A Tejútrendszer közepén található szupermasszív fekete lyukról az idei évben már több ízben is nyilvánosságra hoztak olyan új információkat a kutatók, amelyek minden kérdést ugyan nem válaszolnak meg a jelenséggel kapcsolatban, de egyre közelebbi vizsgálatokra adnak lehetőséget: januárban például az előző évek adatainak elemzése alapján kiderült, hogy az addig is detektált kitörési aktivitásának dinamikája egészen szabálytalanul és rendszertelen módon változik és egy-egy különösen intenzív szakaszban az infravörös tartományban is megfigyelhetővé válnak a felvillanások.

A csillagászok a viszonylag kevés rendelkezésre álló adat alapján nem tudták egyértelműen meghatározni, hogy mi áll a megfigyelt jelenség háttérben, de többféle elmélet is magyarázatként szolgálhat a fekete lyuk sajátos viselkedésére.

Az egyik teória szerint a közelben elhaladó gázfelhőkkel kialakuló interakció indítja be a kitörésekhez vezető folyamatokat,

de a bizonyításhoz további adatgyűjtésre és pontosabb megfigyelésekre van szükség.

A Sagittarius A* környezetében elhaladó égi objektumokról most újabb információkat szereztek a kutatók az ALMA (Atacama Large Millimeter/submillimeter Array) segítségével, ami az Európai Déli Obszervatórium (ESO) által nemzetközi partnerekkel együttműködésben üzemeltetett teleszkóprendszer a chilei Andok-hegység Chajnantor-fennsíkján. A rendkívüli érzékenységű ALMA-t 66 különálló antenna hálózata alkotja és képes a körülbelül egy milliméteres hullámhosszú sugárzást észlelni, ezért azokba a régiókba is betekintést biztosít, amelynek történéseit más teleszkópok nem tudják közvetíteni. Ilyen régiók többek között azok a gázfelhők is, amelyekben a csillagok születnek és sűrű por fedi el a fényüket az elektromágneses spektrum látható fény tartományában mérő távcsövek elől.

A megfigyelések szerint a galaxisunk közepén lévő fekete lyuk körül gázbuborék kering, méghozzá fantasztikus sebességgel: a fénysebesség (299 792 km/s) 30%-val. Az elemzések szerint a buborék keringési pályájának hossza, illetve a fekete lyuktól való távolsága nagyjából a Merkúr pályájával egyezik, de egy kört mindössze 70 percébe telik megtenni. A gázfelhő nyomára egy fényes felvillanás során bukkantak a kutatók, amelyet a Chandra Űrteleszkóp rögzített 2017. április 11-én, majd az ALMA adataira támaszkodva közelebbről is megvizsgálták az esemény kiindulópontját. Az ehhez hasonló felvillanásokat főként az infravörös és a röntgen tartományban mérő berendezések detektálják, de most hosszabb hullámhosszon, rádióhullám tartományban is sikerült mérni a beérkező jeleket. A csillagászok szerint ez annak a következménye, hogy az eredetileg rendkívül magas hőmérsékletű, aktív "forró pontok" plazmája idővel lehűl és a sugárzás más hullámhosszokon is észlelhetővé válik.

A vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy a korábbi teóriák a kitörések eredetéről megállják a helyüket és egyfajta mágneses interakció zajlik le ilyenkor a gázfelhő építőelemei között a fekete lyuk közelségének hatására, az adatok alapján pedig pontosabban lehet modellezni a Sagittarius A* mágneses terét. A teljes képet ugyan még az új megfigyeléssel sem sikerült összerakni a kitörések pontos természetéről, de a csillagászok egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy rátaláljanak a fekete lyuk rejtélyes viselkedésének kulcsára. A vizsgálatokat végző nemzetközi kutatócsoport leírása szerint az ehhez hasonló átmeneti folyamatok megértése később segíthet a gravitáció fizikájával kapcsolatos kérdések tisztázásában is.

(Fotó: ESO/M. Kornmesser, M. Wielgus/José Francisco Salgado, EHT Collaboration)

Ilyen még sosem volt: az Event Horizon Teleszkóp „lefényképezte” a Tejútrendszer közepén található szupermasszív fekete lyukat 2019-ben Event Horizon Telescope Collaboration jelentette be, hogy először készítettek fényképet egy fekete lyukról. A mai napon ismét nagy bejelentéssel készültek.