Az ősz beköszöntével a piacokat ellepi a friss alma. Mivel azonban a gyümölcsök hazai ára jócskán megugrott, fontos, hogy legalább ez a vitamindús és hagyományosan relatíve sokak számára hozzáférhető növény továbbra is megfizethető maradjon a szélesebb vásárlói rétegeknek. Ezért nem mindegy, hogy milyen hatékonysággal védhetjük természetes úton az almaföldeket a kártevőktől.

A pókok az almaültetvények lombkoronájában a leggyakoribb, valamint legnagyobb fajszámban előforduló nagytestű ízeltlábú ragadozók. A környezetkímélő növényvédelemben részesített vagy ökológiai almaültetvényekben pedig nem túlzás, hogy valósággal nyüzsögnek ezek az élőlények (egy-egy almaültetvényben akár több mint 70 pókfaj több tízezer egyede mászkálhat a lombkoronában). Ezért is nagy adóssága a növényvédelemnek, hogy nagyon keveset tudunk ezen állatok szerepéről az almaültetvények táplálékhálózatában. Így arról sem tudtunk sokat, hogy a pókok mekkora súllyal esnek latba az almaültetvények kártevőirtásakor, magyarán mennyire tekinthetünk rájuk amolyan természetes permetezőszerként.

A SZIE Növényvédelmi Intézetének kutatói pedig éppen ennek jártak utána egy közel hét évet felemésztő vizsgálat során. A vizsgálat azért telt ennyi időbe, mert a kérdés megválaszolásához egyetlen út kínálkozott csak: szépen fel kellett kerekedni, elzarándokolni az almaföldekre, és a lombozatból begyűjteni a táplálkozó pókot a prédájával együtt. Ezután az Intézet laboratóriumában a pókot és prédáját egyaránt meghatározták, a főbb paramétereiket pedig lemérték. A tanulmány némileg meglepő eredményre jutott: habár a lombozatlakó vadászpókfajok polifág ragadozók (vagyis nagyon sokféle zsákmánytípust fogyasztanak), azonban az egyes fajoknak más és más a kedvenc eledele. Emiatt a pókok szerepe mind a táplálékláncban, mind a kártevő irtásban sokkal komplexebb, mint elsőre gondolná az ember: a különböző kártevők szaporodását más és más fajú nyolclábúak foghatják vissza.

A vadászpókok prédája elsősorban (54 százalék) indifferens (tehát nem kártevő, de nem is hasznos) fajokból áll. 15 százaléka az általuk elejtett állatoknak pedig a természetes ellenségeik (más pókok, ragadozó poloskák) voltak. A maradék, tehát a pókok prédájának a 31 százaléka azonban az almakártevők voltak (elsősorban növénytetvek). Ez a 31 százalék nem tűnik kevésnek, azonban ez azt jelenti, hogy a pókok a kártevőket azok környezetbeli előfordulási gyakoriságához képest jelentősen kisebb arányban pusztították. Magyarán a pókok azon hajlama, hogy elsősorban indifferens fajokat, valamint a természetes ellenségeket fogyasztja, csökkenti a jelentőségét a kártevőirtásban.

A tanulmány gyakorlati tanácsa, hogy a kártevő-mentesítés szempontjából valószínűleg érdemesebb az egyes funkcionális csoportok (tehát amelyeknek prédája közt szerepel a kártevő, amelytől meg akarunk szabadulni) vagy akár egyes fajok tevékenységét segíteni, mint úgy általában az összes pók egyedszámát emelni, vagy a pókok biodiverzitására törekedni. Európában pedig a tanulmány következtetése alapján a pókoknak elsősorban a levéltetvek irtásában lehet szerepe az almaültetvényekben.

(Címlapkép: SZTE/Rozsdás ugrópók (Carrhotus xanthogramma) kabócát (Empoasca sp.) fogyaszt)

(Forrás: Szent István Egyetem, Médiaközpont)