pár járóláb. Ez tehát barátok közt is 30 „pókláb”, ami bár nem 100, de akik arra az álláspontra helyezkednek, hogy ez így is több a kelleténél, azokkal nem fogok vitába szállni. Ezen kívül a fej mögötti szelvényen egy pár állkapcsi láb található, aminek a végén a méregkarmok vannak (hamarosan kitérünk arra is, hogy mennyire fáj a csípése).

Predator

Már beszéltünk arról, hogy a pókszázlábú jellemzően éjszakai ragadozó. Férgekkel, legyekkel, pókokkal, illetve bármilyen ízeltlábúval, de akár csigával is táplálkozik. Zsákmányát a méregkarommal ellátott állkapcsi lábával kapja el, de beveti a rendes lábait is. Ezen a módon egyszerre akár több kis rovart is el tud kapni. Kétféle technikája van: ráugrik az áldozatára (figyelem, rohadt nagyot ugrik) vagy elkapja a hosszú lábával, mintha lasszót dobna rá. Érdekesség, hogy bár remekül lát, vadászat közben mégis inkább a csápjai tapintó- és szaglóérzékére, valamint a szőrös lábainak a tapintására hagyatkozik. Egyelőre vizsgálják, hogy ez miért fejlődött így, illetve hogy akkor mi szüksége a többi százlábúhoz képesti fejlettebb látásra.

Adaptív állat: gyorsan különbséget tesz a zsákmány és a fenyegetés között (ezért elvileg elkerüli az embert is). Amennyiben pedig mondjuk darázzsal harcol, és megmarja azt, úgy visszavonul, és várakozik, amíg a méreg kifejti a hatását. Menekülés közben akár hátrahagyhatja valamely lábát is, de mivel folyamatosan vedlik, ez visszanő.

Mit keres a lakásban?

A pókszázlábú túlzás nélkül csúcsragadozó. Onnan gyanakodhatunk arra, hogy nálunk is akad belőlük, hogy a lakás szokatlanul rovarmentes lett. Mi például kezdetben nem használtunk szúnyoghálót az ablakokon, így nyári estéken kitines testek kopogtak itt-ott a plafonhoz ütődve. Aztán hirtelen olyan csöndes lett a lakás, akár egy kripta. Sehol egy pók, katicabogár, hangya, szúnyog vagy bármi. Ezután került sor a fentebb ismertetett, emlékezetes találkozásra.

Kérdés tehát, miként kerül a lakásba? A pókszázlábúnak egyetlen igazán genyge pontja van, ez pedig a légzőcsövének, a tracheának a nyílása. Mivel ez nem zárható, ezért az állat próbálja elkerülni a kiszáradást, tehát a szárazabb időt és a nagy hideget egyaránt nem kedveli. A lakásban lényegében ezen viszonyok elől keres menedéket. Ennek megfelelően bárhol találkozhatunk ugyan velük, erre igazán nagy esélyünk a vizes blokkok környékén van. (Ez nálunk a fürdőszoba és a konyha környékét jelenti.)

Tavasszal elvileg kiköltöznek a természetbe, de forró, száraz kánikulában a fent részletezett okok miatt elképzelhető, hogy inkább beköltöznek hozzánk.

Százlábú és kétlábú

A pókszázlábú makacs területfoglaló, ha egyszer beköltözött, akkor nem igen lehet kitessékelni. Ráadásul hosszú életű rovar, környezettől függően 3-7 évig él. A szaporodása sem elhanyagolható: a petéit tavasszal rakja le, a vizsgált 24 példány laborkörülmények közt átlagosan 63 darab, legfeljebb 151 petét rakott – az utánpótlásról tehát gondoskodnak. Amúgy szülőként is helyt állnak, a nőstény a petéket és a lárvákat akár hetekig is őrzi.

A rövidebb lábú, de nagyobb testméretű trópusi rokonaiktól eltérően a pókszázlábú akár az egész életét is leélheti egy lakásban. Már persze, ha össze nem fut velünk, emberekkel, akire a frászt hozza. Az egy dolog azonban, hogy szerencsétlen állat miként fest a mi szemünkben, az igazi kérdés, hogy ártalmas-e ránk.

Fentebb már szóba került, hogy a pókszázlábú nem tart minket prédának, sőt fél tőlünk. Kivéve ha fenyegetve érzi magát, ami sajnos magában foglalja azt is, ha éjszaka véletlen ráfekszünk. Kérdés tehát, hogy mekkorát csíp.

Csípésre szerencsére ritkán kerül sor. Aki olvasta Nick Cutter horrorját, a Mélységet, az valószínűleg örökre megjegyezte a kiságyban a csecsemőt összecsipkedő százlábút. Ám egyrészt kezdem azt gondolni, hogy kicsit igazságtalan ez a popkulturális kép, ami kialakult erről az állatról, és sokkal inkább lenne jogos ez a felülreprezentáltság a horrorban, ha az kizárólag legyeknek és pókoknak szólna. Másrészt Nick Cutter említett műve amolyan már-már paródiába hajló szenvedéspornó, ahol még a padláson felejtett bőrönd is több rémületet tartogat, mint egy átlagember egész élete – és az még csak a főhős nyomorúságos gyerekkora volt.

Ráadásul a pókszázlábúak közt ennek az állatnak a leggyengébb a mérge, és elvileg az emberi bőrt nem is tudja átlyukasztani, legfeljebb az igazán vékony helyeken, a körömágynál. Az is igaz viszont, hogy engem még egy sem csípett meg, tehát nem tudok első kézből nyilatkozni, másrészt a különböző irodalmak alapján úgy tűnik, hogy a csípés erőssége az állat méretétől függ. Egy nagyobb példány tehát nagyobbat csíphet.

A csípés a darázscsípéshez hasonlít, ami nem hangzik túl jól, de annál gyorsabban múlik el, ami alatt néhány órát kell csak érteni. Megértem, ha valakit ez nem nyugtat meg, és egy ilyen csípés után nyilván az sem emel a kedélyén, hogy voltaképp szerencsés helyen élünk, mert a nagyobb, trópusi fajok, például a szkolopendrák marása ödémás duzzanatot, nyirokmirigy-daganatot, sőt akár időleges helyi bénulást is okozhat.

Hogyan szabaduljak meg tőlük?

A különböző irtócégek egyetértenek abban, hogy amennyiben nem inváziószerűen özönlik el a lakást ezek az állatok (ritkán ugyan, de ez is előfordul), akkor felesleges az eliminációjuk. Muszáj hivatkoznom viszont e helyen az Irodatakarítás című oldalra. Az irodatakarítás, mint elnevezés nem feltétlen tereli asszociációnk a líraiság irányába, ám talán ők fogalmazták meg a kérdést a legszebben, amint szövegükben a szilaj praktikum eleven verssé tömörült:

„Ha az iroda területén feltűnik ez a villámgyors kis ragadozó rovar, nem kell azonnal megijedni. Főleg nem kell rögtön a papucsért nyúlni, hogy agyoncsapjuk. Nagyon hasznos kis élőlény. Gondoljunk csak bele, ha van egy, netalán kettő-három légyölő pókszázlábúnk, a többi rovarnak nem lesz maradása. Vagy el lesznek fogyasztva, vagy elmenekülnek. A pókszázlábú ártalmatlan, ugyanakkor nagy segítség a hangyák, csótányok, pókok és poloskák távoltartásában, mely célra nagyobb összegeket is hajlandóak vagyunk költeni. Ő ingyen dolgozik, fizetsége pont az, ami munkáját is képezi.”

(Kép: Wikipedia, Pixabay)