A techmilliárdosok már készülnek az AGI érkezésére – tömegesen építik a túlélőbunkereket

2025 / 10 / 15 / Felkai Ádám
A techmilliárdosok már készülnek az AGI érkezésére – tömegesen építik a túlélőbunkereket
A techmilliárdosok nem álltak le: továbbra is készülnek a világvége-szcenáriókra – és erre az AI csak rátesz egy lapáttal.

Évek óta érkeznek a sztorik a felhalmozott fegyverekről, aranyról és a túlélőbunkerekről. A Wired 2023-ban írta, hogy Mark Zuckerberg Kauain egy kb. 465 m²-es föld alatti létesítményt épít; ő ezt egyébként „kis menedéknek” nevezte, nem világvége-bunkernek. 2017-ben kiderült: Peter Thiel új-zélandi útlevelet szerzett, mivel oda menekülne egy összeomlás esetén.

Közben az AI-láz új hullámot indított: Sam Altman és Ilya Sutskever is arról beszéltek, hogy az embernél okosabb „AGI” (általános mesterséges intelligencia) alapjaiban megrengetheti a világrendet.

„Mindenképp bunkert építünk, mielőtt kiadjuk az AGI-t” – hangzik Sutskever emlékezetes mondata.

Altman pedig már 2016-ban fegyvereket, aranyat, kálium-jodidot, antibiotikumot, gázmaszkot halmozott fel, és földet vásárolt Kaliforniában.

Az AGI érkezése sokak szerint olyan társadalmi folyamatokat indít be, amelyek komolyabb civilizációs összeomlással járhatnak. Mások szerint viszont nem eszik azért olyan forrón a kását: Wendy Hall szerint a célvonalat folyton arrébb tolják, az AI pedig még nincs emberi szinten.

Eközben AGI nélkül is – bár egyre homályosabb, hogy ez mit jelent, és hogyan mérhető egyáltalán – a generatív rendszerek már most torzítják az online valóságot, terítik a dezinformációt, zabálják a szellemi tulajdont, és munkahelyeket sodornak veszélybe. Közben energiaéhségük a környezetet terheli.

Egy biztos: akár megváltás, akár káosz jön, a milliárdosok útlevelei már be vannak tárazva, a bunkerek pedig várják őket.

(Forrás: Fututrism, kép: Pixabay)


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.