Pontosan hatvannyolc év telt el azóta, hogy elkezdte működését az első, elektromos energia előállítására képes próba-atomreaktor, az Experimental Breeder (EBR-1) Idahóban. Nem sokkal később megnyílt a szovjet AM-1 (Atom Mirny, vagyis békés atom) Obninskban, és ezzel hivatalosan elindult az emberiség az újfajta energia-előállítási módszer alkalmazásának útján. Mára 449 atomreaktor létezik a világban, és több tucat áll építés alatt, így a szám folyamatosan nő.

Ha azt gondolnánk, hogy egy emberöltőnyi idő elegendő volt ahhoz, hogy atombiztos megoldást találjunk a nukleáris hulladék kezelésének, vagy a balesetek következményeinek megoldására, csalódnunk kéne.

A szennyezőanyagok tárolása évszázadokra előretekintő terveket igényel, ilyen hosszú távra előregondolkodni, figyelembe véve a tárolóeszközök öregedését, a Föld mozgásait és a világ változásait, pedig rendkívül nehéz feladat. Ideális módszer, ha sugárzó anyagokról van szó, úgy tűnik, nem létezik. Egy-egy nukleáris katasztrófa bekövetkezése pedig olyan probléma elé állítja még a szakértőket is, melyre nehéz előre felkészülni.

Ezeket a tényeket támasztja alá a fukusimai atomerőmű baleset következményeinek kezelése is a japán kormány részéről, amely egy héttel ezelőtt adta ki hivatalos javaslatát a szennyező anyagok megsemmisítésének módjáról. Kétféle megoldást javasoltak: vagy a Csendes-óceánba engedik a szennyezett hűtővizet, vagy elpárologtatják. A Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség már tavaly elkezdte sürgetni a kormányt, hogy minél előbb tisztítsák meg a megrongálódott atomerőművet, és szabaduljanak meg a felhalmozódott radioaktív hűtővíztől. A kereskedelmi és ipari minisztérium akkor öt javaslattal állt elő,

• a már előbb is említett óceánba eresztés
• elpárologtatás
• tartályokban tárolás
• földalatti tárolás
• vagy a mélygeológiai rétegek közé való befecskendezés

A fűtőelemek illetve nukleáris üzemanyag eltávolítása még nagyobb fejtörést okoz, most december 27.-én döntöttek róla, hogy még öt évvel elhalasztják a munkálatokat, ami azt jelenti, hogy a kettes számú reaktor esetében legelőbb 2024-ben, az egyesben 2027-ben kezdik meg a lebontást. A halogatást a veszélyes körülmények indokolják, el szeretnék kerülni, hogy radioaktív por kerüljön a levegőbe.

De a maghűtésre használt vizet mindenképpen el kell távolítani belátható időn belül, mivel a létesítményt üzemeltető cég, a Tokyo Electric Power Company Holdings Inc. (Tepco) csak 1,37 millió tonna hulladék tárolására van felkészülve és azt is csak 2022 nyaráig tudja megoldani, pedig már most összegyűlt egymillió tonna szennyezett folyadék.

A hatalmas tartályok nem nyújtanak biztonságos menedéket a radioaktív anyagok számára, tekintve, hogy a szigetországban gyakori földrengések és cunamik, melyek Fukusima katasztrófáját is okozták, bármikor megismétlődhetnek, a víz pedig kiömölhet a megrepedt tárolókból. Hogy ennek ellenére, miért nem kerestek hamarabb megoldást, azt sokféle körülmény indokolja.

Egyfelől a helyi halászok és lakosok érthető módon féltik az egészségüket, és van is rá okuk, mivel a Tepco bevallása szerint, noha az előírások szerint kezelték a hűtővizet, de az még mindig tartalmaz mérgező anyagokat. A kezelés részeként kivonták a céziumot, a stronciumot és más jelentősebb radioaktív anyagokat, azonban van egy elem, mely a vízzel keveredve attól elválaszthatatlanná válik, ez pedig a trícium. A trícium, mely a hidrogén egyik izotópja, béta-sugárzást bocsát ki, felezési ideje tizenkét év. Noha ez még a kevésbé toxikus kategóriába tartozik, élővízbe ereszteni csak jelentős hígítás után lehetne, ami további problémát jelenthet, pedig már csak két év van hátra a projekt elindításáig.

A másik hátráltató tényező a közeledő olimpia. Bár Tokió viszonylag messze, kétszáznegyven kilométerre fekszik Fukusima Daiicitól, az országba özönlő turisták minden bizonnyal látni szeretnék majd az atomerőművet is, valamint fürdőzni az óceánban, így nem növelné nagyban a nyaralás fényét, ha pont ekkoriban kezdenék el többszázezer tonna sugárzóanyag kiengedését.

A harmadik problémát a kormány döntésképtelensége okozta, pontosabban annak latolgatása, hogy melyik lenne az öt említett módszer közül a legegyszerűbben és legbiztonságosabban kivitelezhető. A föld alá temetés a gyakori földrengések miatt nem tűnik megbízható megoldásnak, a földfelszíni tartályokban tárolás a tároláshoz használt anyagok esetleges korróziója miatt okozhat gondot hosszú távon. A vízzáró geológiai rétegek közé fecskendezés csak másik országban lenne megoldható, a szállítás és a költségek ezt a tervet igencsak megnehezítik, így marad az evaporáció, mint alternatíva.

A Tepco már megtette a védelmi intézkedéseket, hogy csökkentsék a felhasznált víz mennyiségét, és a földalatti vizek szennyezését, egy „jégfalat” építettek az erőmű alá, amely megakadályozza a szivárgást. A japán kormány pedig folyamatosan fejleszti a régiót, hogy túlléphessen a katasztrófa hatásain, nemrégiben jelentették be, hogy hatalmas napkollektor és szélerőmű parkot terveznek a prefektúra területére, mely az atomerőmű által termelt energia kétharmadát tudja majd előállítani. Fukusimában rendezik be azt a tesztpályát is, melyet a repülő autók kifejlesztésére és tesztelésére fognak használni, mivel Japán is a robotizált repülő járművekben látja a jövő közlekedésének megoldását.

És, noha a területről származó élelmiszerek importját sok országban betiltották, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is még hezitál,

a kormány szerint az alapanyagok cézium szintje jóval az országban megengedett határérték alatt, száz becquerel/kiló alatt van (ami egyébként az Európai Unió által szabott határ tizede, mivel a katasztrófa után a japán kormány szigorított a feltételeken). Így lehetséges, hogy az olimpián résztvevő sportolók és vendégek is fukusimai szusit ehetnek vacsorára.

(Forrás: Japan Times, Fotó: Wikimedia Commons, Flickr/IAEA_Imagebank, Flickr/naturalflow )