A sztereó megjelenése óta nem volt ekkora szintlépés a zenehallgatásban a Sonos szerint

2023 / 03 / 08 / Pőcze Balázs
A sztereó megjelenése óta nem volt ekkora szintlépés a zenehallgatásban a Sonos szerint
Két új hangszórót mutatott be a vezeték nélküli prémium hangsugárzóiról ismert Sonos: az Era 300-at a térbeli hangzáshoz tervezték, míg az Era 100 az eddigi belépő modelljük felfrissített változata.

"A zenehallgatás sosem volt annyira fontos és elterjedt, mint az elmúlt időszakban. Az, hogy elkülönítünk időt a zenére, hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben" - mondta el Ed Krouse, a Sonos termékalkotási igazgatója a Rakétának tartott bemutató elején. A szakember a csapatával két és fél éven át dolgozott a most bemutatott Era 100-on és 300-on. Elmondása szerint azért kezdtek bele a termékfejlesztésbe, mert a technológiai fejlődés olyan hangzást tesz lehetővé, amelyet korábban lehetetlen lett volna így megvalósítani. A térbeli hangzás, mint a Dolby Atmos, vagy az Apple Spatial Audio technológiája ugyanis nehezen lett volna elképzelhető egyetlen hangszóró segítségével. Korábban a Sonosnál csak az újabb soundbarok voltak arra képesek, hogy ne csak a közönséget körben körülvéve, hanem bárhol a térben, akár magasan is el tudjanak helyezni hangforrásokat.

Márpedig Krouse szerint a sztereó óta nem volt ekkora szintlépés a zenehallgatásban és a filmek hangtechnikájában.

Kiemelte, hogy az idei Grammy-díjazottak között hatalmas többsége van az Atmos-ban kevert daloknak és lemezeknek, világszerte már többszáz stúdióban tudnak így dolgozni. Amikor megkérdeztük, hogy valóban ekkora-e a változás, nem csak a marketingesek végezték-e jól a dolgukat, akkor Ed Krouse bevallotta, hogy eleinte ő is szkeptikus volt. Elmesélte, hogy vannak olyan bakelitek a gyűjteményében, amelyek a sztereó hajnalán készültek, és érződik, hogy önkényes, indokolatlan játék bennük a kétirányú hangzás. Manny Marroquin hangmérnök viszont meggyőzte őt: a korábban Whitney Houstonnal, 2Pac-kel, Pinkkel, Kanye Westtel és Rihannával is dolgozó szakember szerint a hagyományos sztereó keverésnél olyan, mintha egy dobozkába helyeznénk el plüssmacikat, de ahhoz, hogy egyre több férjen a dobozba, összébb kell nyomni a már bent lévőket. Ezzel szemben a térbeli hangzásnál sokkal több helyen lehetnek a hangszereink, hangforrásaink, mindegyik megkaphatja a neki járó teret. Ehhez a kétszázezer forintos Era 300-nak hat meghajtóra van szüksége, amelyek nem csak balra, jobbra és előre, hanem felfelé is irányítják a hangot. Így egy soundbarral, egy mélyládával és két Era 300-zal 7.1.4-es Dolby Atmos hangzást kaphatunk a nappalinkban - ha van rá közel egymillió forintunk.

A száztizenötezer forintos Era 100-at ezzel szemben könnyebb úgy elképzelni, mint az eddigi legnépszerűbb Sonos hangszóró, a One felfrissített változatát. Krouse szerint lényegesen komolyabb basszust tud a szinte változatlan méretű hangfal, illetve, mivel bele tudtak szuszakolni még egy magas hang sugárzót, önmagában is képes sztereó hangzást biztosítani. Igaz, kérdésünkre a mérnök bevallotta, hogy két, különálló egységgel azért nem tudja felvenni a versenyt.

Mindkét hangszóróra igaz, hogy WiFi 6-kompatibilisek, USB-C bemenettel rendelkeznek, amelyhez Ethernet- vagy jack-átalakítót csatlakoztathatunk, valamint egy gombbal teljesen áramtalaníthatjuk a mikrofonjaikat. Hiába a Bluetooth-technológia hiányosságai, a Sonos beadta a derekát, és a wifi mellett így is csatlakoztathatunk készülékeket a hangszóróinkhoz, illetve a szobához alkalmazkodó hangzás a Quicktune-nal már az Android-tulajdonosoknak is elérhető. Az Era 300-at és 100-at március 28-tól lehet megvásárolni világszerte.

(Fotó: Sonos)

Kell még mélyláda egy házimoziba? A Sonos vezető hangmérnökének egyértelmű a válasza A cég most mutatta be a kisebb szobákba szánt Sub Minit.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Harvardi diákok kipróbálták, hogy mire képesek az okosszemüvegek, a nagy nyelvi modellek és bizonyos internetes adatbázisok együtt - az eredmények szerint az emberek neve, telefonszáma, lakcíme, de ennél akár sokkal személyesebb adataik is pillanatok alatt megjeleníthetőek az okosszemüvegek segítségével.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.