A történelemben kevés a Nagy Sándorhoz fogható alak: Nagy Sándor vagy III. Alexandrosz előbb Makedónia királya, majd Egyiptom fáraója és Perzsia nagykirálya volt. Hódításai kontinensekre terjedtek ki a Peloponnészosztól az indiai szubkontinensig – vagyis elfoglalta a görögök által akkor ismert világ nagy részét. Rövid uralkodása egy sajátságos kultúrát is létrehozott, ez volt a hellenizmus. Ám akármennyire is ismerjük az életét, a hódításait, az uralkodó halálát a mai napig rejtély fátyolozza: a 32 éves uralkodót a fizikai megterhelés és a szüntelen tivornya vitte korai sírba? Esetleg ellenségei gyilkos mérge? Vagy valami egészen más, és Alexandrosz olyan véget ért, ami egy Edgar Allan Poe által írt horrornovellába illik?

Nézzük, hogy mit tudunk Nagy Sándor haláláról! Plutarkhosz, ókori görög történetíró több száz évvel Nagy Sándor uralkodása után írta Párhuzamos életrajzok című művét számos másodlagos forrás felhasználásával, és eszerint III. Alexandrosz i.e. 323-ban halt meg. Plutarkhosz szerint egy teljes napi ivászatot követően Nagy Sándor lázas lett, és olyan hirtelen fájdalmat érzett a hátában, mintha lándzsával döfték volna meg őt. Nem sokkal később teljesen lebénult, és beszélni sem bírt, majd i.e. 323. június 10-én, 32 éves korában az uralkodót halottnak nyilvánították.

Nagy Sándor azonban nem csak a katonai sikerek terén hajtott végre meglepő, sőt hihetetlen tetteket, de a halála kapcsán is – a teste ugyanis hat nappal a halál beállta után sem indult oszlásnak, ami a korabeli vélemények szerint arra utalhatott, hogy valóban isten volt, mint ahogy az egy tisztességes fáraótól el is várható.

Mivel Nagy Sándor földi maradványai a mai napig nem kerültek elő, a kérdést vizsgáló orvosok a kénytelenek Plutarkhosz leírására és egyéb történelmi forrásokra alapozni. Emiatt felmerült, hogy Alexandrosz tüdőgyulladással súlyosbított maláriában halt meg, de előkerült a tífusz okozta magas láz is mint halálok. Mások szerint “az állandó fizikai túlterhelés, a kicsapongó életmód és a mértéktelen ivás hatalmas kárt tett a szervezetében, s ezért a májzsugorodás, vagy akut hasnyálmirigy-gyulladás sem kizárt”.

Mivel azonban nagyhatalmú politikai figuráról is beszélünk, a mérgezés lehetőségét sem lehet kihagyni: a toxikológusok szerint elképzelhető, hogy a mérgező fehér zászpa (Veratrum album) növényből készített méreg végezhetett az uralkodóval, amelyet feltehetően borba csempészve juttathattak a szervezetébe. Egy kutató szerint ezt támasztja alá Szicíliai Diodórosz görög történetíró elbeszélése, amely szerint megbetegedése előtt Nagy Sándor egy nagy tál bort ivott meg Héraklész tiszteletére. A veratrummérgezés pedig lefedi Alexandrosz tüneteit is.

Mindezen elméletekben egy a közös pont: Nagy Sándor meghalt valamiként, majd eltemették. 2019 februárjában Dr. Katherine Hall, az új-zélandi Otago Egyetem munkatársa az Ancient History Bulletin-ben azonban egy olyan cikket publikált, amely másként kezeli az események sorrendjét, és épp azon alapszik, hogy Alexandrosz teste ilyen sokáig nem indult bomlásnak. Dr. Hall szerint ez utóbbi különc posztmortem viselkedés oka ugyanis nem Sándor isteni valója, hanem épp az a tényleges betegség, amely végzett vele. Az orvos feltételezése szerint ugyanis a történelem egyik legnagyobb hódítója egy ritka kórban, az Alexander Guillain-Barré-szindrómában (GBS) szenvedett. Ez egy ritka autoimmun rendellenesség, amely lázhoz, hasi fájdalomhoz és bénuláshoz vezethet – ami Hall szerint tehát pontosan lefedi azt a tünetcsoportot, amit Plutarkhosz lejegyzett.

Hall szerint nagyon ritka az, hogy valaki elkezd megbénulni, és közben azért megőrzi a normális mentális képességeit – Nagy Sándor a halála előtt még az Arab-félsziget meghódítását és egy India elleni hadjáratot is tervezett –, a GBS azonban épp ilyen. Az orvos úgy véli, hogy Alexandrosznál a betegség egy bakteriális fertőzés következtében alakult ki, ami világszerte a GBS leggyakoribb oka.

Ha ez igaz, az szépen megmagyarázná tehát azt is, hogy miért nem indult bomlásnak Nagy Sándor teste – mert még élt. Ebben az időben, tehát az i.e. 4. században az orvosok nem a páciens pulzusát használták fel a halál diagnosztizálására, hanem a lélegzetet. És mivel Alexandrosz teljesen lebénult, szervezetének kevesebb oxigénre volt szüksége, és a légzése is minimális volt. Így, mivel pupillái kitágultak és nyilvánvalóan nem reagált az ingerekre, az orvosok azt feltételezték, hogy meghalt – pedig ekkor még a mentális képességei teljesen jól működtek, csak nem tudott a külvilággal kapcsolatot teremteni.

Mindez persze azt is jelenti, hogy Nagy Sándornak igazi horror jutott osztályrészül: teljes hat nappal azelőtt nyilvánították halottnak, hogy ténylegesen meghalt volna, és így is temették el, amit ő feltehetően öntudatának teljes birtokában élt át.

Természetesen mindezzel nem minden szakértő ért egyet: egyesek azt kritizálják, hogy Plutarkhosz leírása több mint 400 évvel Alexandrosz halála után készült, vagyis nem elég erős bizonyíték bármiféle diagnózis felállítására, ráadásul tehát Nagy Sándor teste sincs meg a mai napig, vagyis lehetetlen a pontos ok meghatározása. Azonban a GBS-elmélet előnye az, hogy nagyon elegánsan egybefogja az összes körülményt, ami a történelem egyik leghatalmasabb hódítójának az elmúlásával kapcsolatos.

(Források: Allthatsinteresting, Múlt-kor, Wikipedia, kép: Nagy Sándor arácnak a rekonstrukciója, forrás: World History Encyclopdia/Arienne King)