Mindennapjaink során ritkán jut eszünkbe az élelmiszerek színskáláján gondolkodni, noha azokat a természet helyett emberi kezek alkották olyanra, amilyenek. Na persze nemcsak úgy egyszeriben a hasukra ütöttek; történelmi viták során döntöttek kinézetükről a különböző piaci szereplők, a politikai döntéshozókat is beleértve .

Történetünk a tizenkilencedik század második felében, a feldolgozott élelmiszerek térhódításának kezdetén indul, egészen pontosan a margarin feltalálásának idején. Az ekkor lezajlott fordulatos eseményeknek köszönhetően az amerikai politikai hatalom úgy döntött ideje kézbe venni a dolgokat, és eldönteni, milyen színű élelmiszer kerüljön a lakosság tányérjára. 1873-at írtunk, amikor a margarin először feltűnt az áruházak polcain a vaj megfizethetőbb alternatívájaként. A tejtermelők reakciója nem sokat váratott magára, hamarosan lobbizni kezdtek a margaringyártás és -reklámozás ellen. Javaslataik között szerepelt az étel színének szigorúbb szabályozása, hogy az még csak véletlenül se hasonlítson a vajra.

Amikor a margarin rózsaszín lett

1898-ban huszonhat állam aláírta az úgynevezett 'anti-szín' rendeletet, ami megtiltotta a gyártóknak az aranysárga margarin árusítását, helyette csak színtelen terméket forgalmazhattak.

Vermont, New Hampshire és Dél-Dakota államban azonban nem álltak meg itt, ők a tökéletes megkülönböztetés érdekében előírták, hogy a margarin árnyalata mostantól kizárólag rózsaszín lehet.

Az államok ugyanakkor nem dönthettek önállóan a margarin-dilemma kérdésében, így 1886-ban a szövetségi kormány is beszállt a dologba, és megszületett az első nemzeti margarinjogszabályok gyűjteménye, az Oleomargarin törvény. A rendelet értelmében adót vetettek ki a margaringyártókra; fél kilónként két centet, méghozzá színüktől függetlenül. Az idő- és pénzigényes vizsgálati procedúrák miatt végül visszavonták a törvényt. - olvasható a Michigan Dairymen’s Association 1900-as jelentésében. 1902-ben a Kongresszus módosított az 1886-os rendeleten , és a mesterségesen színezett margarinok adóját tíz centre emelte, míg a színtelenekét 1,45 centre csökkentette.

Mindez mit sem számított a gyártás rohamos csökkenésél, ami jórészt a fogyasztói igények is köszönhető volt. Az emberek ugyanis ragaszkodtak a sárga színű margarinhoz, mondván, ha már egyszer úgyis az a vaj 'kistesója', akkor hasonlítson is rá. Az már más kérdés, hogy a tehéntej minőségétől függően a vaj színe sem volt állandó: nyáron élénkebb, míg ősszel és télen halványabb sárgás árnyalatot öltött.

A margarin eladás 1910-ben aztán ismét szárnyra kapott, méghozzá egy apró ételszínező kapszula miatt, amit ha a vásárlók otthon összekevertek a margarinnal, megkapták a hőn áhított aranysárga színt. Az eljárás csakhamar az amerikai háztartások természetes velejárója lett, a második világháború után pedig az emberek figyelme a margarinról fokozatosan a kenyértermelésre fordult. 1950-ben pedig a Kongresszus hatályon kívül helyezte az 1902-es törvényt. Csak a tejiparáról ismert Wisconsin nem kapkodta el a dolgot, az ottani vezetőség 1967-ig várt a rendelet semmissé tételével.

(Fotó: Getty Images Hungary)