A játékfejlesztők már közvetlenül az agyunkba szeretnének látni

2021 / 01 / 26 / Pőcze Balázs
A játékfejlesztők már közvetlenül az agyunkba szeretnének látni
Az egyik legismertebb játékfejlesztő cég alapítója, Gabe Newell arról beszélt, hogy a vállalatánál már dolgoznak azon, hogy a videójátékokat közvetlenül a gondolatainkkal irányíthassuk. Sőt, a fejlesztő szerint a jövőben az alvás is egy app lesz, amit beállítunk, majd egyszerűen elindítunk.

A Valve-et a legtöbben a Half-Life, a Counter-Strike vagy a Dota 2 játékok megalkotóiként ismerik, de a céget legalább annyira foglalkoztatja az, hogy hogyan játszunk, mint az, hogy mivel. Közel húsz éve ők indították el az egyik legismertebb független játékdisztribúciós platformot, a Steamet, amelyen keresztül egy ideje már VR-sisakban játszható programokat is kipróbálhatunk. A Valve alapítója, Gabe Newell most egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy szerinte milyen hatással lesz a játékokra és az életünkre, amikor az agyunk és a számítógépünk már közvetlen kapcsolatban lesznek.

Unatkozunk, unatkozunk?

A legalapvetőbb, mégis sci-fi-be illő pillanat az lehet, amikor a játék észreveszi, hogy lankad a figyelmünk, ezért elkezdi feltekerni a nehézségi fokozatot. Newell azonban azt mondja, nem csak az lesz az érdekes, amit kiolvasnak az agyból a gépek, hanem az is, amit beleírnak. "A valóság laposnak, színtelennek, homályosnak fog tűnni ezekhez az élményekhez képest" - mondja, ám ennek a képességnek lesznek veszélyei is. "Emlékeztek Bobra? Megvan, amikor egy orosz vírus feltörte? Szívás - vajon még mindig meztelenül rohangászik az erdőben?" - viccelődött Newell, majd hozzátette: ugyanúgy szükség lesz biztonsági szoftverekre, mint a mostani számítógépeknél. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a játékok az agyunkon keresztül fájdalmat is okozhatnak majd.

Eladhatják-e a cégek a gondolatainkat? Ha időben lépünk, akkor talán nem Bár az agyunkat a számítógéppel összekötő gépek látszólag még messze vannak, egyes kutatók szerint nagyjából az utolsó pillanatokban vagyunk, hogy meghozzuk azokat a szabályokat, amik biztosítják a gondolatainkhoz fűződő jogainkat.

Mikor?

A Valve-nél egyelőre azon dolgoznak, hogy elkészüljön egy olyan nyílt forráskódú szoftveres keretrendszer, amely segítségével a fejlesztők elkezdhetnek ismerkedni a területtel. A szoftverguru, akit a Forbes a száz leggazdagabb amerikai közt tartott számon, azt mondja, annyira gyorsan fejlődik a terület, hogy kár lenne bármilyen termékfejlesztésbe belekezdeniük, mert mire végeznének vele, már sokkal izgalmasabb dolgokra lennének képesek, mint az épp elkészült termék. A sajtóban a legtöbbször szereplő agy-számítógép interfész, Elon Musk Neuralinkje is épp, hogy túl van az első nyilvános demón, szóval egyelőre még messze van, hogy valóra váljon Gabe Newell víziója, és este, lefekvés előtt csak elindítsa az alvás appot, miután beállította, hogy mennyit és milyen mélyen szeretne aludni. A lámpát viszont már le tudja kapcsolni a gondolataival, ha nagyon akarja: ahogy mi is írtunk róla, a Nextmind fejpántnak már kapható a fejlesztői verziója, ami a látókéreghez kívülről csatlakozva lehetővé teszi, hogy a tekintetünkkel irányítsunk dolgokat.

(Borítókép: Schedivy Pictures Inc/Getty Images)

További cikkek a témában:

Egyre több az erőszakos videojáték, ez mégsem úgy hat a tinikre mint hisszük Ahogy egyre élethűbbé válnak, úgy durvulnak el a videojátékok, de vajon az ezekkel játszó tinédzserek tényleg agresszívebbek lesznek?

Bemutatták a Neuralink működő prototípusát, amivel az agyunkat köthetjük majd rá a számítógépekre A Neuralinkkel a jövőben kezelhetővé válhatnak a neurológiai betegségek, új lehetőségeket nyithat a mozgáskorlátozottak számára, hosszú távon pedig akár azt is lehetővé teheti, hogy az emberek a gondolataikkal kommunikáljanak egymással. A mai bemutató viszont még csak az első lépés volt egy nagyon hosszú úton.

Megérkezett a fejpánt, amivel a gondolatainkkal irányíthatjuk a dolgokat A tavalyi CES egyik legérdekesebb készüléke kétségkívül a NextMind fejpántja volt, ami nem kevesebbet ígért, mint hogy pusztán az agyhullámaink segítségével irányíthatjuk vele a dolgokat. A cég nemrég elkezdte kiszállítani az eszköz fejlesztői verzióját, amivel hamarosan nem csak játékokat, de akár okoseszközöket is vezérelhetünk.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ez a génmódosított pókselyem hatszor olyan erős, mint a golyóálló kevlár
Ez a génmódosított pókselyem hatszor olyan erős, mint a golyóálló kevlár
A pókfonalakat nehéz “termeszteni” szemben mondjuk a selyemhernyók által előállított selyemmel. Génmódosítás után azonban a hernyók nem selymet, hanem “pókselymet” termeltek – ez az anyag pedig hihetetlen mechanikai tulajdonságokkal bír.
Ruha, támadj! - Magyarországon járt a high-tech divat úttörője
Ruha, támadj! - Magyarországon járt a high-tech divat úttörője
Anouk Wipprecht tervezett már olyan ruhát, ami érzékeli a viselője hangulatát, és olyan alkotása is van, ami karmokkal támad rá arra, aki túl közel merészkedik. A holland divattervező a Brain Baron többek között azt is elárulta, hogy miért nem rak kamerát a ruhákra és miért lenne nehéz olyan ruhát tervezni, ami nem csak a boldogságot, de például az irigységet is érzékeli.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.