Egy sebészeti beavatkozás még manapság is szükséges rossz, ami minden esetben jár bizonyos fokú kockázattal. Elképzelhetjük, miként festett mindez a modern orvoslás több vívmánya nélkül a viktoriánus Nagy Britanniában. Nem véletlen került sor ebben az időben az egyik legnagyobb orvosi fiaskóra, az egyetlen olyan, feljegyzett sebészeti beavatkozásra, amely háromszáz százalékos halálozási aránnyal járt. A sors vagy a történelem furcsa fintora, hogy a műtétet a korszak talán legjobb orvosa végezte.

Hogy megérthessük, mi vezetett el a fentebb említett szerencsétlenségig, tisztába kell kerülnünk azzal, hogy miként festettek akkoriban a műtétek, amely kapcsán a legjelentősebb eltérés modern korunktól az volt, hogy nem létezett altatás (valamint a fertőtlenítés sem a mai sztenderdeket hozta – de erről később). Képzeljük tehát el, hogy szerencsétlenségünkre éppen ekkor, tehát Viktória királynő uralkodása idején törtük el a lábunkat! A fájdalom közel elviselhetetlen, és már az elfertőződés is elkezdődött. Betolnak minket a hátunkon fekve egy egyetemi műtőbe, amely a leginkább a mai előadótermekre emlékeztet, és többen is figyelik az eseményeket a karzatok homályából. Ezt követően három, sebészkötényt viselő alak sétál be, és begurítanak egy szikékekkel és fűrészekkel jól megrakott kocsit is. A három alakból ketten asszisztensek, az ő dolguk az lesz, hogy lefogjanak minket, mivel nem lesz kellemes, ami következik. A harmadik alak pedig felemel a kocsiról egy nem túl bizalomgerjesztő kést.

Amennyiben Fortuna végre ismét a mi oldalunkra áll, a minket operáló orvost dr. Robert Listonnak hívják, és így a szenvedésünk nagyon gyorsan, olyan két és fél perc alatt véget ér, és megszabadulhatunk a rothadásnak indult végtagunktól. Listont Dr. Richard Gordon orvostörténész a „West End leggyorsabb pengéjeként” aposztrofálta, és nem is véletlen – a skót származású Liston veszett gyorsan dolgozott. Ez ma már talán öncélúnak tűnhet, de a műtéti altatás előtt kritikusan fontos volt – nem mindegy, hogy meddig tartott a páciens szenvedése, és minél rövidebb volt a műtét, annál nagyobb volt a túlélési esély. Lassabb sebészek esetén előfordult, hogy a páciens sokkot kapott, vagy pánikba esett és kitépte magát az asszisztensek markából, és még a műtőből is kiszaladt (nem véletlen ment egy-egy operáció ekkoriban valóságos látványosságszámba).

A magyar orvos, akinek milliók köszönhetik az életüket Semmelweis Ignác azon kevés magyarok egyike, akiket nem csak itthon, de az egész világon elismernek. Kortársai viszont nem értették meg, és végül éppen az okozta a vesztét, aminek a megelőzésére az egész életét feltette.

Arról pedig, hogy a sebesség mennyit számított, álljon itt egy összehasonlítás: a St. Bartholomew's Hospital sebészei minden negyedik páciensüket elvesztették, Listonnak azonban, aki az előbbihez közeli London's University College Hospital-ban operált, csak minden tizedik betege halt meg.

Mindennek a híre természetesen a betegekhez is eljutott, és sokan valósággal tábort ütöttek a váróhelyiségben, csak hogy Liston kezelje őket. A skót származású orvos ráadásul minden tőle telhetőt elkövetett, hogy mindenkit, aki őt megkereste, el tudjon látni, sőt az olyan betegekre is szakított időt, akit a többi sebész elutasított, mondván, hogy rajtuk már nem lehet segíteni (emiatt nem is volt túl népszerű több kollégája szemében). Ráadásul, mint a korszak legnagyobb sebészei, nem csak praktizált, de aktívan hozzájárult a terület fejlődéséhez is: két könyvet is írt (The Elements of Surgery és Practical Surgery), és több találmány is köthető hozzá, és ezek közül például a Liston végtagrögzítősín, valamint a bulldog artériás csipesz a mai napig használatos valamilyen formában a sebészetben.

Azonban Listonhoz köthető a történelem legvégzetesebb műtétje is. A páratlan sebesség ugyanis időnként némi járulékos kárral társult – Listonnak egyszer például egy láb amputálása közben véletlen a páciens heréit is sikerült lekapnia, ami igazán kellemetlen meglepetés lehetett mindenkinek. Ennél is komolyabb volt azonban a cikk apropóját adó fiaskó. Liston keze tehát villámsebesen járt – egy-egy lábeltávolítást letudott három perc alatt, de jobb napokon akár 28 másodperc is elég volt mindehhez. Egy nap azonban ez villámsebesség több problémát is okozott. Mint írtuk, ezek a beavatkozások igazi látványosságok voltak, és az egyik ilyen alkalomkor Liston szikéje olyan gyorsan járt, hogy mögötte egy idősebb úr nyaka előtt szaladt el a penge – szegény embernek ez túl sok volt, és össze is esett, utóbb kiderült, hogy szívrohamot kapott, és meg is halt. Ez volt tehát az első halál a műtét során (Liston erről műtét közben egyébként nem értesült), és még el sem értünk a pácienshez.

A második és a harmadik halál napokkal később következett be. A villámkezű sebész egy gyors metszéssel ugyanis a beteget rögzítő egyik asszisztens ujjait is levágta. Utóbb azonban kiderült, hogy a szike nem volt megfelelően fertőtlenítve, így mind a páciens, mind az asszisztens sebe elüszkösödött, és meghaltak.

Belátható, hogy mindez nem egészében Liston hibája, sőt több probléma is egyenesen következett a korabeli viszonyokból, valamint higiénés megoldásokból. Tanulság azonban így is akad: elképzelhető, hogy egy terület legcsúfosabb kudarca nem a legnagyobb kontárhoz, hanem a legkiemelkedőbb szakemberhez köthető, éppen azért mert az úttörő munkák során rengeteg a nem várt buktató. Másrészt Liston neve fennmaradt ebben a kontextusban is, de nem szabad elfelejteni azt a rengeteg embert, akit megmentett, adott esetben úgy, hogy más nem volt hajlandó kezelni őket. Liston egyébként 1847-ben halt meg, és talán nem véletlen, hogy márványszobrot emeltek a tiszteletére és egy díjat is elneveztek róla.

(Forrás: The Atlantic, HistoryColored) 

(Kép: Gaspare Traversi La operación című festménye (olaj/vászon), forrás: wikimedia.commons/anagoria)