A taurin lassítja az öregedést, legalábbis bizonyos állatok esetében

2023 / 06 / 12 / Bodnár Barna
A taurin lassítja az öregedést, legalábbis bizonyos állatok esetében
Egy friss tanulmány szerint az energiaitalok összetevői között is gyakran megtalálható, taurin nevű aminosav egerek és majmok esetében nem csak az élettartamot növelte meg, de az állatok általános egészségi állapota is javult tőle.

Számos élőlény szervezete – köztük az embereké is – termel taurint, valamint táplálkozás során is bevisszük ezt az aminosavat a szervezetünkbe, főként a húsfélékkel és tejtermékekkel. Emellett bizonyos energiaitalok is tartalmazzák az anyagot, ami növeli a mentális és fizikai teljestőképességet. A szóban forgó aminosav termelése azonban az öregedéssel csökken, az emberek 60 évesen például 80 százalékkal kevesebb taurint álltanak elő, mint gyermekkorban.

Egy nemzetközi kutatócsoport által végzett kísérlet során idősödő állatok taurinszintjét állították vissza arra a szintre, ahol az az élőlények fiatalabb korában volt. Az eredmények azt mutatták, hogy a taurinnal kezelt orsóférgek (Caenorhabditis elegans) esetében 10-23 százalékkal, a naponta taurint kapó egereknél pedig 10-12 százalékkal hosszabbodott meg az átlagos élettartam a kezeletlen egyedekhez képest.

A kísérlet során azt is megfigyelték, hogy a kezelt egerek izomereje megnövekedett, anyagcseréjük hatékonyabb lett, és az öregedés bizonyos jellemzői – mint például a DNS-károsodás és a sejtek öregedése, amely során a régi sejtek nem szaporodnak, de felhalmozódnak – kevésbé volt jellemző esetükben. Azoknál a rézuszmajmoknál (Macaca mulatta), amelyek hat hónapon át taurin-kiegészítőket kaptak, szintén jobb anyagcserét, erősebb csontozatot és immunrendszert figyeltek meg, mint azoknál az állatoknál, akik nem kaptak plusz taurint.

Bár ezek az eredmények azt sugallják, hogy a taurin alapvetően fékezi vagy lassítja az öregedés sebességét, ennek pontos oka egyelőre azonban nem világos a kutatók számára.

Arra, hogy az emberekre gyakorolt hatását kiderítsék, további gondosan megtervezett klinikai vizsgálatokra van szükség, így a tudósok egyelőre óva intenek mindenkit attól, hogy orvosi felügyelet nélkül taurint szedjen.

Egyébként nem ez volt az első ilyen jellegű kutatás. 2014-ben végzett kísérletek során is megfigyelték már, hogy a plusz aminosav jó hatással van az egerekre, különös tekintettel az állatok csontjainak erőséggére. Ez a tapasztalat arra késztette a kutatókat, hogy a csontozaton kívül a rágcsálók egészségének más aspektusait, és a taurin más fajokra gyakorolt hatását is tovább vizsgálják.

Emberek esetében a taurint klinikai körülmények között használták már szívelégtelenségben szenvedők kezelésére, illetve szívinfraktus utáni rehabilitáció során is. A szívre, vérnyomásra gyakorolt pozitív hatásai mellett a legújabb kutatások azt is bizonyítják, hogy a taurin a koleszterszintet is csökkenti, azonban még mindig csak néhány tanulmány született a témában, így az orvosok és egyéb szakértők is óvatosak, ha az aminosavval kapcsolatos messzemenő következtetésekről van szó. Ahhoz, hogy a taurin előnyeit orvosilag bizonyítottnak tekinthessük, még számos kontrollált, hosszútávú vizsgálatra lesz szükség.

(Borítókép: Getty Images/Goddard_Photography)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Egy új elmélet szerint a Nagy Szűrő egy versenyfutás az mesterséges szuperintelligencia és a bolygóközi utazás és letelepedés között – és ebben a versenyben nem állunk épp túl jól.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.