A fénysebességnél gyorsabb utazás régóta lenyűgözi az űrutazás iránt érdeklődőket, sőt – szerencsére – a tudósokat is. A művészet ugyanis gyakran válik a valóság ihletőjévé, és ennek megfelelően a mexikói fizikus, Miguel Alcubierre 1994-ben egy elméleti módszert javasolt a szuperluminalis utazásra, amelyet Alcubierre-térhajtóműnek nevezett el. Ez a hajtómű a téridő manipulálásával működik, a lényege, hogy összesűríti a téridőt az űrhajó előtt és kitágítja mögötte – ennek köszönhetően a jármű gyorsan képes hatalmas távolságokat átszelni méghozzá anélkül, hogy megsértené Einstein a fénysebességre vonatkozó korlátozását. Azonban ez a módszer egzotikus, negatív energiájú részecskéket igényel, amelyek létezése mindössze feltevés – eddig senkinek sem sikerült kimutatnia őket.

Az Applied Physics nevű New York-i agytröszt tudósai által végzett legújabb kutatás új megközelítést javasol az Alcubierre-hajtómű fent említett korlátainak a leküzdésére. A nemzetközi tudósokból és mérnökökből álló multidiszciplináris csoport egyébként korábban bejelentette a Warp Factory-t – egy szoftveres eszközkészletet, amelyet a valósághű térhajtóművek (warp drive) technológiák elméleti tesztelésére és fejlesztésére terveztek – erről lentebb írtunk:

Sci-fiből valóság lehet a térhajtómű A térhajtómű átrángatása a fikcióból a valóságba 2021-ben kapott egy komolyabb löketet. Egy fontos lépés lehet most viszont a frissen bemutatott, ingyenesen használható tudományos szoftver, amellyel ilyen hajtóműveket lehet fejleszteni és modellezni, valamint az ehhez kapcsolódó igen komoly értékű ösztöndíj.

A Warp Factory-val együtt azonban a csapat egy cikket is publikált a Journal of Classical and Quantum Gravity című folyóiratban “Analyzing Warp Drive Spacetimes with Warp Factory” címen – ebben pedig egy olyan (elméleti) modellt fejlesztettek ki, amely pozitív energiát használ, ami gyakorlatiasabb és elérhetőbb lehet a jelenlegi vagy közeli jövő technológiáival – számol be róla a Popular Mechanics.

A cikkben leírt, pozitív energiájú térhajtómű egy sűrű, gömb alakú héjat használ, amely egy “térbuborékot” (warp bubble) hoz létre az űrhajó körül. Ez a buborék manipulálja a téridőt, összenyomva azt az űrhajó előtt és kitágítva mögötte, így hihetetlen sebességgel mozgatja az eszközt anélkül, hogy az utasok gyorsulást éreznének. Az Applied Physics jelenlegi megoldásával egyébként fénysebesség alatti utazás lenne elérhető, de még ehhez is szükség lenne körülbelül két Jupiter tömegének megfelelő anyagmennyiségre. Ez azért szükséges, hogy elegendő gravitációs erőt és lendületet hozzon létre a térhatás eléréséhez. Mint látható, ez némileg a modell gyenge pontja, mivel jelenleg nem tudjuk, honnan szerezhetnénk ezt a hatalmas tömeget.

Néhányan felvetették, hogy ha valahogy ki tudnánk aknázni a sötét anyagot, felhasználhatnánk a fénysebességű utazáshoz, de a mostani tanulmány mögött álló két kutató, Gianni Martire és Jared Fuchs kételkednek ebben, mivel a sötét anyagról jelenleg nagyon keveset tudunk – vagyis így épp az lenne vele a probléma, mint az eredeti Alcubierre-modellel.

A fénysebesség alatti utazás pedig bár talán kevésbé hangzik lenyűgözően, a javasolt eszköz még így is bitang gyors lenne – például egy űrhajó, amely mindössze a fénysebesség felével utazik, kilenc év alatt elérhetné az Alfa Centaurit, szemben a jelenlegi űrhajókkal, amelyek esetében ugyanez az út 75 ezer évet venne igénybe.

Azt tehát kár is tagadni, hogy a térhajtómű kapcsán kihívás akad aztán bőséggel, ám a kutatók így is optimisták a jövőbeli innovációkkal kapcsolatban – az űrtechnológia fejlődésének jelenlegi szakaszát az autóipar korai napjaihoz hasonlítják, vagyis bár a gyakorlati alkalmazások távolinak tűnhetnek, az alapvető munkák már folyamatban vannak.

(Kép: Pixabay/dlsdkcgl)