A Proceedings of the Royal Society B-ben megjelent tanulmányban Julie Thévenet (Claude Bernard University Lyon) és kollégái emberi és főemlősök csecsemőinek sírását gyűjtötték össze, 18 akusztikai jellemzőt elemeztek, majd a felvételeket a marokkói Agadirban, a CrocoParcban lejátszották mintegy 300 nílusi krokodilnak.

A hüllők gyorsan közelítettek: volt, aki a felszínről „vizsgálta” a hangszórót, más alulról kémlelt, mintha zsákmányra vadászna, sőt akadt, amelyik bele is harapott. Érdekes módon a reakciók egy részét a szerzők szerint nem lehet kizárólag ragadozó viselkedéssel magyarázni; lehet bennük „szülői” elem is – legalábbis a nőstényeknél.

„Egyszerűen reagálnak, mert a hang valamit – valószínűleg veleszületett választ – indít be náluk” – mondja Élodie F. Briefer (Koppenhágai Egyetem), aki nem vett részt a kutatásban.

Magyarán: a kutatók szerint „nem zárható ki teljesen, hogy egyes egyedek (különösen a nőstények) szülői gondozási kontextusban reagáltak”, mivel a nőstény krokodilok – és néhány hím – olykor válaszolnak saját kicsinyeik vészkiáltásaira; ezek akusztikai jegyei részben megegyeznek a főemlősök csecsemősírásával.

Hogy a hüllők ennyire ráhangolódtak az emberi babák sírására, az arra utalhat, hogy nagyon régóta „figyelnek” ezekre a hangokra: elsősorban a kiszolgáltatott prédát hallják ki belőlük, ezért őseink számára állandó veszélyt jelenthettek.

„A nílusi krokodil valóban bőségesen előfordult az emberiség afrikai bölcsőjében, ahol az emberi törzsfejlődés zajlott” – írják a szerzők.

„Mivel az emberi leszármazási vonalba tartozó fajok csecsemőinek sírása vélhetően osztozott a mai emberi babákéval közös akusztikai jellemzőkben, ezek a hangok valószínűleg mindig vonzó ingert jelentettek a krokodilok számára.”

Darwin sejtése is bejött: a segélykérés hangjai akusztikai szempontból „ősi nyelvnek” tekinthetők, amely akár anyai ösztönt is beindíthat ezeknél a hüllőknél. A parton az őseinknek ezért különösen résen kellett lenniük.

(Kép: Pixabay)