Ha valami egyértelművé vált Ukrajnában, az az, hogy a kevésbé látványos hadi-technológiai előrelépéseknek is forradalmi hatása lehet az erőviszonyokra. Elég csak a különböző tankelhárító-rendszerekre és drónokra gondolni, amelyek mostanra erősen megkérdőjelezik a hagyományos, harckocsikra építő hadviselés létjogosultságát. Valójában azonban a tankok és Javelinek, NLAW-rendszerek és Switchblade drónok csatája egy ősi háborús versengés, amely folyamatosan zajlik a támadó fegyver és a védelmet jelentő páncél közt. Hol az egyik bizonyult hatékonyabbnak, hol pedig a másik. És bár a járművek jellemzően elvonják a szélesebb publikum figyelmét, de ez a vetélkedés nem zárult le a gyalogsági hadviselés esetén sem, sőt úgy tűnik egy újabb korszakba léptünk, amely inkább idézi a második világháború körüli éveket, mint azt a hidegháborús érát, amely napjainkat is meghatározta eddig ezen a téren.

Ér még bármit a tank? – az Ukrajnát védő drónok megadhatják a választ A török gyártmányú tankelhárító drónok több korábbi konfliktusban is helyt álltak, most azonban egy fejlett hadsereggel szemben kell megmutatniuk, mire képesek.

Na de nézzük, miről is van szó! Amerikában tehát lezárult áprilisban egy hosszas, több éves kiválasztási folyamat, amely a gyalogsági fegyverek cseréjét érinti. Látszólag ez nem nagy dolog, hiszen összegben, „hírértékben” nem ér fel mondjuk egy vadiúj vadászgép beszerzéséhez, valójában azonban hatalmas váltásról van szó, aminek természetszerűleg rengeteg kritikusa is akad. A gyalogsági fegyverek cseréje ugyanis nem tudható le annyival, hogy a katonák új puskát kapnak – mindez átalakított kiképzést, katonai doktrínát, logisztikát és számtalan egyéb kapcsolódó terület átformálását jelenti. Ráadásul mindezen életek is múlnak.

Akkor minek egyáltalán ez a hercehurca? A válaszhoz ugorjunk kicsit vissza a múltba! Ha a karabélyokat nézzük, akkor a jelenleg használt M4A1 az eredeti M16 rohampuska javított változata. Ezeknek a fegyvereknek (illetve már az ilyen szempontból rövid életű M14-esnek is) a lényege a korábban használt puskákhoz képest, hogy kisebb lövedéket használtak, vagyis csökkent a tűzerő és a hatótávolság, cserébe több töltény fért a tárba, és a fegyver is könnyebb lett. Mindez aztán évtizedeken át meg is felelt a céloknak, azonban mostanra akad egy kis probléma, amire a Small Arms Ammunition Configuration Study című tanulmány mutatott rá: az immár tömegesen gyártott, sztenderd felszerelésnek számító testpáncélok egyre hatékonyabbak – és ezek azok a páncélok, amit az orosz és valószínűleg a kínai gyalogosok fognak viselni egy konfliktus során. Az M4A1 5.56-milliméteres lövedéke pedig ezek ellen az immár sztenderd felszerelésnek számító páncélok ellen nem túl hatásos.

Magyarán, és ezt kritizálták sokan, a jelenlegi elképzelés szerint vissza kellene térni a mostaninál kevésbé hatékony (nehezebb és kisebb tárral rendelkező) fegyverekhez. A kritikusok szerint pedig ha egyszer elengedtük azt a korszakot, miért kell visszahozni, mi változott azóta, különösen, hogy az M4A1 a hadseregben általában is egy kedvelt fegyver?

Mielőtt rátérnénk a válaszokra, nézzük, hogy ki nyerte azt a pályázatot, ami azután zárult le, hogy több mint 27 hónapon át vizsgálták és tesztelték a tengerészgyalogosok és a különleges egységek a különböző prototípusokat. Az NSFW-ket (Next Gen Squad Weapon) végül a Sig Sauer szállíthatja egy 10 évre szóló szerződés keretében, az első szállítmány összértéke pedig 20,4 millió dollár lesz. A kiválasztott fegyverek az XM5 puska (ez váltja tehát több egységnél is az M4-et), valamint az XM250 automata puska – az X előtagokat az elnevezésben egyébként elhagyják, amint a fegyvereket hivatalosan is használatba veszi a hadsereg. Mint a sajtóközlemény fogalmaz:

„Mindkét fegyver jelentősen javítja a hatékonyságot a pontosság, a hatótáv és az általános (ellenséges) halálozás terén. A fegyverek könnyűek, halálosabb lőszert használnak, csökkentik a visszarúgást, jobb csőteljesítményt biztosítanak, és enyhítik a torkolati hangot és a torkolattüzet is.”

Az XM5 puska váltja tehát az M4A1 karabélyt, mint a hadsereg közelharci fegyverét, míg az XM250 az M249 könnyű géppuskát. Mindkét fegyvert felszerelik az M157 Next-Generation Squad Weapon-Fire Control (NGSW-FC) optikával, amely lehetővé teszi a csapatok számára, hogy nagyobb távolságból is megfigyeljék és eltalálják a célpontokat. Némileg lelőttük a poént jó előre, de az igazi hangsúly bizonyos értelemben épp ezen az optikán lesz.

A fegyverek pontos specifikációi egyelőre csak részben ismertek, de a legfontosabb, hogy mindkettő kap hangtompítót (így csökkentik a torkolati hangot), mivel a tengerészgyalogosok bevetéseit vizsgáló legutóbbi tanulmányok szerint csökkentett torkolati hang mellett az egységek hatékonyabban tudnak egymással kommunikálni. (Érdekesség, de a következő generációs sisak egyik legnagyobb újítása épp az az audio-egység, amellyel ki lehet szűrni a lövéshangot, és fenn lehet tartani a kommunikációt is.) A legnagyobb újítás azonban a 6.8 milliméteres (.227-kaliberes) lövedék, amely radikális váltás tehát a 1967-ben rendszersített M16-os sorozathoz képest. Magyarán az elmúlt fél évszázad legjelentősebb váltásáról van szó.

A Task&Purpose szakírója a fenti videóban szépen kifejti, hogy erre a váltásra miért van szükség, illetve mi teszi egyáltalán lehetővé. Eszerint három főbb érvet lehet felhozni:

• Olcsóbb optikai rendszerek
• Testpáncélok elterjedése
• Új tűzfegyver és muníció technológiák

Magyarán a korábbi fegyverek már nem hatékonyak a testpáncélokkal szemben, míg a régebbi, nagyobb kalibert használó puskák több hátránya kiküszöbölhető az új technológiákkal (igaz, nem teljesen, az XM5-nek például kisebb lesz a tára, mint az M4-nek), miközben a halálosabb lövedék és megnövekedett lőtávolság jelentette előnyt az említett optika segíthet tömeges szinten is realizálni.

Mindkét fegyvert ugyanis az XM157 Tűzkontroll rendszerrel szerelik fel, amit a Vortex Optics fejlesztett. Az XM157 egy változtatható optikai távcső 1×8-as nagyítással. Az eszköz tartalmaz egy tartalék, maratott irányzékot, lézeres távolságmérőt, ballisztikus pályát kiszámoló számítógépet, légköri szenzorokat, iránytűt, Intra-Soldier Wireless-rendszert, látható és infravörös célzó lézereket, valamint egy digitális kijelzőt. Ez a sok kütyü lényegében a következőkre jó: automatikusan kiszámolja a célpont távolságát, és ez alapján korrigálja a célzást is. Mindez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a puskával minimális kiképzés mellett is messzebbre tud hatásos lövést leadni egy átlagos katona. A Popular Mechanics a fentebb linkelt cikkében egyenesen úgy ír, hogy

az XM157 valószínűleg a legfontosabb előrelépés a gyalogsági kézi lőfegyverek terén ebben az évszázadban.

Kritikusok persze hozzátehetik, hogy az optikai rendszert rá lehet rakni a jelenlegi puskákra is, csak azok viszont épp a testpáncélok miatt veszítettek a hatékonyságukból (a maihoz hasonló testpáncélok konkrétan nem léteztek ezek bevezetésekor). Bizonyos értelemben tehát apró, de létfontosságú változásokkal, melyeket a modern technológia tett lehetővé, elérhetővé válik az a cél az erősebb gyalogsági kézi lőfegyverekkel, amit mér Vietnam előtt is próbáltak megvalósítani. Sőt ezen cél elérése a szintén a technológiai fejlődés miatt elterjedt testpáncélok miatt egyenesen létfontosságú.

A hadsereg összesen 250 ezer XM5 és XM250 fegyver beszerzését tervezi, és amint ezek hivatalosan is rendszeresítve lesznek, el is hagyják tehát az X-előtagot, vagyis M5 és M250 fegyverekről beszélhetünk onnantól. A hadsereg, a tartalékosok, valamint a Nemzeti Gárda állománya együtt olyan 1 egymillió fő, vagyis nem mindenki kap az új fegyverből, a harcszolgálati támogató csapatok (teherautó sofőrök, egészségügyi személyzet) maradnak az M4A1-nél. Az új eszközökből kisebb mennyiséget kap még a Tengerészgyalogság is. Valószínűsíthetően egyébként az áttérést a 6.8-milliméteres lövedékre több Amerikával szövetséges nemzet is követi majd.

(Kép: Sig Sauer)