Alakváltó mikrobotok szállítják a gyógyszert a rákos sejtekhez 2021 / 11 / 19 / Bobák Zsófia

Kínai kutatók olyan miniatűr robotokat állítottak elő hidrogélből, amelyek a környezetük pH-értékére reagálva változtatnak a formájukon, így alkalmasak arra, hogy az általuk szállított gyógyszert célzottan, a kijelölt helyen engedjék ki magukból. A hal, rák, vagy éppen pillangó alakú robotokat rövid időre vas-oxid nanorészecskéket tartalmazó oldatba helyezték, ez lehetővé tette, hogy utána mágnessel irányítsák őket, mivel a mikrobotok önállóan nem tudnak mozogni. Az elképzelés szerint a rák ollóiban, vagy a hal belsejében elhelyezett gyógyszer a rákos sejtek közvetlen közelében szabadul csak ki, mivel az itt található savasabb, alacsonyabb pH-értékű környezet hatására a hidrogél deformálódik. A koncepció bizonyítására a kutatók egy petricsészében próbálták ki a nanorobotok képességeit, amelyek a kellő helyen, vagyis alacsonyabb pH-értékű környezetben valóban kiengedték a hatóanyagokat és elpusztították a velük szomszédos sejteket. A tanulmányról beszámoló Amerikai Kémiai Társaság elmondása szerint a kutatók a kísérlettel egyelőre csak a módszer működőképességét demonstrálták, ahhoz, hogy a miniatűr halak valódi emberi vérerekben is tudjanak úszkálni, a mikrobotokat még sokkal kisebbre kell majd formálni. (Fotó: Jiawen Li et al, Videó: American Chemical Society)
Valentin-napra ketten a MOJO-val. Páros ajánlat – kapcsolódjatok a zene hullámain!
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et
A Logitech előállt az eddigi legkomolyabb eszközével, amit kreatív profiknak szántak. Az MX Master 4 nem egy egyszerű egér, hanem egy precíziós műszer, ami haptikus visszajelzéssel és okos funkciókkal teszi gördülékenyebbé a napodat. Kipróbáltuk, és nem gondoltuk volna, hogy egy egér ennyire megváltoztatja az életet.
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Megérkezett a Honor Magic8 szériája, hogy a Pro modell AI-vezérelt kamerájával és a Lite változat szinte elpusztíthatatlan, háromnapos üzemidőt garantáló kialakításával tegyen rendet az okostelefonok piacán.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.