A kései kréta földtörténeti időszakban a napok körülbelül 30 perccel rövidebbek lehettek. Legalábbis erre a megállapításra jutottak a tudósok egy 70 millió éves kagylóhéjban talált kémiai anyagok vizsgálata után.

A most megjelent tanulmányban a kutatók leírják, hogy a mára kihalt puhatestű páncéljának mikroszkopikus vékonyságú rétegeit ahhoz hasonló mód tanulmányozták, ahogy a fának az évgyűrűit szokás – ennek segítségével pedig ki tudták számítani, hogy a kései kréta időszakban milyen hosszan tartott egy nap.

A végső szám: 23,5 óra, cserébe a Föld ekkor évente 372-szer fordult meg a tengelye körül szemben a mai 365-tel.

A dolog magyarázata, hogy a bolygónk forgása folyamatosan lassul a Hold gravitációs hatása miatt. A mostani kutatás ezért nem pusztán egy érdekes adat arról, hogy egykor mennyire nem volt igaz „az egy nap csak 24 órából áll” kifakadás, de többet tudhatunk meg a Hold-Föld kapcsolatról, sőt a Hold eredetéről is.

Egyébként maga a tény, hogy tízmillió évekkel korábban a napok rövidebbek voltak, nem lepte meg a kutatókat. A mostani vizsgálat újdonsága, hogy az eddigi becslések precízebbekké válnak általa, miközben új módszereket ad a tudósok kezébe a régmúlt tanulmányozására.

Eddig a számításokat úgy végezték, hogy megvizsgálták a növekedési rétegeket a héjon, azonban az emberi szem miatt ezek a vizsgálatok elég nagy hibahatár mellett hoztak csak eredményt. A mostani vizsgálatok kulcseleme a Torreites sanchezi nevű, mára kihalt kagylófaj után maradt fosszília.

A kutatás alapját jelentő példány 70 millió évvel ezelőtt élt egy trópusi tengerfenéken.

A héj napi növekedése 40 nanométer vastag rétegenként történt.

A kémiai analízis segítségével ezeket az emberi szem számára rendkívül vékony rétegeket sikerült jóval nagyobb biztonsággal azonosítani. Sőt még szezonális mintázatokat is felfedeztek, melyek alapján éves ciklusokat is megállapíthattak.

Az analízis segítségével minden naphoz 4-5 adatot sikerült kötni, és ez alapján rengeteg extra információhoz jutottak hozzá. Kiderült például, hogy leginkább nappal zajlott a növekedés, amit viszont az évszakok váltakozása nem befolyásolt.

Mindez arra utal, hogy a kagyló elsősorban a napszakok váltakozására volt érzékeny, ami erős bizonyíték egy szimbiotikus kapcsoltra, amiben a kagyló nagy valószínűséggel egy fotoszintetizáló algával együtt vett részt.

Ez azért is rendkívüli felfedezés, mert így a mostani vizsgálat két korábbi teóriát is megerősít: a rövidebb napokat a kréta időszakban, valamint a szimbiotikus kapcsolatot. Ez utóbbi ugyanis eddig inkább csak spekuláció volt, és a mostani vizsgálat jelenti az első komolyabb bizonyítékot.

A Holdra visszatérve: a Föld forgása valóban lassul, a napok hosszabbodnak, aminek bolygónk kísérője az oka. Eközben a Hold egyre messzebb kerül a Földtől, méghozzá évi 3,8 centiméterrel. Ha ezzel a távolodással számolunk, akkor olyan 1,4 milliárd éve a Hold a Föld belsejében lehetett – ami azonban nem túl valószínű feltételezés, hiszen ennél az 1,4 milliárd évnél a Hold jóval öregebb.

A legvalószínűbb, hogy a Hold 4 milliárd éve jött létre, amikor az akkor még fiatal Föld ütközött valamivel.

Természetesen mindezzel kapcsolatban sok a kérdőjel, de a hasonló, elsőre őrültnek tűnő vizsgálatok (hisz ki gondolná, hogy egy ősi kagyló a Hold múltjáról fog mesélni) segítségével egyre többet tudhatunk meg erről is.

(Kép: Pixabay)