A skót, vérfertőző kannibál-klán, amelynek rémuralma negyedszázadon át tombolt, és ezer embert ettek meg

2022 / 08 / 10 / Felkai Ádám
A skót, vérfertőző kannibál-klán, amelynek rémuralma negyedszázadon át tombolt, és ezer embert ettek meg
Sawney Bean feleségével egy barlangba költözött, ahol egyre több éhes szájat kellett etetnie. Hamarosan útonálló lett, és az áldozataikat idővel meg is ették. Az elzárkózott, vérfertőző család mérete egyre növekedett, ahogy az áldozatok száma is. A történet horrorrendező legendát is megihletett, de mi igaz belőle?

Sawney Beanhez képest a legtöbb modern kori horror-mumus csak gyenge kezdő – a skót férfi ugyanis az összes határt átlépte, amely a civilizált embert az állattól elválasztja: gyilkolt, embert evett és saját családtagjaival alakított ki vérfertőző viszonyt. Ma már a történészek úgy gondolják, hogy ez a történet nem véletlen ennyire rettenetes – de erről később. Most ismerjük meg a Bean-klánt, amelynek titkos rémuralma negyedszázadon át tartott!

Alexander Sawney Bean a feltételezések szerint az 1600-as évek végén születhetett, de a sztori több változata más és más periódusra helyezi a Bean-klán vérengző 25 évét. Annyi biztos, hogy a feljegyzésekben ezzel a férfival csak közel egy évszázaddal később találkozhatunk először – 1755-ben. (Ami tény miatt már önmagában gyanús, hogy mi igaz ebből az egészből.) Azonban az évszázadtól független egy tényező sosem változott Sawney Beannel kapcsolatban: az, hogy lélektelen barbár volt.

Egyes feltevések szerint Bean eredetileg tímár lehetett, mások szerint először sövénymester és árokásó volt – lényegtelen azonban, hogy mi volt a foglalkozása, mivel ezeket hátrahagyta nem sokkal azután, hogy megismerkedett egy bizonyos nővel, akit időnként Black Agnes Douglasként emlegetnek. Nem sokkal ezután a pár visszavonult a társadalomtól, és egy tenger-menti barlangban húzódtak meg – állítólag, amikor a dagály miatt a vízszint elég magasan állt, akkor a bejárat teljesen eltűnt a hullámok közt.

A hatalmas barlangban rengeteg járat kanyargott másfél kilométer mélységben, szóval a fiataloknak elég hely állt a rendelkezésére ahhoz, hogy elkezdjék megalapítani később oly rettenetessé vált családjukat.

A párocska nem is lustálkodott, Agnes állítólag 14 gyermeket hozott világra – ami rengeteg éhes szájat jelentett. Mivel mást nem tudott kitalálni, ezért Bean kezdetben rablógyilkosnak állt, amiben idővel a családtagjai is segítené kezdték. A Bean család magányos utasokra és helyi utazókra egyaránt lecsapott – a sok bűntény azonban rengeteg, eltüntetésre váró holttestet eredményezett. A Beanek innen egy nem túl nagy logikai ugrással arra jutottak, hogy ezen eltüntetés leggyakorlatiasabb módja a kannibalizmus – hisz így semmi sem megy kárba. Ezt követően a klán már rutinszerűen felszeletelte a testeket, majd pácolással tartósítva eltette ezeket későbbi fogyasztásra a reménytelenül kanyargó barlangi járatokban.

Mivel adott volt minden iszonyatos körülmény, a család növekedni kezdett. Sawney Beannek idővel 18 fiú unokája és 14 unokalánya született – mindegyik vérfertőző kapcsolatból. A család eddigre 45 tagot számlált, és közülük mindenki előszeretettel fogyasztotta az emberhúst. Sawney Bean ekkorra tehát már egy kisebb seregnek parancsolt, akikkel katonai precizitással végezte a rajtaütéseket. Persze a környéken többen gyanút fogtak – hiszen egyre többen tűntek el, és időnként a hullámok letépett végtagokat vetettek partra. Hála azonban jól megválasztott rejteküknek, a Bean család titka nem derült ki. A helyiek gyanakvása ekkortájt a helyi fogadósokra terelődött, hiszen a legtöbb köddé vált utazót ők látták utoljára – a közhangulat annyira a fogadósok ellen kezdett fordulni, hogy közülük többen inkább feladták a szakmájukat, és bezárták az intézményüket.

Egyszer azonban mindenki hibázik – nem volt ez másként a Bean családdal sem. Egy nap a kannibálok egy párt rohantak le: a nőt rögtön leterítették, és a helyszínen elkezdték kibelezni. A nő férje a szeme előtt lejátszódó rémálom ellenére megőrzött pár szilánkot a lélekjelenlétéből, és kardja és pisztolya segítségével vissza tudta verni a támadóit. A pár egy helyi búcsúból tartott éppen haza, és ekkor már legalább harmincan rohantak a férfi segítségére a közeli mulatságból. A Beanek ekkor kénytelenek voltak visszavonulni, de a sorsuk ekkor már megpecsételődött – a helyiek ráébredtek ezen iszonyatos lények létezésére.

A gyászoló férj ekkor állítólag maga vonult VI. Jakab király elé, hogy a segítségét kérje. Az uralkodó végül 400 harcedzett férfi és a királyi vadászkutyák segítségével személyesen indult a kannibálok nyomába, akiket fel is fedeztek borzalmas lakhelyükön. A barlangban leírhatatlan látvány fogadta őket: levágott végtagok, a mészárlás elképzelhetetlen színterei, a plafonról lógó testek. A családot végül elfogták, de a puszta halálnál rosszabbat szántak nekik: a nőket elevenen elégették, a férfiaknak pedig levágták a végtagjait, és hagyták őket elvérezni.

A történet idővel turisztikai érdekesség lett, sőt Wes Craven legendás horrorrendezőt is megihlette, aki Sawney Bean sztoriját jelölte meg a Sziklák szeme című filmjének legfőbb ihletőforrásaként.

És hogy mi igaz mindebből?

A skót történész, Dr. Louise Yeoman szerint nem sok – Sawney Bean legendája nem skót, de angol könyvekben került először lejegyzésre olyan időszakban, amikor igen elterjedt volt a skótok elleni előítélet. Hogy fabrikált legendáról van szó, arra több minden utal, először is tehát ott a már említett, évszázados kihagyás a kannibál rémuralma és Sawney Bean első említése közt. Ráadásul a sztori pont akkor kapott szárnyra, amikor a jakobita felkelés idején a 18. században az angol sajtó előszeretettel ábrázolta kifejezetten negatívan a skótokat, akiket vagy karikatúra figuraként vagy pedig – Sawney Beanhez hasonlóan – brutális barbárként mutattak be. Maga a Sawney név is egyfajta gúnynév volt azokban az időkben, mint mondjuk az írek számára a Paddy, vagy a világháborús németek esetén a Fritz. Arról sem maradt említés, hogy egy adott időben hirtelen több fogadós is lehúzta volna a rolót. Árulkodó az is, hogy a történetben szereplő Jakab király esetén semmilyen hasonló kannibálvadász vállalkozást sem jegyeztek fel.

Jakab király amúgy valóban szenvedélyes vadász volt, de nem szívesen vitte vásárra a bőrét, ha pedig maga vezette volna rohamra 400 emberét egy skót kannibál-klán ellen, akkor az erről történő zengedezésnek nem lenne se vége, se hossza a feljegyzésekben, de nem ez tehát a helyzet.

Források: Allthatsinteresting, BBC, history-uk 

(Kép: PxHere)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.