A vírusról beszéltek, az állásukba került

2020 / 05 / 31 / Pőcze Balázs
A vírusról beszéltek, az állásukba került
A Whole Foods szupermarket lánc 500 üzletéből 159-ben eddig legalább 346 dolgozó fertőződött meg a koronavírussal és ketten vesztették életüket. A számokat nem az üzletlánc sajtóközleményéből idézzük, hanem egy Google docból, amit a cégnél dolgozó nő vezetett. Akit most kirúgtak.

A Vice számolt be egy Whole Foods dolgozó történetéről, aki április óta gyűjti egy online dokumentumban hírek, Twitter és Reddit bejegyzések alapján, hogy a vállalatnál hányan betegedtek meg a vírustól. Három év után most elvesztette az állását - a cég közleménye szerint azért, mert hosszabb időkre, a szabályokat nem figyelembe véve tartott szünetet, az érintett szerint azért, mert szüksége volt háromnegyed órára, hogy megnyugodjon egy pánikroham után, ráadásul korábban ezzel a főnökének nem volt problémája.

A Whole Foods esete azért kapott különleges figyelmet, mert a láncot évekkel ezelőtt felvásárolta az Amazon, ahol a világjárvány kitörése óta szinte minden héten történt valami, amivel bekerültek a híradókba. Eleinte arról szóltak a hírek, hogy a megnövekedett igények miatt csak a legszükségszerűbb termékeket szállítják ki, később arról, hogy elszabadultak az olyan slágertermékek mint a maszkok árai a piacterükön. Emiatt később már az amerikai törvényhozást kérték arra, hogy dolgozzanak ki jogszabályt az ilyen árazási gyakorlatok ellen.

Mindeközben folyamatosan érkeztek aggasztó hírek a munkatársaiktól

A koronavírus ugyanis felszínre hozott és felerősített korábbi feszültségeket: a Wired már tavaly novemberben címlapsztorit szentelt azoknak a bevándorlóknak, akik jobb munkakörülményekért küzdenek a világ leggazdagabb emberének alkalmazottaiként. A szintén Jeff Bezos tulajdonában lévő Washington Post cikkéből kiderül, hogy áprilisban két olyan kollegájuk került utcára, akik a klímaváltozással kapcsolatban gyakoroltak nyomást a munkahelyükre, majd a járvány idején felhívták a figyelmet a raktáraikban dolgozók nem megfelelő munkakörülményeire. Ez annyira felháborította a cég egyik alelnökét, hogy maga is felmondott.

"Olyan tettekhez kellett volna adnom a nevem, amelyeket megvetek"

- írta blogján Tim Bray, aki elmondása szerint jelezte a problémáit a feletteseinek, mielőtt a nyilvánossághoz fordult volna. Májusban már szenátorok írtak levelet az Amazonnak, hogy kiderítsék, a cég valóban kirúgásokkal torolja-e meg a szabálytalanságokat jelentő kollegák tetteit. Persze a hasonló feszültségek a tech óriásoknál koránt sem példátlanok, a Google belső tiltakozásainak szervezői is elhagyták a céget, de a járvány az elvi vita helyett élet-halál kérdését csinál abból, hogy egy vállalat valóban megfelelően tájékoztatja-e a kollegáit és a nyilvánosságot a kitettségükről. És ahol nincs megfelelő információ, ott az emberek megpróbálják máshonnan beszerezni, majd publikálni azt, ahogy történt a magyar nemhivatalos koronavírus-térkép esetében is.

(Borítókép: Az Amazon dolgozói tüntetnek március 30-án, mert szerintük a cég nem veszi elég komolyan a koronavírus-járványt, Fotó: Getty)


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Harvardi diákok kipróbálták, hogy mire képesek az okosszemüvegek, a nagy nyelvi modellek és bizonyos internetes adatbázisok együtt - az eredmények szerint az emberek neve, telefonszáma, lakcíme, de ennél akár sokkal személyesebb adataik is pillanatok alatt megjeleníthetőek az okosszemüvegek segítségével.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.