A Raytheon a DARPA-val együtt fejleszti ki a Gambitet, egy úgynevezett lélegző forgó-detonációs motort (RDE), amelyben nincsenek mozgó alkatrészek. A repülőgépekben és rakétákban használt hagyományos gázturbinákkal ellentétben a Gambit úgy működik, hogy az üzemanyag és a levegő keverékét speciális módon égeti el, ami végül egy szuperszonikus hullámot generál, és ez jelentős hőt, nyomást és tolóerőt termel – így egyszerűbb, kisebb tömegű és költséghatékonyabb, mint a jelenlegi alternatívák.

A projekt célja egy gyakorlatban használható RDE prototípus létrehozása, amely potenciálisan forradalmasítja a katonai fegyverrendszereket azáltal, hogy könnyebb lövedékeket tesz lehetővé hosszabb hatótávolsággal, alacsonyabb költségek mellett. A jelenleg az 1. fázisban lévő projekt a Gambit és összetevőinek előzetes terveire fókuszál.

A DARPA az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege megbízta a Raytheont, hogy fejlessze ki a Gambitet, egy lélegző forgó-detonációsmotort (RDE), amely átalakíthatja a katonai technológiát – számol be róla a New Atlas. Az RDE technológiának mostanság akad némi reneszánsza, ami annyiban meglepő, hogy korábban konkrétan lehetetlennek tartották a megépítését. Legutóbb Japánban kacsingattak az elképzelés irányába – olyannyira, hogy ott már egy sikeres teszten is túljutottak:

Japán sikeresen tesztelte a lehetetlennek vélt, forgó detonációs motort az űrben A japán űrügynökség (JAXA) bejelentése szerint a történelemben először sikeresen teszteltek egy olyan forgó detonációs motort az űrben, amit még nem olyan rég is lehetetlennek tartottak a rakétatudósok.

Mint a fenti cikkünkben írtuk: Az RDE, mint elképzelés a Michigani Egyetemen merült fel először az ötvenes években, és arra az alapelképzelésre épül, hogy a hagyományos belsőégésű motorokhoz képest nem elégetik az üzemanyagot, hanem felrobbantják méghozzá egy kör alakú kamrában, ahol a robbanás lökéshulláma végigszáguld, így biztosítva a hajtóerőt, miközben újabb robbanást indít be – vagyis a folyamat önfenntartó, amíg az üzemanyag el nem fogy.

Az elképzelés előnye, hogy jóval kevesebb üzemanyagból (körülbelül 25 százalékos megtakarításról beszélünk) jóval több tolóerő sajtolható ki, a hátránya pedig, hogy a robbanás az égéshez képest sokkal nehezebben kontrollálható folyamat. A koncepció emlékeztet az impulzus detonációs motorra is (pulse detonation engine/PDE), de annyiban jobb ennél, hogy ez utóbbiban minden robbanás előtt meg kell tisztítani az égésteret, míg az RDE esetén egy önfenntartó, állandóan működő folyamatról beszélünk.

Sajnos azonban az elmélet és a gyakorlat között néha fájdalmasan széles szakadék tátong, és hiába próbáltak ilyen motort gyártani évtizedek óta, mint kiderült, az önfenntartó, folyamatos robbantások fenntartása annyira nem könnyű, hogy 2020 körül amerikai rakétatudósok nyilvánosan kijelentették, hogy a hasonló, hidrogén-oxigén detonációra épülő motorok gyakorlati megvalósítása lehetetlen.

Nem telt bele túl sok időbe az előbbi kijelentéshez képest, mindössze pár hónapba, és a University of Central Florida tudósai a Légierő Kutatási Laboratóriumával (Air Force Research Laboratory) véghezvitték a lehetetlent: építettek egy prototípust, amely a hidrogén és az oxigén folyamatos detonációjával működött. Ezzel akkor úgy tűnt, hogy ismét feléledt az érdeklődés ezen, „lehetetlen motor” iránt – és a mostani fejlesztés tehát ebbe a trendbe simul bele.

A Gambit esetében a motor két koaxiális hengerrel rendelkezik, amelyek között a keverék meggyullad, szuperszonikus hullámot hoz létre, amely hőt és nyomást generál, meghajtja a motort és tolóerőt biztosít. Ez az innováció szükségtelenné teszi a mozgó alkatrészeket, az egzotikus anyagokat és a speciális feldolgozást – végül pedig ebből ered minden előnye: az egyszerűség, az alacsony tömeg, valamint a relatíve olcsó előállítás.

A Raytheon célkitűzése most tehát, hogy az RDE koncepciót laboratóriumi kísérletekből praktikus, funkcionális motorrá formálja. A projekt a jelenlegi, első fázisban a motor és alkatrészeinek előzetes megtervezésére összpontosít, míg a második fázisban már a tényleges előállításra és a tesztelésre fognak koncentrálni.

A végső változat egyik felhasználási módja a különböző lövedékek lennének – ezek a kisebb tömegből adódóan nagyobb hatótávolsággal rendelkeznének, és amellett a fentiek miatt a gyártási költségükből is le lehetne faragni. Mint Colin Whelan, a Raytheon fejlett technológiájának elnöke nyilatkozott:

“Ez egy forradalmi meghajtórendszer. A meglévő digitális tervezési eszközöket és a teljes RTX-üzletág tapasztalatait felhasználjuk a következő generációs csapásmérő fegyver prototípusának gyors elkészítéséhez és a kiforrott technológia megteremtéséhez.”

(Kép: DARPA)