A tudósok egy ötletes, bár kissé nyugtalanító eljárással rukkoltak elő a marsi otthonok építésére: az emberi vért használnák alapvető összetevőként. Az Acta Astronautica című folyóiratban közölt tanulmány szerint a leendő marsi telepesek egy olyan építési módszert alkalmazhatnak majd, amelyet az ókori rómaiak ihlettek, akik szerves adalékanyagok – köztük állati vér – hozzáadásával tették tartósabbá a habarcsot. Minderről az IFLScience számolt be.
A Vörös Bolygó első asztronautái számára ugyanis az egyik legnagyobb kihívást a megfelelő építőanyagok biztosítása jelenti. Bár a Mars környezete sokkal inkább alkalmas az életre, mint a Vénuszé vagy a Merkúré, még mindig hiányoznak a hagyományos építéshez elengedhetetlen nyersanyagok, mint például a fa, a könnyen hozzáférhető fémek vagy a bőséges víz, ami a beton előállításához elengedhetetlen. Persze erre válasz lehet, hogy addig kár is odaköltözni, amíg a planéta nem alkalmas valamilyen szinten az életre – amit a terraformálással lehetne elérni. Ugyanakkor elképzelhető, hogy az űrhajósoknál eleve akad valami, ami nagyon jól jön az építkezésekhez, és ami nem jelent extra súlyt sem az őket szállító űrhajó számára: a vérük. Kicsit úgy hangzik, mint egy mottó egy horrofilmhez, de alapvetően bizony az emberi testből is előállíthatóak olyan alapvető, masszív építőanyagok, melyek egy állandó marsi infrastruktúra felhúzásához szükségesek.
„Az ókori rómaiak szerves anyagokat, többek között állati vért is felhasználtak a habarcs tartósságának és kezelhetőségének javítására”
– magyarázza a kutatócsoport.
„Hasonló módon rendkívül erős beton hozható létre emberi vérrel mint alapvető összetevővel.”
A tanulmány az AstroCrete nevű anyagot mutatja be konkrétan – ez egy marsi regolitból, illetve emberi fehérjékből és testnedvekből nyert, kiemelkedően szilárd építőanyag. Ami azt illeti, a javasolt eljárás sem túl bonyolult: első lépésként az űrhajósok kivonhatják a saját vérplazmájukból az emberi szérumalbumint (HSA). Ez a fehérje pedig a marsi talajjal elegyítve szilárd kompozittá formálódik. Mint a kutatók fogalmaznak:
„Miután az első telepesek megérkeznek a Marsra, könnyeik, vérük és verítékük a marsi regolit mellett felhasználható az AstroCrete előállítására.”
Idővel egyetlen űrhajós is képes annyi HSA-t termelni, amely elegendő a további lakóegységek megépítéséhez, ami természetesen jócskán csökkentené az utánpótlás igényt, amit az építkezéshez a Földről kellene a Marsra szállítani. Ráadásul a fenti elegyhez hozzáadva a könnyben, verejtékben és vizeletben is jelen lévő karbamidot, még tovább növelhető az anyag szakítószilárdsága – aminek köszönhetően a végtermék még rugalmasabb lesz. Bár az AstroCrete-et máshogy, némileg hagyományosabb módon is elő lehet állítani (például kénalapú vegyületekkel) a véralapú technika nagy előnye, hogy ez nem igényel plusz vizet (már azon kívül, ami amúgy is az emberi testben kering).
(Kép: Pixabay/YolGezer)