Techno

Elkészült a világ legnagyobb lebegő szélfarmja

A Kincardine turbinái a skót partoktól 15 kilométerre helyezkednek el és 55 000 otthon energiaszükségletét tudják majd fedezni.
Techno

Skót hegymászók szerint egyenesen a halálba vezet a Google Maps

Skót hegymászószervezetek szerint a Google Maps életveszélyes lehet, mivel konkrétan szakadékba navigálja az embert.
Techno

Nagyszabású szénmegkötő létesítmény épül Skóciában

A tervek szerint 2026-tól működhet majd az üzem, ahol évente fél- és egymillió tonna közti szén-dioxidot tudnak majd kivonni a légkörből. Ezzel a skóciai lesz az első ilyen, nagy léptékben dolgozó európai erőmű.
Tudás

A középkori dobozágyak reneszánsza

A dobozágy, francia nevén a lit clos, egy bútorba épített ágy, és 600 évvel ezelőtt ez a fekhely nagy népszerűségnek örvendett, manapság pedig nem várt reneszánszát éli, igaz, ma már nem csak ugyanazért viszik, mint annak idején.
Techno

300 lakásban hamarosan széllel termelt gázzal fűthetnek a lakók

Szélenergiával termelt árammal vízből bontott hidrogénnel fűtenek lakásokat egy érdekes skót projektben.
Bolygó

Dinoszauruszok Skóciában

Skócia egykor, jóval a skótszoknya elterjedése előtt valóságos Jurassic Park volt – 170 millió éve hihetetlenül változatos élővilágot lehetett arrafelé találni.
Bolygó

Van egy európai ország, ami már idén 100%-ban megújuló erőforrásokból fedezheti az energiaszükségletét

Skócia nagyon jó úton jár, hogy ők legyenek az első ilyen ország a világon.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.