A Google is ünnepli a "Perseverance” landolását

2021 / 02 / 21 / Perei Dóra
A Google is ünnepli a
Csütörtök este szerencsésen landolt a Mars felszínén a NASA "Perseverance" marsjárója, amit tavaly júliusban indítottak útjára. A mostani esemény azért is egyedülálló, mert a NASA korábbi szerkezetei egy védőburokban ereszkedtek le a vörös bolygó felszínére, jelen esetben azonban egy aktív, kontrollált leszállásról beszélünk.

Az ünneplésből a Google is kivette a részét, méghozzá igen kreatívan: ha a keresőbe beírjuk, hogy „Perseverance”, tűzijáték borítja be a böngészőt, laptopon és mobilon egyaránt. A "Perseverance" a NASA eddigi legmodernebb marsjárója, egyben a legnehezebb is: a Földön több mint egy tonnát nyom, a gravitációs különbségek miatt azonban a Marson „veszít súlyából”, és Földi viszonylatban nagyjából négyszáz kilogrammos lesz. A „Perseverance” a Mars éghajlatát és geológiáját tanulmányozza majd, ezen kívül mintákat is gyűjt, melyeket később elhozhatnak a Földre.

A NASA fejlesztői azt remélik, hogy a marsjáró az expedíció során olyan nyomokra bukkan majd, amelyek igazolják, hogy egykor élet volt a Marson. A robot egy teljes marsi évet, azaz hatszáznyolcvanhét földi napot tölt a Marson. Az eszköz építése és indítása egyébként 2,4 milliárd dollárjába került a NASA-nak, míg a küldetés üzemeltetési költsége nagyjából háromszázmillió dollár.

További cikkek a témában:

A NASA megörökítette a pillanatot, ahogy a Perseverance landolt a Mars felszínén Csütörtökön még csak a sebtében elkészített, gyengébb minőségű fotókat láthattuk, péntekre azonban befutottak az első nagy felbontású fényképek is az amerikai űrügynökség Mars 2020 küldetéséről, köztük egy egészen különleges is.

Nem lesz könnyű dolga a Perseverance-misszió irányítóinak, akiknek mostantól a marsi idő szerint kell élniük A bolygón frissen landolt marsjáró első száz napja igencsak izgalmas lesz, amihez a NASA munkatársai is kénytelenk lesznek alkalmazkodni.

A Perseverance sikeresen landolt a Marson Elképesztő, de hiba nélkül, időben ereszkedett le az élet nyomai után kutató marsjáró a vörös bolygón. Megmutatjuk az első képet is, amit a jármű köldött a felszínről.

(Fotó: Getty Images Hungary)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.