A Honda cipőre helyezhető okoskütyüje segíti a gyengénlátók tájékozódását

2021 / 09 / 23 / Perei Dóra
A Honda cipőre helyezhető okoskütyüje segíti a gyengénlátók tájékozódását
Az okoskütyü rezgéssel jelzi a helyes irányt, így a felhasználó biztonságosabban és stresszmentesebben közlekedhet.

Az Investigative Ophthalmology and Visual Science tudományos szaklap tavalyi felmérése szerint világszerte kétszázhuszonötmillió ember él mérsékelt vagy súlyos látáskárosodással, közülük negyvenkilencmillióan pedig teljesen vakok.

Cipőre helyezhető okoskütyü segíti a gyengénlátók tájékozódását

A Honda Motor Company korábban alapított inkubátor-programjához egy japán startup, az Ashirase is bekapcsolódott: a startup célja segíteni a látássérülteket a nagyobb függetlenség és a könnyebb tájékozódás elérésében. (A Honda 2017 -ben hozta létre Ignition nevű programját, amely a társadalmi problémákat megoldó eredeti technológiákat, ötleteket karol fel.)

Ennek érdekében kifejlesztettek egy eszközt, amely bármilyen cipőre könnyen rácsatlakoztatható, a kütyü mozgásérzékelői pedig lehetővé teszik, hogy a navigációs rendszer a helyes irányba vezesse viselőjét: ha a gyengénlátónak egyenesen előre kell mennie, a cipő orrára helyezett vibráló kütyü rezeg, míg a balra és jobbra fordulást a cipő bal és jobb oldalán található irányjelzők vibrálása jelzi.

Miért lett pont Ashirase?

Az Ashirase neve egyébként egy japán szójátékra utal: az ashi azt jelenti láb, a shirase pedig azt, hogy figyelmeztetés vagy értesítés - írja a TechCrunch.

Wataru Chino a startup vezérigazgatója szerint a rendszer menet közben pontosan meghatározza a felhasználó tartózkodási helyét a műholdas navigációs helymeghatározási információ és a lábmozgás alapján. (Chino egyébként korábban a Honda elektromos motorvezérlés és automatizált vezetési rendszerek kutatás -fejlesztési üzletágát irányította.)

Az Ashirasehoz készült applikáció összekapcsolódik a Google Mapsszel és más térképes applikációkkal, valamint váltani is tud egyikről a másikra.

Ez igen jól jöhet mondjuk egy útlezárás esetén, amikor az alkalmazásnak frissített információval kell dolgoznia.

Idén ősszel jöhet a béta verzió

A startup 2021. októberben vagy novemberben indítja el az Ashirase béta verzióját, annak értékesítése pedig várhatóan 2023. márciusában indul. Az előfizetőknek előreláthatólag havonta körülbelül két- háromezer japán jenbe, átszámítva nagyjából öt- nyolcezer forintba kerül a szolgáltatás.

A tervek szerint továbbá lesz egy továbbfejlesztett verzió is kifejezetten vak felhasználók számára, akik a gyengénlátókkal ellentétben egyáltalán nincsenek tudatában az előttük álló akadályoknak.

A fejlesztők emellett megoldást keresnek arra is, hogy beltérben (például bevásárlóközpontban), ahol a gyenge jelzések miatt a GPS nem éri el a felhasználót, és a lokalizása nem lehetséges, így a kütyü WiFi vagy Bluetooth-alapú helymeghatározást használjon, és képes legyen rácsatlakozni az üzleten belül más eszközökre és mobiltelefonokra is.

A Honda szakemberei a jövőben a tömegközlekedési rendszerekbe is szeretnék beintegrálni terméküket, hogy az eszköz figyelmeztesse a felhasználót, ha megérkezett, vagy a következő megálló közelében van.

(Fotó: Ashirase, Design Wanted)

További cikkek a témában:

Az első autóba épített navigációs rendszerben papírtekercseket kellett cserélgetni Az autós “navigáció” története a klasszikus összehajtott, a kesztyűtartóban elhelyezett autós térképekkel indult, napjainkban pedig szinte minden okostelefonon találhatunk műholdas navigációs rendszert. A közlekedés a belsőégésű motor feltalálása után felgyorsult, léptéket váltott, és egyre több aktív közlekedő igényelte azt is, hogy útja során választ kapjon a kérdésre, miszerint: "Merre menjek?”

Magyar fejlesztésű nyomkövető segít megakadályozni a biciklilopásokat A Flexcom által gyártott GPS-es nyomkövető a gyártó állítása szerint szinte feltörhetetlen, és azonnal jelez, ha valaki megpróbálja elkötni a bringát.

Az USA vadászgépei a Föld mágneses mezőjének a segítségével navigálhatnának Így az sem jelentene problémát, ha az ellenség megsemmisítené az ország GPS-műholdjait egy háborúban.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
Régi, kedves emlékeinkről sosem készült fénykép? Annyi gond legyen, a generatív mesterséges intelligencia ezt is megoldja.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.