Johanna életútja már a középkorban is egyike volt a legnépszerűbb pápákkal kapcsolatos történeteknek. Ezek szerint Johanna széleskörű tiszteletnek és szeretetnek örvendett, és két éven át vezette az egyházat mielőtt lelepleződött. Ám Johanna ezek után is egyfajta prefeminista ikonná vált, és több művészeti alkotást, sőt később filmet is inspirált.

Persze az sem kizárható, hogy sosem létezett, hanem csak pár középkori szerzetes találta ki őt hülyéskedésből.

Johanna természetesen nem ezen a néven töltötte be a pápai hivatalt, hanem VII. Jánosként vagy Angliai Jánosként volt akkoriban ismert. A nőpápáról egyébként a 12-13. század folyamán többen is megemlékeztek.

Ezek egyike a lengyel Martinus Polonus, domonkos rendi szerzetes, aki krónikájában a pápák és a császárok életrajzait tárgyalta párhuzamosan, ezzel folytatva a Liber Pontificalist. A Martinus Polonus által lejegyzett történetek leghíresebbje Johannáról szól, és többek közt azt állítja, hogy a nőpápa nagy nyilvánosság előtt hozta világra a gyermekét.

Ugyanakkor rengetegen kételkednek abban, hogy egyáltalán létezett egy Angliai János nevű pápa, arról már nem is szólva, hogy az említett egyházfő még ráadásul nő is lett volna. A kétkedés egyik oka, hogy elég nagy a zavar éppen a 9. századi pápákkal kapcsolatban. A Liber Pontificalis legrégebbi ismert példánya, amely a középkor elejéről származik, például egyáltalán nem ír III. Benedekről.

Johanna története Martinus Polonus szerint egyébként a következő: Johanna angol nő volt, aki tehát a 9. században élt. Élete egy szakaszán eljutott Athénba egy férfikísérő társaságában. A görög városban fiúnak öltöztették fel, és így kitaníttatták. Már ekkor dicsérték a tudását, eszét és az intellektuális képességeit.

Johanna Athénból Rómába költözött, ahol tanárként helyezkedett el. Rómában aztán egyre nőtt a hírneve, és amikor elérkezett a pápaválasztás ideje, úgy tűnt, hogy nincs nála alkalmasabb jelölt.

Martinus Polonus írásában Johanna pápaságát rendkívül sikeresnek nevezi. Ám miután Johanna már két éve töltötte be ezt a pozíciót, beütött a katasztrófa. Johanna ugyanis teherbe esett attól a meg nem nevezett férfikísérőtől, aki Athénba vitte őt.

Egy nap aztán, miközben épp visszatérőben volt a városból a Szent Péter-bazilikába, beindult a szülés. A gyermeket pedig az utca közepén, a római polgárok, valamint az őt kísérő egyházi méltóságok megrökönyödött tekintete előtt hozta világra.

A történet vége már több verzióban létezik, mivel a Martinus Polonus által lejegyzett krónika vonatkozó része több változatban maradt ránk.

Az egyik szerint Johanna a szülést követően rögtön meghalt az utcán. Egy másik változat szerint azonban túlélte a dolgot, de azt követően száműzetésbe vonult. Ebben a verzióban a gyerek is életben maradt, az egyházi hivatást választotta, és felcseperedve Ostia püspöke lett. A legenda szerint Johannát végül Ostiában, egy katedrálisban temették el fia kérésére.

A sztori legsötétebb változatában a feldühödött tömeg korbáccsal űzte ki Johannát a városból, majd Róma mellett halálra kövezték őt.

Amennyiben igaz a nőpápa története, úgy igen valószínű, hogy a korabeli népek nem intézték el a dolgot egy vállvonással. A 14. században élt Petrarca például arról ír, hogy különös és rémisztő események történtek az egész kontinensen, miután Johanna valódi identitása kiderült. A francia vidéken például iszonyatos sáskajárás söpört végig. Az olasz Bresciában pedig három napon át hullott a véreső.

A nőpápa sok korabeli egyházi személy számára a természetes rend megzavarását jelentette, és szerintük a fent leírt események isteni büntetésként sújtották őket. A legendák szerint az egyházban annyira tartottak attól, hogy a dolog megismétlődik, hogy ezután bevezették a pápajelöltek fizikai vizsgálatát.

Ez úgy zajlott, hogy a jelöltet leültették egy közepén lyukas székre, ezután pedig egy kijelölt egyházi méltóság benyúlt a lyukon, hogy leellenőrizze, az eljövendő pápának megvan-e mindene, aminek meg kell lennie. Ez a legenda igen népszerű volt amúgy a középkorban, ugyanakkor nem sok bizonyíték szól amellett, hogy hasonló vizsgálatra valaha is sor került.

A nőpápa létezése vagy nem létezése nem csak a középkoriak fantáziáját mozgatta meg, de rendre előkerül napjainkban. Mivel a paphiány és a pedofil botrányok igencsak égető problémát jelentenek a Vatikán számára, már többször felmerült, hogy nős férfiakat, sőt esetleg nőket is pappá szentelhessenek. (A protestáns egyházakban egyébként mindkettőre akad példa.)

A nőpápa tehát remek precedens is lehetne, már persze amennyiben a történet igaz.

Michael Habicht ausztrál régész Johanna létével kapcsolatos bizonyítékokat gyűjt, és néhány régi ezüstérme tanulmányozása után arra jutott, hogy Johanna valóságos személy lehetett.

Habicht urat kezdetben nem különösebben érdekelte Johanna históriája, amolyan fabrikációnak tartotta azt, mint a többség. Ám miután a pápai temetkezési szokásokat vizsgálta Rómában, ráakadt néhány érmére, melyek arra utaltak, hogy valóban élhetett egy Angliai János nevű pápa. Amennyiben pedig létezett Angliai János, az megerősítheti Johanna történetét.

Ezek az érmék fizetőeszközök voltak, amiket a római ezüstdénár mintájára elsősorban Nyugat-Európában használtak. Ezeknek az érméknek az egyik oldalába a korabeli frank császár nevét ütötték bele, a másikba a pápai monogramot. Habicht kíváncsiságát azok az érmék keltették fel, melyeket előzőleg VIII. János pápához kötöttek, aki ezt a hivatalt 872 és 882 között töltötte be.

A régész szerint bár az érmék némelyikén valóban VIII. János monogramja olvasható, néhány korábbi darabon teljesen eltérő monogramot lehet felfedezni.

VIII. János monogramjában jól megkülönböztethetően más a betűk elhelyezkedése, és az egész dizájn is különbözik a többi darabétól.

Ezek szerint tehát az érmék egy részén szereplő monogram egy másik János pápától származnak, nem VIII. Jánostól. A leginkább szóba jöhető jelölt pedig VII. János vagy Angliai János, tehát Johanna. Habicht több történelmi forrást is talált arra, hogy VII. János 856 és 858 között állhatott az egyház élén.

Ami pedig az érmék valódiságát illeti: korábbi tudományos munkák szerint ezek valódiak, ráadásul mivel ezekre műkincs piac sem épül (egy korábbi New York-i árverésen egyetlen darab sem talált vevőre), így eleve nem éri meg őket hamisítani.

(Kép: Wikipedia)