Három dimenzióban digitalizálja be a tulajdonosát az Amazon első fitneszkarkötője
2020 / 08 / 30 / Bobák Áron
Három dimenzióban digitalizálja be a tulajdonosát az Amazon első fitneszkarkötője
Minden területnek jót tesz néha egy kis vérfrissítés, egy meredekebb ötlet, ami felrázza az egyre inkább standardizálódó piacot. Bár a fitneszkarkötők meglehetősen egyszerű, funkcionális eszközök, így a fejlesztők mozgástere is eléggé behatárolt, az Amazon szerint még bőven van kiaknázatlan potenciál ebben a szegmensben.

A napokban bejelentett, ősszel piacra kerülő Halót nem is lehet a klasszikus értelmben fitneszkarkötőnek tekintenti, hiszen számos olyan funkciót nélkülöz, ami ebben a kategóriában ma már alapvetőnek számít, ellenben kapott néhány olyan extrát, amit korábban még sehol sem láthattunk.

Okosórákkal összehasonlítani fölösleges is lenne, hiszen a Halónak egyáltalán nincs kijelzője, tulajdonképpen egy szenzorokkal telepakolt modul egy karpánton.

Ez azt is jelenti, hogy más fitneszkarkötőkkel ellentétben nem mutatja valós időben sem a pulzusunkat, sem a megtett kilométerek számát, sem az elégetett kalóriákat, ezeket csak a telefonunkon, a Halóhoz kiadott alkalmazáson keresztül tudjuk ellenőrizni. Az Amazon karkötője más szempontból is meglehetősen fapados, hiszen mindössze egy Bluetooth-egységet találunk benne, amivel összekapcsolódik a telefonunkkal. Nincs benne se wifi, se GPS, vagyis ahhoz, hogy sportolás közben használni tudjuk, a telefonunkat is magunkkal kell vinnünk, igaz ez utóbbi a Fitbit vagy a Garmin fitneszkarkötőinél sem feltétlenül számít alapfelszereltségnek.

Az Amazon már a minden fitneszkarkötőben megtalálható alapfunkciókba is igyekezett némi kreativitást csempészni, az alvásfigyelést például azzal turbózták fel, hogy az óra méri a testhőmérsékletünket, és statisztikát is készít belőle. Az aktivitásért járó pontrendszer nem napokban, hanem hetekben számol, és ami fitneszkarkötőtől merőben szokatlan, hogy pontokat nem csak szerezni, hanem veszíteni is lehet, például azzal, ha nyolc óránál hosszabb ideig nem fejtünk ki semmilyen komolyabb erőfeszítést (ebbe persze nem számít bele az alvással töltött idő). Más funkciókat viszont nagyon fapadosra vettek, például a karkötő alapból csak a futást és a sétálást tudja mérni, minden más sportot nekünk kell manuálisan megadnunk az alkalmazásban. Sokakat eltántoríthat az is, hogy az Amazon karkötője egyelőre nem lesz kompatibilis sem az Apple, sem pedig a Google fitneszalkalmazásával.

Az Amazon alsógatyára vetkőzteti a felhasználót

Most, hogy végigvettük, mint nem tud a Halo, térjünk rá arra, hogy mi az, amit tud. Az egyik érdekesség, amit az Amazon műhelyében kiötlöttek, hogy a Halo képes három dimenzióban beszkennelni a tulajdonosát, és ez alapján megmondani a testzsírszázalékunkat. Ezt technikailag nem maga a karkötő végzi, hanem az alkalmazás, amivel három fotót kell magunkról csinálnunk alsóneműben vagy valami nagyon feszülős ruhában. A képeink felmennek az Amazon felhőjébe, ahol elkészül a 3D-s modell, majd ezt visszaküldik a telefonunkra, és azzal a lendülettel törlik is a fotókat, amikről az Amazon külön kihangsúlyozta, hogy a munkatársaik soha nem fogják látni őket.

A 3D-s modell alapján az alkalmazás a gépi tanulás segítségével képes megállapítani, hogy mennyi zsír van rajtunk, ami az Amazon szerint pontosabb indikátora az egészséges életmódnak, mint mondjuk a testtömegindex (azaz BMI).

Az Amazon szerint emellett ezzel az eljárással pontosabban tudják megállapítani a testzsírszázalékunkat, mint a hasonló funkcióval ellátott okosmérlegek, amelyek a bioelektromos impedancia alapján számolják ki ugyanezt az értéket. A The Verge kérdésére azt is elmondták, hogy a későbbiekben ezeket az állításokat tudományos szaklapokban közzétett tanulmányokkal is igazolni fogják.

Miután készen van az elemzéssel, az alkalmazás egy kis csúszkát is a rendelkezésünkre bocsát, amivel megnézhetjük, hogy néznék ki kevesebb vagy több testzsírral. Az Amazon ezt elsősorban motivációs és edukációs céllal építette be a programba, és állításuk szerint több olyan óvintézkedést is tettek, amivel elkerülhető, hogy ez valakinél testképzavarokhoz vezessen. Az alkalmazásnak ez a funkciója eleve csak 18 éves kor felett használható, és a csúszkát nem lehet extrém alacsony értékre állítani, vagyis azt senki sem fogja tudni megnézni, hogy milyen lenne, ha egyáltalán nem lenne rajta zsír. Emellett az Amazon azt is javasolja, hogy a felhasználók legfeljebb kéthetente készítsenek magukról egy szkennelést, és az alkalmazás különböző információkkal is szolgál a túl alacsony testzsírszázalék veszélyeiről.

Az érzelmi állapotunkat is figyeli

A Halo karkötő másik érdekes újítása a Tone funkció, ami a beszédünk alapján képes megállapítani, hogy milyen érzelmi állapotban vagyunk. Ehhez a karkötő két mikrofont használ, amit bármikor kikapcsolhatunk, az Amazon pedig külön kihangsúlyozta, hogy a rögzített adatokat nem küldik el sehova, a kiértékelésük után pedig azok még a telefonunkról is törlődnek, így nem tudnak lehallgatni minket. A karkötő először az általunk felmondott mintaszövegek alapján megtanulja megkülönböztetni a hangunkat másokétól, ezután pedig naponta néhányszor belehallgat a beszélgetéseinkbe. Az Amazon szerint a rendszer passzív és időszakos, vagyis nem folyamatosan figyel és befolyásolni sem tudjuk, hogy mikor hallgatózzon.

A Tone négy értéket figyel, a hangmagasságot, az intenzitást, a ritmust és a beszédtempót, ez alapján pedig számos érzelmi állapotot tud megkülönböztetni, például a bizakodást, a habozást, az unatkozást, a boldogságot, az aggódást és a gyengédséget.

Mivel a funkciót amerikai angolra optimalizálták, így elsősorban angol nyelvterületen élőknek lesz hasznos, de ez egyelőre nem is fog problémát jelenteni, hiszen a Halo első körben csak az amerikai piacon kerül boltokba, 65 dolláros áron. Ebben már benne van egy féléves ingyenes előfizetés is. A Halo Band másik egyedi jellemzője, hogy a teljes funkcionalitását csak egy havonta négy dollárba kerülő előfizetéssel tudjuk kihasználni, habár az olyan alapvető funkciók, mint az alvásfigyelés vagy az aktivitásunk nyomon követése enélkül is működnek. A karkötő később száz dollárért lesz megvásárolható, ami versenyképes árnak számít más fitneszkarkötőkhöz viszonyítva, ám az előfizetéssel együtt az ára néhány év használat után már egy sokkal szélesebb funkcionalitással rendelkező okosóráéval vetekedhet.


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.