A színes Mars lehet a kulcs a bolygó múltjának megértéséhez

2023 / 06 / 23 / Bobák Zsófia
A színes Mars lehet a kulcs a bolygó múltjának megértéséhez
A Marson található és a Földön is jól ismert molekulák lilás színben látszanak azokon a képeken, amelyeket a közel egy évtizede a bolygó körül keringő űreszköz készített. A szonda képalkotó eszközének felvételein (illetve színezett verziójukon) rendszerint nem vörös a Mars, hanem a szivárvány számos színében játszik.

A NASA Maven szondája 2014 óta kering a Mars körül azzal a céllal, hogy felméréseket végezzen a bolygó légkörével kapcsolatban és segítsen megérteni, hogyan és miért változott olyan sokat az éghajlata a bolygó evolúciója során és hogyan tűnt el a Marsról a nagy mennyiségű víz. Az űreszköz fedélzetén utazó nyolc tudományos berendezés egyike, az IUVS (Imaging Ultraviolet Spectrograph) alkalmas arra, hogy ultraibolya felvételeket készítsen a Marsról, vagyis az elektromágneses sugárzási spektrum UV-tartományában végezzen megfigyeléseket.

Ezeken a képeken a bolygó színpompásabbnak tűnik, mint amit más típusú marsi felvételeken megszokhattunk: a piros, kék, zöld különféle árnyalataiban játszik.

“Amikor az ultraibolya fényt vizsgáljuk, meg tudjuk mondani, miből áll a légkör” - magyarázta Ian Stewart, a Maven misszió IUVS projektjéért felelős kutatója. Emellett a hőmérsékletet és az összetevők változásait is jól tudják mérni az eszközzel.

A vizsgálatok alapján jobb rálátása nyílik a szakértőknek többek között a hidrogén és a deutérium mennyisége közti különbségekre, mivel a módszerrel különösen jól látható a hidrogén emissziós spektruma. Ebből kiindulva a kutatók megbecsülhetik, mennyi víz szökött meg az űrbe a Mars atmoszférájából a bolygó múltja során. A mérések úttörő jellegűek, mivel a Maven előtt a légkör felsőbb rétegeiben nem tudtak ilyen típusú adatgyűjtést végezni az űrprogramok alatt.

A Maven legújabb UV-képein a Marson egy szembetűnően lila (pontosabban magenta) régió is látható: ez a képződmény az összegyűlt ózont jelzi, ami a téli időszak alatt halmozódott fel a NASA leírása szerint. Ennek az ‘ózonrétegnek’ más a sorsa a bolygón, mint a Földön: a tavaszi időszak alatt eltűnik a vízgőzzel való kémiai reakciók hatására, majd a ciklus kezdődik elölről. Az IUVS már korábban is készített izgalmas felvételeket a Marsról, 2016-ban például a bolygón történő felhőképződés folyamatát mutatta be egy hét órás megfigyelési periódus alatt rögzített képek révén. A felvételeket természetesen utólag színezik a szakértők, az eltérő színek az ibolyántúli sugárzás különböző fokú intenzitását jelzik.

(Fotó: NASA MAVEN/IUVS/LASP/CU Boulder)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Működött egy
Működött egy "gyógyszergyár" az űrben – az USA most nem engedi visszatérni a Földre
A történelem első űrgyárában a HIV kezelésére szolgáló gyógyszert hoztak létre – az amerikai hatóságok azonban nem engedélyezik a landolást.
Ha letérítik a pályájáról a Földet veszélyeztető aszteroidát, ez lesz hozzá az első lépés
Ha letérítik a pályájáról a Földet veszélyeztető aszteroidát, ez lesz hozzá az első lépés
A Bennu aszteroida relatíve esélyesen becsapódhat a Földbe – ha ez megtörténne, az 22 atombomba robbanásával érne fel. A NASA nem kockáztat, így az is felmerült, hogy letérítik az égitestet a jelenlegi, ütközésveszélyes pályáról.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.