Amerikában már robotok karamboloznak az utcákon

2025 / 01 / 02 / Bobák Zsófia
Amerikában már robotok karamboloznak az utcákon
Robotjárművek ütköztek egymással az utcán Los Angelesben.

A Waymo egyik robottaxija és a Serve Robotics házhozszállító-robotja ütközött december 27-én Los Angeles egyik forgalmas utcáján, miközben mindketten a céljuk felé tartottak. A két robotjármű elég nagyot koccant a találkozás során, de egyiknek sem lett különösebb baja, és a közösségi média oldalakon keringő felvételek tanúsága szerint kicsivel az incidens után haladtak is tovább, ki-ki a saját útján.

Ahogy a videón is látszik, a zebrán éppen áthaladó házhozszállító-robot nem volt vétlen a balesetben, mivel már régen pirosra váltott a közlekedési lámpa, mikor még az átkelő felénél sem tartott, később pedig meg is állt és elfordult a járdaszegély előtt, hogy fel tudjon hajtani a járdára a megfelelő helyen. Ekkor rohant bele a kanyarodó autó, ami azonban bizonyos szempontból szintén hibázott: a Waymo szóvivőjének elmondása szerint ugyanis a jármű élettelen tárgynak érzékelte a robotot, emiatt kevésbé volt óvatos a megközelítése során, mintha élő személyt (vagy állatot) detektált volna. A TechCrunch-nak nyilatkozó szóvivő magyarázata alapján a taxit irányító Waymo Driver rendszer alapvetően defenzíven vezet, viszont minden adatot figyelembe vesz a döntések meghozatala során, és erre alapozva időnként több, néha kevesebb óvatossággal "viselkedik" más forgalmi résztvevőkkel szemben, gyerekek és gyalogosok közelében például sokkal elővigyázatosabb, mint élettelen tárgyak körül.

A házhozszállító-robot esetében a piroson való átkelés szintén hibának mondható, bár ez nem teljesen a robot felelőssége volt, mivel a szállító robotok általában nem egyedül közlekednek: a kereszteződésekben mindig a Serve Robotics egyik munkatársa felügyeli az átkelést, hogy biztosan gond nélkül jusson át a gépezet a túloldalra. A felelősség kérdése így bonyolulttá válik, és azt a cégek képviselői sem tudták egyértelműen megmondani, hogy egy robot-robot incidens esetében mi is az irányadó szabály vagy előírás a felelősség tisztázására.

Márpedig lehet rá számítani, hogy a robotok közti konfliktusok, illetve balesetek potenciálisan gyakrabban fordulnak majd elő a közeljövőben, mivel a világ számos pontján egyre több robotizált járművet alkalmaznak különböző feladatokra - leggyakrabban házhozszállítási és személyszállítási munkakörökben.

(Fotó: Serve Robotics)

Bűnügyi helyszínelés sem állította meg a túlbuzgó házhozszállító robotot Egyre több helyen közlekednek az utcákon házhoz szállítást végző robotok, amelyek a fuvarozás utolsó rövid szakaszán veszik át a munkát a futároktól. A gépek ideális útvonalának tervezése azonban nem mindig sikerül tökéletesen.


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.