A rendszeres testedzés egy csomó rákos megbetegedés kialakulásának csökkenti az esélyét

2019 / 12 / 30 / Felkai Ádám
A rendszeres testedzés egy csomó rákos megbetegedés kialakulásának csökkenti az esélyét
A december 26-án, a Journal of Clinical Oncology című szaklapban publikált tanulmány erős összefüggést talált különböző rákos megbetegedések kialakulásának az esélye és a testedzés rendszeressége között. A tanulmány hat korábbi publikációt vett alapul, amely így több mint hétszázötvenezer férfi és női páciens adatain alapszik.

Az eredmény szerint az ajánlott gyakoriságú testedzés valóban csökkentette a különböző rákos megbetegedések kialakulásának az esélyét (mellrák, vastagbéldaganat, méhnyálkahártya-rák, vesedaganat, májdaganat és különböző típusú leukémiás betegségek). Az ajánlott gyakoriság felnőttek számára az amerikai ajánlások szerint heti három és öt óra közötti könnyebb vagy egy és három óra közötti keményebb testedzést jelent.

A jótékony hatás férfiaknál a vastagbélráknál ütközik csak ki igazán. Ennek a betegségnek a megjelenésére nyolc százalékkal kisebb az esély könnyebb edzéssel, míg a keményebb torna tizennégy százalékot farag le ebből. Nők esetén a mellrák kialakulásának csökken az esélye hat százalékkal könnyebb, míg tíz százalékkal keményebb edzés esetén. A további számok nőknél (az edzés erősségétől függően): tíztől tizennyolc százalékig méhnyálkahártya-rák esetén, tizenegytől tizenhét százalékig veseráknál, a leukémiás megbetegedések pedig akár húsz százalékkal ritkábban fordulnak elő keményen megtolt edzéssel, míg a májdaganat esélye majdnem harmadával, huszonhét százalékkal redukálható.

Természetesen ahogy a hasonló publikációk esetén az lenni szokott, a tanulmány hatásmechanizmust nem vizsgált, pusztán az összefüggés tényét állapította meg. Ugyanakkor létezik pár elmélet már most is az edzés ilyen szempontból (is) vett, jótékony hatásáról. Például, hogy az edzés kihat a különböző hormonok szabályozására. Ilyenek például az inzulin vagy a nemi hormonok (ösztrogén, tesztoszteron), ráadásul a testmozgásnak gyulladáscsökkentő és immunműködés fokozó hatása is ismert.

Ezen faktorok bármelyike kihatással lehet a rák megjelenésére vagy éppen meg nem jelenésére.

A vastagbélrák esetén például a jelenleg vezető elmélet szerint az okok a cukorlebontásban (ez az inzulinnal függ össze) kereshetőek, a mellrák pedig javarészt az ösztrogénszinttel hozható összefüggésbe.

Természetesen az sem elhanyagolható körülmény, hogy az edzés általában is az egészségesebb élet része, ez utóbbi pedig önmagában is csökkenti a rákos megbetegedések kialakulásának az esélyét. Az egészséges életmód három fő eleme pedig az egészséges testsúly elérése/megtartása, megfelelő étkezés és a dohányzás mellőzése.

Azt egyébként már egy évtizede megállapították, hogy az edzés összefügg bizonyos rákos megbetegedések kockázatának a csökkenésével (ilyenek a vastagbélrák és a mellrák), most viszont további daganatos megbetegedésekről is bebizonyosodott ez. A jövőben pedig várhatóan még több hasonló betegségről fog ez kiderülni.

A jó hír tehát, hogy akár apróbb életmódbeli változások, némileg fokozottabb fizikai aktivitás is kimutathatóan jótékonyan hathat az egészségünkre.

(Kép: Pixabay, forrás: webmd.com)


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Nem csak élő és holt létezik – felfedeztek egy új állapotot az élőlényeknél
Nem csak élő és holt létezik – felfedeztek egy új állapotot az élőlényeknél
A halál csak egy átmeneti állapot bizonyos élőlények számára: színre lépnek a xenobotok és halál után az emberi tüdősejtekből kialakuló összetett lények, az anthrobotok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.