A tudomány talán tévedett: megfelelő partnerrel mégiscsak jobb az alvás, mint egyedül

2020 / 06 / 26 / Felkai Ádám
A tudomány talán tévedett: megfelelő partnerrel mégiscsak jobb az alvás, mint egyedül
A boldog párok a legújabb tanulmány szerint jobban alszanak együtt, mint egyedül. Ez már csak azért is érdekes, mert eddig pont nem ez volt a tudományos közvélekedés.

A jobb alvás egész pontosan azt jelenti, hogy az egymáshoz közel álló (illetve ebben az esetben: fekvő) párok alvásidejében több és zavartalanabb REM fázis fordul elő. A REM (rapid eye movement) fázisban álmodunk, és az alvásnak ezt a szakaszát kötik az érzelemszabályozáshoz, az emlékek megőrzéséhez és szelekciójához, valamint a kreatív problémamegoldáshoz.

A mostani, német kutatást vezető, Dr. Henning Drews szerint eddig az orvosi körökben is az a közvélekedés terjedt el, hogy ha egy partnerrel alszunk együtt, akkor szubjektíve talán kipihentebbnek érezzük magunkat, de valójában rosszabbul aludtunk, mint egyedül. A mostani kutatás végkövetkeztetése viszont, hogy az alvásunk szempontjából semmi sem szól az ellen, hogy egy partnerrel aludjunk együtt, sőt mindez még hasznunkra is lehet.

A tanulmányhoz 12 fiatal (18-29 éves kor közötti), egészséges párt vizsgáltak, akik önként vállalták, hogy 4 éjszakát töltenek az alváslaborban. A párok fele az első éjszakákon külön aludt, a másik fele pedig együtt. Két éjszakát azonban az összes pár egymástól elszakítva, külön szobákban töltött, és értelemszerűen a maradék kettőben aludtak egymás mellett.

A tudósok a megfigyelést poliszomnográfiás vizsgálattal végezték. Ezzel az eljárással egyszerre figyelhető az alvó test több paramétere is: az agyhullámok, a légzés, a mozgás, az izmok feszítettsége, valamint a szívműködés.

A párokkal kitöltettek egy kérdőívet is a kapcsolatukról – és eszerint nagyon közel álltak egymáshoz (és állnak remélhetőleg azóta is).

A vizsgálatok szerint az együtt alvás során a pároknak több REM fázisuk volt, és ezek ráadásul zavartalanabbak is maradtak, mint amikor egymástól külön töltötték az éjszakát. Érdekes mód az együtt alvás ideje alatt a végtagjaikat is gyakrabban mozgatták, de ez nem volt kihatással a REM fázisra. Ráadásul a párok alvás mintái is szinkronizálódtak egymáshoz, méghozzá a kapcsolatuk erősségének megfelelő mértékben (ezt a cikket valószínűleg félre kellett volna raknom a következő Valentin-napra).

A kutatás vezetője szerint a jelenség legalább két ok miatt tapasztalható. Az egyik a fiziológiai ok, vagyis hogy a REM fázisban leesik az ember testhőmérséklete, ezért aztán ha ekkor a közelünkben van egy másik test, akkor könnyebb a hőmérsékletünk fenntartani. A másik ok pszichológiai: eszerint egyszerűen pihentető és biztonságos környezetben gyakrabban alakulnak ki zavartalan REM fázisok, egy megbízható partner jelenléte pedig épp ilyen környezet megteremtésében segíthet.

Jessy Warner-Cohen vezetőpszichológus, aki jelen tanulmányt szemlézte, azon a véleményen van, hogy épp a fenti okból kifolyólag azon párok esetén, akik nincsenek egymással túl jóban, vagy akár fenyegetve is érzik magukat a kapcsolatukban, ez az áldásos hatás a REM fázissal kapcsolatban nem jelentkezik. (Sőt! – teszem hozzá én, pusztán a józan, paraszti észre alapozva.)

Akárhogy is, a jövőben a kutatók több és változatosabb minőségű kapcsolatban élő emberre is kiterjesztenék a vizsgálatot.

Dr. Henning Drews szerint amúgy az egyedülállóknak sem kell csüggedniük, hiszen amennyiben megfelelően kényelmes és pihentető környezetben alusszák végig az éjszakát, náluk is megjelenik az összes szükséges REM fázis.

Akad kritikusa is a tanulmánynak, Lauren Broch pszichológus szerint a vizsgálat előnye a megfelelően kontrollált laborkörülmények megteremtése, illetve az alvást hátráltató egyéb tényezők kiiktatása. Hátránya ugyanakkor az alanyok alacsony száma, valamint hogy kizárólag fiatalokat vizsgáltak. A vizsgált éjszakák száma is kevesebb volt a kelleténél a pszichológus szerint, aki emiatt úgy véli, hogy nem is lehet mindebből általános következtetéseket levonni.

Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a tanulmány mindenképp fontos abból a szempontból, hogy a kapcsolatok minőségének és az alvásnak az összefüggéseit vizsgálja.

(Kép: Flickr/DuckafterDuck/Rich Gibson/Jaimie Wylie)


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Elárasztották az ágyi poloskák Párizst, az alpolgármester szerint „senki sincs biztonságban”
Elárasztották az ágyi poloskák Párizst, az alpolgármester szerint „senki sincs biztonságban”
A város önkormányzata támogatja az alacsonyabb jövedelmű háztartásokat az irtás költségeinek fedezésében, és felszólította a lakásbiztosítókat, hogy csomagjaikba ők is foglalják bele a szolgáltatás költségeit.
Tévedtünk a halál kapcsán? – A tudat akár egy óráig is megmaradhat, az átélt halálközeli élmények pedig univerzálisnak tűnnek
Tévedtünk a halál kapcsán? – A tudat akár egy óráig is megmaradhat, az átélt halálközeli élmények pedig univerzálisnak tűnnek
Az 567 haldokló beteggel végzett kutatás erős kérdéséket vet fel a halál eddigi tudományos megközelítésével kapcsolatban: mint kiderült, az oxigénmegvonás után nem áll le egyből az agy, sőt a halál beállta után még egy órával is kimutatható egyfajta “kiélesedett öntudat”. Sőt a halálközeli élmény során átélt látomások globálisan egyformák kulturától és etnikumtól független.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.