Amit a Bermuda-háromszög elvesz, sosem adja vissza - Vagy mégis?

2020 / 02 / 07 / Perei Dóra
Amit a Bermuda-háromszög elvesz, sosem adja vissza - Vagy mégis?
Aki látta a Steven Spielberg-féle Harmadik típusú találkozásokat, talán emlékszik a jelenetre, amikor a Bermuda-háromszögben eltűnt SS Cotopaxi hajó feltűnik a Góbi-sivatagban. Most úgy tűnik közel száz év után a valóságban is azonosították a roncsot.

1925. november vége: az SS Cotopaxi teherszállító hajó, harminckét utassal a fedélzetén Charlestonból Havanna felé tart, amikor egyszeriben nyoma veszett. Mindennek lassan száz éve, ám mivel a tengerjáró útja a Bermuda-háromszögön át vezetett, eltűnéséről számos legenda született az évek során. Az eset többek között Steven Sielberg-et is meghilette, az SS Cotopaxi ugyanis még a Harmadik típusú találkozásokban is feltűnik.

Michael Barnette, a National Oceanic and Atmospheric Administration biológusa körülbelül tizenöt éve észlelte először a roncsot, ám akkor még nem volt biztos benne, hogy a Cotopaxi az. Barnette egyébként régóta kutat eltűnt járművek után, nevéhez számos más hajó- és repülőgéproncs feltárása fűződik.

"A szívem mélyén éreztem, hogy ráleltem a Cotopaxira, kollégámmal eleinte mégis az ellenkezőjét próbáltuk bebizonyítani. Ám miután leereszkedtünk, egyértelművé vált, hogy ez bizony az SS Cotopaxi." - Barnette a CNN-nek adott interjút felfedezésükről.

Barnette egy történész segítségével rengeteg információhoz jutott az egykori hajóról: biztosítási dokumentumokra, hatósági feljegyzésekre, miegymásra.

"Munkák gyümölcse elégedettséggel töltött el" - mondja Chuck Meide, a Lighthouse Maritime Archaeological Maritime Program igazgatója. Barnette nagyon sok levéltári kutatást végzett, melynek során megszerezte a Cotopaxi terveit, sőt, bírósági nyilvántartásokat az elhunyt legénység rokonaikról, akik beperelték a társaságot."

Hozzátette: A korabeli feljegyzéseket vizsgálva kiderült, hogy süllyedése előtt a hajó St. Augustine-tól nem messze még leadott egy vészjelzést.

Csak mese a Bermuda-háromszögről szóló történet?

A kutató szerint nincs semmi misztikum a Cotopaxi elsüllyedésében, ellenben jóval több szerencsétlen körülmény, és főleg emberi nemtörődömség. A legénység ugyanis lényegében a kihajózásuk óta az égiekhez fohászkodott a kedvező időjárás reményében, merthogy a jármű rakománynyílása számos helyen megsérült, vagy hiányzott, így eső esetén hosszútávon lehetetlenség volt megakadályozni a víz beszivárgását.

"És pontosan ez történt. Kihajóztak, trópusi viharba kerültek, a rossz állapotok pedig hamarosan katasztrofálisra fordultak" - vélekedik a biológus.

 

(Fotó:Reddit)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.