Sawney Beanhez képest a legtöbb modern kori horror-mumus csak gyenge kezdő – a skót férfi ugyanis az összes határt átlépte, amely a civilizált embert az állattól elválasztja: gyilkolt, embert evett és saját családtagjaival alakított ki vérfertőző viszonyt. Ma már a történészek úgy gondolják, hogy ez a történet nem véletlen ennyire rettenetes – de erről később. Most ismerjük meg a Bean-klánt, amelynek titkos rémuralma negyedszázadon át tartott!

Alexander Sawney Bean a feltételezések szerint az 1600-as évek végén születhetett, de a sztori több változata más és más periódusra helyezi a Bean-klán vérengző 25 évét. Annyi biztos, hogy a feljegyzésekben ezzel a férfival csak közel egy évszázaddal később találkozhatunk először – 1755-ben. (Ami tény miatt már önmagában gyanús, hogy mi igaz ebből az egészből.) Azonban az évszázadtól független egy tényező sosem változott Sawney Beannel kapcsolatban: az, hogy lélektelen barbár volt.

Egyes feltevések szerint Bean eredetileg tímár lehetett, mások szerint először sövénymester és árokásó volt – lényegtelen azonban, hogy mi volt a foglalkozása, mivel ezeket hátrahagyta nem sokkal azután, hogy megismerkedett egy bizonyos nővel, akit időnként Black Agnes Douglasként emlegetnek. Nem sokkal ezután a pár visszavonult a társadalomtól, és egy tenger-menti barlangban húzódtak meg – állítólag, amikor a dagály miatt a vízszint elég magasan állt, akkor a bejárat teljesen eltűnt a hullámok közt.

A hatalmas barlangban rengeteg járat kanyargott másfél kilométer mélységben, szóval a fiataloknak elég hely állt a rendelkezésére ahhoz, hogy elkezdjék megalapítani később oly rettenetessé vált családjukat.

A párocska nem is lustálkodott, Agnes állítólag 14 gyermeket hozott világra – ami rengeteg éhes szájat jelentett. Mivel mást nem tudott kitalálni, ezért Bean kezdetben rablógyilkosnak állt, amiben idővel a családtagjai is segítené kezdték. A Bean család magányos utasokra és helyi utazókra egyaránt lecsapott – a sok bűntény azonban rengeteg, eltüntetésre váró holttestet eredményezett. A Beanek innen egy nem túl nagy logikai ugrással arra jutottak, hogy ezen eltüntetés leggyakorlatiasabb módja a kannibalizmus – hisz így semmi sem megy kárba. Ezt követően a klán már rutinszerűen felszeletelte a testeket, majd pácolással tartósítva eltette ezeket későbbi fogyasztásra a reménytelenül kanyargó barlangi járatokban.

Mivel adott volt minden iszonyatos körülmény, a család növekedni kezdett. Sawney Beannek idővel 18 fiú unokája és 14 unokalánya született – mindegyik vérfertőző kapcsolatból. A család eddigre 45 tagot számlált, és közülük mindenki előszeretettel fogyasztotta az emberhúst. Sawney Bean ekkorra tehát már egy kisebb seregnek parancsolt, akikkel katonai precizitással végezte a rajtaütéseket. Persze a környéken többen gyanút fogtak – hiszen egyre többen tűntek el, és időnként a hullámok letépett végtagokat vetettek partra. Hála azonban jól megválasztott rejteküknek, a Bean család titka nem derült ki. A helyiek gyanakvása ekkortájt a helyi fogadósokra terelődött, hiszen a legtöbb köddé vált utazót ők látták utoljára – a közhangulat annyira a fogadósok ellen kezdett fordulni, hogy közülük többen inkább feladták a szakmájukat, és bezárták az intézményüket.

Egyszer azonban mindenki hibázik – nem volt ez másként a Bean családdal sem. Egy nap a kannibálok egy párt rohantak le: a nőt rögtön leterítették, és a helyszínen elkezdték kibelezni. A nő férje a szeme előtt lejátszódó rémálom ellenére megőrzött pár szilánkot a lélekjelenlétéből, és kardja és pisztolya segítségével vissza tudta verni a támadóit. A pár egy helyi búcsúból tartott éppen haza, és ekkor már legalább harmincan rohantak a férfi segítségére a közeli mulatságból. A Beanek ekkor kénytelenek voltak visszavonulni, de a sorsuk ekkor már megpecsételődött – a helyiek ráébredtek ezen iszonyatos lények létezésére.

A gyászoló férj ekkor állítólag maga vonult VI. Jakab király elé, hogy a segítségét kérje. Az uralkodó végül 400 harcedzett férfi és a királyi vadászkutyák segítségével személyesen indult a kannibálok nyomába, akiket fel is fedeztek borzalmas lakhelyükön. A barlangban leírhatatlan látvány fogadta őket: levágott végtagok, a mészárlás elképzelhetetlen színterei, a plafonról lógó testek. A családot végül elfogták, de a puszta halálnál rosszabbat szántak nekik: a nőket elevenen elégették, a férfiaknak pedig levágták a végtagjait, és hagyták őket elvérezni.

A történet idővel turisztikai érdekesség lett, sőt Wes Craven legendás horrorrendezőt is megihlette, aki Sawney Bean sztoriját jelölte meg a Sziklák szeme című filmjének legfőbb ihletőforrásaként.

És hogy mi igaz mindebből?

A skót történész, Dr. Louise Yeoman szerint nem sok – Sawney Bean legendája nem skót, de angol könyvekben került először lejegyzésre olyan időszakban, amikor igen elterjedt volt a skótok elleni előítélet. Hogy fabrikált legendáról van szó, arra több minden utal, először is tehát ott a már említett, évszázados kihagyás a kannibál rémuralma és Sawney Bean első említése közt. Ráadásul a sztori pont akkor kapott szárnyra, amikor a jakobita felkelés idején a 18. században az angol sajtó előszeretettel ábrázolta kifejezetten negatívan a skótokat, akiket vagy karikatúra figuraként vagy pedig – Sawney Beanhez hasonlóan – brutális barbárként mutattak be. Maga a Sawney név is egyfajta gúnynév volt azokban az időkben, mint mondjuk az írek számára a Paddy, vagy a világháborús németek esetén a Fritz. Arról sem maradt említés, hogy egy adott időben hirtelen több fogadós is lehúzta volna a rolót. Árulkodó az is, hogy a történetben szereplő Jakab király esetén semmilyen hasonló kannibálvadász vállalkozást sem jegyeztek fel.

Jakab király amúgy valóban szenvedélyes vadász volt, de nem szívesen vitte vásárra a bőrét, ha pedig maga vezette volna rohamra 400 emberét egy skót kannibál-klán ellen, akkor az erről történő zengedezésnek nem lenne se vége, se hossza a feljegyzésekben, de nem ez tehát a helyzet.

Források: Allthatsinteresting, BBC, history-uk 

(Kép: PxHere)